A gyilkos járat (Bullet Train); Rendező: David Leitch; Forgatókönyv: Zak Olkewicz, Kōtarō Isaka; Szereplők: Brad Pitt, Brian Tyree Henry, Aaron Taylor-Johnson, Joey King, Hiroyuki Sanada; amerikai akciófilm, 126 perc, 2022
Az ajtók záródnak!
A gyilkos járat pont olyan szélsebes, ahogy azt egy japán vonattól várnánk, de ez a sebesség sem tudja elfedni az összes hiányosságát. Szépen ér célba, de a végállomás csak a nyári “egyszernézős” mozik sora – azok között viszont szép helyet foglal el.
Ha kizárólag a trendeket nézem, 2022-ben senki nem csinál úgy akciófilmet, hogy ne legyen valamennyire őrült is. Vannak igazán elrugaszkodott darabok, mint a Minden, mindenhol, mindenkor, és vannak a barátságosabb alkotások, mint a címe ellenére egészen könnyed Doctor Strange az őrület multiverzumában. David Leitch valahova a kettő közé lőtte be A gyilkos járatot: tökéletesen meglovagolja a mai akciófilmes trendeket, van pár jól felépített poénja és ötlete, de összességében nem tud igazán kiemelkedő mozivá válni.
A gyilkos járat főszereplője Katica (Brad Pitt), a nemrégiben jobb útra tért bérgyilkos, aki próbálja minél jobban kerülni a stresszt munka közben. Egyszerű küldetésén egy aktatáskát kell megszereznie egy japán vonaton, amit elég hamar meg is tesz, viszont leszállni közel sem olyan egyszerű, mint az gondolta volna. A vonaton ragadt bérgyilkos életét két másik gyilkolóképp, Citrom (Brian Tyree Henry) én Mandarin (Aaron Taylor-Johnson) nehezítik, és akkor még meg sem említettem a pszichopata tinilányt, a Fehér Halált és a titokzatos méregkeverőt sem.
Őszintén szólva semmi újat nem tartogat azok számára A gyilkos járat, akik láttak akció- és szuperhősfilmet a közelmúltban, de ez nem jelenti azt, hogy nem tud működni (és szerencsére ez a gyakoribb). Habár Brad Pitt a főszereplő, Brian Tyree Henry és Aaron Taylor-Johnson párosához köthetők a film legnagyobb pillanatai. Kettejük kémiája és humora kifejezetten jól sikerült a többiekéhez képest – ideértve azt a fenomenálisan összerakott “Thomas, a gőzmozdony” szereplőkre épülő elemzést, ami meghatározza Citrom karakterét. Vizuálisan is elég meggyőző a neonfényben úszó 2 órás vonatút, amit a remek vágás és zeneválasztás tesz hosszútávon izgalmassá.
Ami azonban el tudja rontani az összképet, az a kiismerhető cselekmény, a fordulatok felesleges és kiszámítható halmozása, illetve a két gonosztevő. David Leitch rendezése akkor a leggyengébb, amikor sallangos fordulatokkal és stíluselemekkel próbál hatni, ez pedig kiváltképp jellemző mindkét – ha lehet ebben a filmben ilyet mondani – gonosz karakterre. Mivel a film első órája kizárólag a trendeknek tesz eleget, hamar bele lehet fáradni, de szerencsére a második félidő többnyire kárpótol mindenért: itt érik be az összes poén, az összes fordulat, és minden karakterből kihozzák a maximumot.
David Leitch azt csinálta, amihez a legjobban ért: egy pörgős, véres, teljesen kaotikus akciófilmet, aminek van lelke, még ha az önmagában nem is elég ahhoz, hogy mindig megmentse a filmet. Ha átvészeljük az unalmas első felvonást, kreatív poénokban és meglepően jól felépített katarzisban lehet részünk. Kár, hogy az élmény úgy elillan, mint a kiotói vonatállomáson álló szerelvények egy perc után.
