Daniel Radcliffe ikonikus szerepeiről mesél, mert volt élet a Harry Potteren is túl


Daniel Radcliffe a Harry Potter sorozat vége óta eltelt éveket azzal töltötte, hogy változatosabbnál változatosabb projektekben vegyen részt és ezáltal kilépjen a varázslótanonc árnyékából. Jellemző, hogy mikor a leghíresebb karakteréről beszél, akkor is inkább a nagyszerű színésztársakat és rendezőket, különösen Chris Colombust állítja középpontba.
Ezután pedig tényleg minden műfajban kipróbálta magát, amiben csak lehetett. Játszott partra vetett hullát Paul Dano oldalán Az ember, aki mindent tudottban. A Szarvakban próbálta felderíteni a barátnője gyilkosát, miközben egy egész város gyanúsította. Alakította a beat-nemzedék kiemelkedő alakját, Allen Ginsberget az Öld meg kedveseidet-ben. Szó esik az elhíresült lesifotóval ismertté váló Talpig fegyverbenről, és persze a Csodatévők se maradhatott ki, egyébként nemrég fejezték be a 4. évad forgatását. Végül pedig megemlíti a friss filmjét, a Weird: The Al Yankovic Story-t is. Általánosságban elmondható róla, hogy két lábbal áll a földön, nagy tisztelettel áll a szakmájához és próbál különleges filmekben részt venni.

Kapcsolódik:

Daniel Radcliffe megválaszolja az internet fontos kérdéseit

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Keith Phipps: Nicolas Cage - Hollywood nyughatatlan csillaga - könyvkritika
Következő cikk A hét röhögései (455.)