Profi túsztárgyaló elemzi ki a filmek/sorozatok túszejtős jeleneteit


kanikulai delutanMindenki ismeri azokat a feszült helyzeteket a filmekből, sorozatokból, mikor a törvény embere az idővel harcolva próbál meggyőzni egy túszejtőt a megadásról. Mint minden magas téttel rendelkező kényes és lelkileg kimerítő szituációnak, a túsztárgyalásnak is megvan a maga szabályrendszere, ezeket mutatja be különböző filmek és sorozatok jelenetein keresztül J. Paul Nadeau egykori túsztárgyaló a Vanity Fair videójában. belso emberA túsztárgyalás egy kétirányú beszélgetés a tárgyaló tiszt és a túszejtő között. Fontos a kapcsolatteremtés, a lehetőség megadása, a gyakran zaklatott, zavarodott, komoly komplexusokkal küzdő rosszfiúnak arra, hogy elmondhassa a követeléseit. A tárgyalónak nyugodtan kell viselkednie, nem hazudhatnak teljesíthetetlen követelésekről és a legfontosabb, hogy emberként kell kezelniük a túszejtőt, élő és érző személyként. Előfordul persze, hogy hiába tesznek meg mindent, amit az adott szituációban lehet, mégis bekövetkezik a tragédia, hiszen a döntést végül a rosszfiú hozza meg.
Láthatunk jeleneteket az alábbi művekből: Mindhunter, Féktelenül, Két túsz között, Kánikulai délután, A belső ember, Túszdráma, A törvény embere… valamint az igaz történeten alapuló Wacoból, ahol egyébként Nadeau egyik barátja volt a tárgyaló ügynök.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Fire Emblem Engage – játékteszt
Következő cikk 80 éves Michael Mann, 7+1 remek videóval tisztelgünk karrierje előtt