25 éve tűnt el Damon Hill, Palik László pedig azóta is filmeket kommentál


star warsEgy 2016-os őszi paródia kapcsán fogant meg bennem az ötlet, hogy összeszedjem a legjobb (általában) üldözős jeleneteket Palik László kommentálásában. A 2017-es F1-es autóbemutatók közepette pedig még az időzítés is jó volt a cikk eredeti megjelenésére, de az azóta eltelt 5 és félév is tartogatott kreativitást a témában. Az idei aktualitás pedig a negyedszázados Magyar Nagydíj, melynek végén Damon Hill célbaérését elfelejtette bevágni az adásrendező és “eltűnt”. Alább többek között az osztrák tölgy a német fiatalember, Rourke mechanikai csapásmérője, a 007-es és az anarchia, Magdi anyus eltört felnije és TRULLI, TRULLI, TRULLI!!!
(Mivel az eredeti írás 2017-ben írodott, a lent szereplő időhatározókat úgy kell kezelni: a tavalyelőtt tehát 2015 és így tovább.)

Amúgy sem áll messze az F1-től a filmes világ. A Jaguar 2004-ben, Monacóban az Ocean’s Twelve kapcsán rakott egy 300,000 dolláros gyémántot az egyik autó orrába. De azzal nem számoltak, hogy az majd falnak megy, kiesik és mivel nem lábon ért vissza a garázsba, mit ad Isten, a drágakő se került elő. Clooney, Damon és Pitt is ott voltak a pitben, szóval, khmm…clooneyA csapat amúgy igen sok filmes promóciót csinált. 2003-ban, Silverstone-ban (ahol ember a pályán!!!) az ugró vadmacska helyét átvette a T3 (bal oldalt Arnolddal, jobb oldalt a TX-szel). Egy matricája volt a következő résznek is 2009-ben, a csak azévben induló, de ott mindkét bajnokságot megnyerő, szinte szponzorok nélkül futó Brawn GP-n a Spanyol Nagydíjon. A Jaguar 2004 és a tulajdonosváltás után már Red Bullként folytatta a filmes csapathagyományokat Monacóban, ahol 2005-ben többek között Vader nyalókás nagyúr figyelte a rohamosztagosoknak beöltözött szerelőket (meg Lucas is, eleve a Monacó-i futam és a Cannes-i fesztivál általában közel vannak egymáshoz, ha nem ugyanakkor), az autókon pedig a „powered by the Dark Side” felirat volt látható. Majd 2006-ban nem csak Brandon Routh, hanem David Couthardék is bemutatkoztak acélmanusként. Sőt, a skót még dobogóra is állt! (Sajnos másik tűzállóban.)vader

Persze voltak frissebb promóciók is. Villám McQueen és Finn McMissile részvételétől kezdve (oldalt érdemes figyelni az autót, fura, hogy nem a cameozó Hamiltonnal csináltak ilyet) felemelkedett a Sötét lovag, és tavalyelőtt a Lotus még egy Mad Max stílusú F1-es prototípussal is előrukkolt. Előbbi kettő Silverstone-ban, utóbbi Monacóban történt, visszatérő helyszínek ezek.
A Harag útja maradt Barcelonára is, az a pálya se először szerepelt filmes promócióként. Az F1-en kívül pedig talán még erőteljesebbek a főszponzorokat egy-egy futamra leváltó blockbusterek. Mivel kb. mindenhol engedett a nem egységes csapatfestés (az F1 kivétel), így játszani is lehet ezzel. Az ausztrál túrakocsiknál tavalyelőtt a Holden egyik autója az Első rendé, a másik az Ellenállóké volt a kontinens legnagyobb versenyén. Amit néha Russel Crowe, néha X-Men zene vezet föl.mad

Szintén Ausztráliban, a Ford és a Pepsi a Vissza a jövőbe ominózus 2015-jét is meglovagolta. Illetve a McLaren F1-es gárdája is. De Porsche márkakupa is látott már Bosszúállókat. Az amerikai bajnokságok ilyesfajta megmozdulásait pedig jóformán képtelenség átfogóan összegyűjteni (nem is próbálkozom), legyen az sportkocsi, Indycar, vagy NASCAR. Többek között Herbie és Lindsay Lohan tényleg szerepeltek azon a bizonyos futamon, a forgatási verseny ujjongást kiváltó promóció is volt egyben (biztonsági autós körökben). De legendás még a Cartoon Network visszatérő fóliázása is.palikNa, de nem akarom tovább rabolni a szót Palik elől, ugyanis az évek során meglehetősen sok igényes paródia született a témában, az elsők még aktív kommentátori ideje alatt, aztán előbb ő vonult vissza, majd egyre több archív VHS felvétel látott netvilágot, így egyre nagyobb anyagból lehetett dolgozni. Bár az azért elmondható, hogy a legtöbben – talán a hangminőség, talán a YouTube-on fellelhető készlet, talán Czollner miatt – az RTL Klub érából csipegetnek, így hát sok ismerős félmondat lesz a végére, ha valaki most végignézni ezeket. De ha egyszer passzolnak oda, ahova…

Ugyanakkor van MTV-s időszakból is néhol (hova tűnt? – a Damon Hill nélkül), meg pont a válogatást ihlető “remake” a példája, hogy óriási kutatómunkával az RTL-esből is bőven kihozható még frissnek ható termés. Lássuk hát!

Az egész hullám kirobbantója talán az a két, 2009-es videó volt, ahol Magdi néni balesetét és a Baljós árnyak fogatversenyét kapjuk meg Palik verzióban. Utóbbira még visszatérünk!

Van két másik klasszikus, ebből a Terminátor 2-est is elég sokan ismerhetik, a Vasember 2-eset pedig már ti is láthattátok a Rush elemzés második felvonásában. Utóbbi többeket is megihletett, létezik belőle egy rövidebb és egy még mozis felvételt használó verzió is, de maradjunk meg csak a legigényesebbnél.

Ha pedig már autóverseny, akkor persze nem mehetünk el szó nélkül a 2006-os Szelep Kupa eredetileg szezonzárójának tervezett futamáról, ahol a bajnoki címért egy újonc, egy legenda és egy évek óta kihívó küzdött meg.

Persze ennél illegálisabb keretek közti versengésre is „felkérték” Palikot, mindjárt két Halálos irambanhoz is készült kommentár. Mind a Verdák 2, mind a Halálos iramban 1, 3, és a londoni jelenet a 6-ból még várat magára. Meg bármi más versenyzős film. Valaki esetleg?

(5 és félév alatt erre a két videóra lecsapott a copyright a csatorna megszűnésével, viszont a lenti frissítés ad alternatívákat mind ezekre, mind a bekezdésben feltett kérésemre… Korai Halálos iramban variácót viszont a Verdákat feltöltő csatornán lehet lelni. – 2022)

Nem mintha az iramok elborultabb (széfes, tankos, repteres, ejtőernyős, felhőkarcolós, hamarosan tengeralattjárós, meg mentővel helikoptert leszedős) jeleneteiből nem lehetne jó alapanyag, hisz kém/akciófilmes irányvonalon is lenne pár elképzelésünk, mindenesetre a Quantum csendjével már elindult egy ilyen irányzat is…

(Meg a copyright itt is, kár érte, kiváló ügynök volt, de pótlása neki is van lentebb. – 2022)

Nem csak filmek kapcsán voltak kreatívak egyesek. Ebből is több van, maradjunk a háromnál, mert úgyis az a magyar igazság: van itt váci úti Ferrari baleset, foci, meg GTA is…

Végül pedig, hogy keretbe foglaljuk a dolgokat, legyen ismét egy rövid és egy fogatverseny. Mondjuk az Ébredő erő után elvárjuk, hogy legyen más epizódból is (lett, de itt az Erő a copyrigttal volt sajna – 2022), bár még ezt is lehetne hova fejleszteni (de hát friss, nézzük el). Ahogy mások is rájöttek, hogy a rajtrács/díjátadáson kívül a bővített fogatversenyben is van még annyi szufla, hogy az eredeti után hét évvel később érdemes legyen valamit kezdeni vele. És tényleg: érdemes volt.

2022-es frissítés

Nos, a cikk eredeti megjelenésének idején még 20 éve se tűnt el a legördögibb sofőr, viszont pont a megjelenés utáni hónapoban lett igen aktív az a Paár Adrián, akinek munkássága nélkül így 5 év távlatából már badarság is lenne egy ilyen válogatás, ráadásul 2019-ben Palik is visszatért az Exatlonnal a képernyőkre és 3 évadnyi (303 epizódnyi) üvöltözést szolgáltatott a kreatív elméknek, főképp olyanokat, amik autók nélküli bunyójelenetekre is bőven beillenek, pláne, ha még a név is passzol. Ebből aztán kisült Rambo; Reszkessetek, betörők! és Mortal Kombat is:

Első vérig Exatlon Sylvester Stallonéval és Palik Lászlóval

Palik László kommentárral röhejesen izgalmas a Reszkessetek, betörők!

Az új Mortal Kombat jelenete Palik László közvetítésével kegyetlenebb

A cikk eredeti címe az volt, hogy “Palik, a filmek és a motorsport”, ezért a bevezetőben a sok promóciós morzsa a világ versenypályáiról. A trend azóta is aktív, az F1-et természetesen megjárta a Verdák 3 is (külön csapatként, Owen Wilsonnal és persze Silverstone-ban), az Aston Martin nem hagyhatta ki a Nincs idő meghalni kapcsolást (bár a 007-es, sőt a kocsi rendszáma a Red Bullon is szerepelt korábban és ahol csak tehetik, mindenki próbál ezzel a rajtszámmal nevezni a GT világban, ha épp Astonnal megy a csapat). Illetve a Kingsman előzményfilm a 2021-es szezonzárón, Abu Dhabiban játszott divatilag is szerepet és lett a sporttörténelem örök része, mikor a matricával ellátott Williams-t Nicolas Latifi a falnak csapta, ezzel Safety Cart okozva és megteremtve a hollywoodi finálét a Hamilton-Verstappen csatában. És persze a többi sorozatban is fel-feltűntek filmes festések, de igazán nagy csinadratta (talán a vírus miatt is) nem igen volt.

Most pedig térjünk rá Paár Adrián munkáira, aki nemcsak életben tartotta a műfajt, hanem egyenesen új szintre emelte azt az elmúlt években, hiszen az amúgy semmi extra történések kommentárjaiba is beleásta magát 1-1 odaillő mondatért, saját gyűjtésekkel a komplett archívumból, ami 10 éve még természetesen nem volt annyira könnyen hozzáférhető, mint most. Szóval le a kalappal!

Herbie Monte Carlói útja, a Klónok támadása és a Halálos iramban 5 fináléja még a Videán…

…a többi pedig ebben a folyamatosan frissülő lejátszási listában a YouTube-on (Mint a villám, Hazád megye lordjai, Titkok kamrája, Én, a robot; több Bond, Halálos iramban és Star Wars is akad itt).

A playlistből az Aranyszem valamiért kimaradt, illetve a Hazárd megye lordjaiból van egy másik feldolgozás is, szintén a Videán. Csak így tovább, Adrián!

Az is egy alműfaj kezdett lenni, hogy Palikot olyan F1-es események alá vágják (Adrián is csinált ilyet a Videára), amit már nem ő kommentált. Ezek nem annyira az oldal profiljába tartoznak, de azért az épp 25 éves ikonikus Magyar Nagydíj leintés, az ide kívánkozik.

Ha esetleg tudtok még itt nem szereplőket, akkor szeretettel várjuk kiegészítéseiteket!

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Sword and Fairy: Together Forever - játékteszt
Következő cikk Fenevad - kritika