A filmrendezők kedvenc filmjei 1. rész: David Fincher


fincher 1
Fotó: Sofia Zasheva

Cikksorozatunkban néhány rendezőzseni filmes ízlését vesszük górcső alá. Az általuk ajánlott listákat vehetjük iránymutatásnak, esetleg kihívásnak is. Azonban mindenképpen érdekes lehet, hogy a kamera másik oldaláról milyen filmeket tartanak fontosnak.

Első alanyunk David Fincher, aki azon kevés rendező közé tartozik, aki a vizuális effektek világában kezdte a karrierjét. Onnan átnyergelt a rendezésre, első munkája egy reklámfilm volt az American Cancer Society-nek, ezután még jó néhány reklámot és klipet forgatott mire összejött az első nagyjátékfilm. Még ha az a hányattatott sorsú A végső megoldás: Halál (Alien 3) is volt.
Fincher sajátos viszonya a filmkészítéshez olyan olyan ikonikus mozik készítését eredményezte, mint a Hetedik, a Harcosok Klubja, vagy az eddig legutolsó Holtodiglan. Döntése, miszerint inkább saját ösvényt tapos ki semmint a hagyományos filmkészítést kövesse, tette egyedivé a látásmódját.

„A rendezés nem arról szól, hogy rajzolsz néhány kis képet, és azt megmutatod az operatőrnek.” – fogalmazott egyszer – „Nem akartam filmiskolába járni, nem tudtam mire lett volna jó. Az igazság az, hogy addig nem tudod mi a rendezés, amíg le nem megy a nap, és 5 jeleneted kellene, hogy legyen, de csak 2 sikerült.”

A köztudottan mozimániás Fincher mindig is tisztelettel volt azon filmek iránt amik az ő munkásságát is inspirálták. Néhány évvel ezelőtt össze is írta ezeket listában, nem rangsorba szedve:fincher

David Fincher 25 vagyis 26 kedvenc filmje:

    1. Butch Cassidy és a Sundance kölyök – George Roy Hill, 1969.
    2. Kínai negyed – Roman Polanski, 1974.
    3. Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni – Stanley Kubrick, 1964.
    4. A keresztapa II – Francis Ford Coppola, 1974.
    5. Taxisofőr – Martin Scorsese, 1976.
    6. Isten hozta, Mr... – Hal Ashby, 1979.
    7. Mindhalálig zene – Bob Fosse, 1979.
    8.  Alien – Ridley Scott, 1979.
    9.  Hátsó ablak – Alfred Hitchcock, 1954.
    10.  Zelig – Woody Allen, 1983.
    11.  Kabaré – Bob Fosse, 1972.
    12.  Papírhold – Peter Bogdanovich, 1973.
    13.  A cápa – Steven Spielberg, 1975.
    14.  Arábiai Lawrence – David Lean, 1962.
    15.  Az elnök emberei – Alan J. Pakula, 1976.
    16.  8½ – Federico Fellini, 1963.
    17.  Aranypolgár – Orson Welles, 1941.
    18.  Mennyei napok – Terrence Malick, 1978.
    19.  Party zóna – John Landis, 1978.
    20.  Mad Max II – George Miller, 1981.
    21.  A veszélyes élet éve – Peter Weir, 1982.
    22.  American Graffiti – George Lucas, 1973.
    23.  Terminator – James Cameron, 1984.
    24.  Gyalog galopp – Terry Gilliam, Terry Jones, 1975.
    25.  Az ördögűző – William Friedkin, 1973.
    26.  Diploma előtt – Mike Nichols, 1967.

Kapcsolódik:

Egy csodálatos videó a David Fincher rajongóknak

Okos játszma a David Fincher filmekkel

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A Hivatal 1-2. évad - kritika
Következő cikk A hét röhögései (351.)