A Dűne folytatása után a Rámával randevúzik Denis Villeneuve


rama 1Marad a sci-fi műfajnál Denis Villeneuve rendező, aki a Dűne második része után Arthur C. Clarke Randevú a Rámával című könyvét viszi nagyvászonra. Korábban David Fincher próbálkozott ugyanezzel, de sikertelenül járt.

2008 tájékán röppent fel először a hír, hogy David Fincher Morgan Freeman-nel a főszerepben képzeli el a Randevú a Rámával moziváltozatát. Három évvel később egy Benjamin Button különös életéhez kapcsolódó interjú alkalmával kiderült, hogy a forgatókönyvet soha nem sikerült megfelelően elkészíteni, aztán pedig keresztbe tett az is, hogy a színész súlyos autóbalesetet szenvedett. Már csak azért is sajnálatos az incidens, mivel A remény rabjai szereplője már a 2000-es évek eleje óta tető alá akarta hozni a projektet. Freeman a megfilmesítési jogok birtokosaként akkoriban úgy nyilatkozott, hogy „ez egy nagyon intellektuális tudományos-fantasztikus film, mozis szempontból nagyon nehezen átemelhető könyv”.

Most Denis Villeneuve neve röppent fel, a kanadai direktor az Alcon Entertainment finanszírozásában készítené el a nagyszabású mozit. Korábban a Szárnyas fejvadász 2049 és a Fogságban című filmeken dolgoztak együtt. Morgan Freeman pedig producerként biztosan „visszatérne”. Várjuk!

Sokakat inspirált már a könyv:

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Pókember: Nincs hazaút - kritika
Következő cikk Az elveszett város trailere lökött mozit ígér, de Sandra Bullock, Brad Pitt elég ok lesz rá