James Gunn egy csoportképpel jelezte, megkezdték A galaxis őrzői 3. forgatását


gotg3James Gunn rendező a közösségi oldalain jelentette be, hogy trilógiára duzzadó Marvel-filmjének forgatása a mai nappal megkezdődött.

Jelen állás szerint 2023. május 5-én mutatják be az USA filmvásznain A galaxis őrzői filmek harmadik felvonását. Korábban úgy volt, hogy a forgatókönyvét megtartják, de rendezőként menesztik James Gunn-t a botrányos hangvételű tweetjei miatt, azonban a Drax, a pusztítót alakító Dave Bautista és a franchise rajongóinak nyomásra a Disney fejesei adtak egy második esélyt a The Suicide Squad – Az öngyilkos osztag rendezőjének.

gotg logo

A mai napon Gunn örömmel osztotta meg a hírt, miszerint a kihívásokkal teli út véget ért és az Őrzők családja betoppant az első forgatási napra. A képen a régi szereplők mellett feltűnik Will Poulter (Fehér éjszakák), akinek karakterére, vagyis Adamre a második rész egyik stáblistás jelenete során már tettek némi utaltást. Illetve a fotón felbukkan Chukwudi Iwuji is, aki korábban a jövőév elején debütáló nyolc részes Peacemaker – Békeharcos című HBO Max-szérián dolgozott együtt a direktorral.

A tervek szerint a trilógia utolsó felvonása a 2022-ben mozivásznakra kerülő Thor: Szerelem és mennydörgés és a Disney+-ra érkező The Guardians of the Galaxy Holiday Special utáni időszakban játszódik. A Marvel nagyüzem tehát továbbra sem áll le, legutóbb videójáték fronton talalkozhattunk az Őrzőkkel.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk 65 éves Richard Curtis, aki igazából tudja mi a szerelem
Következő cikk Foreclosed – játékteszt