Kokoro Clover Season1 – játékteszt


kokorocloverkeyart

Fejlesztő: Hitoreku; Kiadó: Phoenixx Inc.; Platform: PC, Switch

A ’80-as és ’90-es évek animéi ihlették a Kokoro Clover Season1-t, mely egy ügyességi játékra épített kisképernyős sorozat.

A Kokoro Clover Season1 főszereplője Treffy, aki tanítványként szellemmester mentora varázsgyémántjának, a Kokoro Clover titkait fürkészi. Persze nem ő az egyetlen jelentkező, ki eme rejtélyes erő birtokába akar jutni, mivelhogy számos rosszakarónak fáj rá a foga. A 2D-s platformerben ugrálhatunk és lövöldözhetünk jogarunkkal a maximum 5 perc alatt teljesíthető pályákon, majd azok lezárásaként összesen húsznál is több főellenfelet győzhetünk le. 12 kevés kihívást magában rejtő zónát barangolhatunk végig, ám küldetéseink során támogató társakra is számíthatunk. Története szerint a két elementál már gyerekkora óta hűséges szövetségese az általunk irányítható (alakváltó?) növendéknek, de furcsa módon mindössze annyiban különböznek egymástól, hogy eltérő színű a hajuk és a spéci támadási képességük.

kokoroclover1

A PC-s verzió tesztelése közben hamar kiderült, hogy az irányítás csapnivalóan sikerült. Természetesen billentyűzettel és gamepaddal egyaránt játszható az „első évad”, és ahogyan azt a Kokoro Clover által képviselt műfaj megköveteli, az utóbbi kiválasztása erősen javallott. Mindenesetre a lövést követően nagyon szerencsésnek kell lennünk, hogy ugrani is tudjunk: ilyenkor valamelyik irányba elég megmozdulnunk és alap talentumunk újra használhatóvá válik. A fentebb említett karakterváltás mellett táncolhatunk, ami funkcionalitását tekintve az ég világon semmire sem jó, valamint előhívhatunk egy tisztességes támadási erővel bíró tűzokádó sárkányt.

kokoroclover2

Felépítettség szempontjából igazán érdekes címmel állunk szemben, tesztalanyunk erős túlzással inkább jellemezhető oldalnézetes interaktív animeként, semmint ügyességi játékként, ugyanis a történetmesélés jóval több időt tesz ki, mint a valós játékélmény. A szintek intróval kezdődnek, s a többfelvonásos missziók közé az alkotók beékeltek humoros kamu reklámszpotokat, amivel gyaníthatóan a 30-40 esztendővel ezelőtti távol-keleti tévés korszak előtt igyekeztek tisztelegni, míg a zárás stáblistával végződik. Az átvezető blokkok, vagyis a sztori szöveges része japán és angol felirattal csodálható végig, viszont az utóbbi az előbbi alatt a képernyő alján jelenik meg s nem helyette. Kicsit túlzónak éreztem a közel teljesen néma hangalapú narrációt, elvégre tesztalanyunkkal voltaképpen az alacsonyabb korosztályt szándékoztak megfogni – ha szerepjáték volna, akkor persze rossz szavunk sem lehetne.

Mechanikája rendkívül egyszerű, még az eredeti Super Mario is komplexebb nála. Ezért bátran állítható, hogy a Kokoro Clover Season1 a régmúlt idők, tehát a kisebb gyerkőcök, a tősgyökeres manga és anime rajongói, de főleg az ugrálós játékoktól eddig ódzkodók számára ajánlott.

10 4

 

 

Legutóbb ezt teszteltük:

Papers, Please – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Pszichiáter elemzi ki kedvenc Marvel szuperhőseink mentális problémáit
Következő cikk A hét röhögései (446.)