Trek to Yomi – bétateszt


trektoyomi keyartFejlesztő: Leonard Menchiari, Flying Wild Hog; Kiadó: Devolver Digital; Platform: PC

Kuroszava Akira szamurájfilmjei inspirálták a Trek to Yomi című akciójátékot, aminek két fejezetet tartalmazó tesztverziójába tudtunk belekóstolni.

Várhatóan valamikor e tavasz folyamán jelenik meg a Trek To Yomi teljes verziója (konzolokon is), azonban volt szerencsém PC-n abszolválni a Shadow Warrior 3 lengyel alkotóinak várva várt játékának bevezető pályáit. Az első epizóddal belekóstolhatunk a történetbe, közben pedig elsajátíthatjuk az akcióplatformer mechanikájának csínját-bínját, míg a második etapban kamatoztathatjuk megszerzett tudásunkat. A nagyjából egy órát átölelő játékidőt magába foglaló előszó alapján, s a feudalizmus időszakában játszódó sztori szerint a szamuráj tanonc Hirokit irányítjuk, akinek szenszejével banditák végeznek a városukat ért brutális mészárlás következtében.

trektoyomi 1A cselekmény ugyan sablonosnak mondható, de Leonard Menchiari író-rendező egészen elképesztő küllemű és aprólékosan kidolgozott játék felett atyáskodott. A Trek to Yomi minden egyes szegletén érezni lehet a Kuroszava-hatást, s néhány párbeszéddel ellátott szcénát leszámítva látványvilágát szinte végig nagytotálban élvezhetjük. És ha már a Tarantino kedvenc direktora a 2.35:1 képarányt favorizálta, jelen tesztalanyunk sem adhatta lejjebb a szintet. A fekete-fehér külcsínnek, plusz a film grainnek, vagyis a szemcsés, illetve olykor felbukkanó zajos effektusoknak köszönhetően hozza a klasszikus japán mozik hamisítatlan hangulatát. Érdemes megnézni, hogy a készítők a legkisebb részletekre is gondosan ügyeltek, a környezeti hatások miatt olyan, mintha A vihar kapujában lennénk. Mozognak a fák, szakad az eső, „élő” természet előtt rohangálhatunk.

trektoyomi 2A Trek to Yomi irányítása abszolút helyén van, katanánkkal két különböző támadást vethetünk be, amiket akár kombóként is hatványozhatunk, valamint dobókéseket is szórhatunk a rosszarcúak szemei közé. Csakhogy a Settings menüből kivehető, hogy a végleges változatban suriken és íj is bővíti a repertoárunkat. Mindemellett a műfajra jellemző gyűjthető tárgyakat, vagyis a távol-keleti kultúra szerves részét képző relikviákat is bezsákmányolhatunk. Továbbá állóképességünket növelendő fejlesztéseket is találhatunk rejtett zugokban, de néhány bajbajutott megsegítése után ellát minket hasonlókkal.

Még izgalmasabbá teszi a játék összképét, hogy a karakterek nem angolul, hanem japánul szólalnak meg, de persze az érthetőség kedvéért adott több más idegen nyelvre lefordított felirat. Ahogy említettem, a játék „preview” variánsa rövidre sikeredett, ám a későbbiekben összesen négy eltérő nehézségi szint, valamint teljesítmények jelenlegi állásából kiindulva legalább hét fejezet vár a játékosokra, így a teljes játékidő nagyjából megfelel egy egészestés film hosszának.

Legutóbb ezt teszteltük:

Onde – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A farkas gyermekei 2. évad - kritika
Következő cikk Sandra Bullock és Channing Tatum válaszol a netezők legégetőbb kérdéseire