Mindhunter 1. évad – kritika


Mindhunter 1. évad – KRITIKA, készítő: Joe Penhall, szereplők: Jonathan Groff, Holt McCallany, Anna Torv, amerikai krimi, dráma és thrillersorozat, 60 perc, 1. évad, 2017-

Netflix, David Fincher, sorozatgyilkosok. Ez a három szó bőven elég volt ahhoz, hogy a csatorna új sorozata kellő figyelmet kapjon. A Mindhunter a késő ’70-es évek Amerikájában játszódik, amikor az FBI-on belül alakul egy kriminálpszichológiával foglalkozó csapat. A történet valóságon alapul és ez pontosan az a kor lesz, ahol megalkotódik a sorozatgyilkos fogalma.

Dosztojevszkij, Freud, Shakespeare és még mennyi embert foglalkoztatott mélyre menően az emberi bűn pszichológiája. A Mindhunter főszereplői pont ugyanebben a témakörben keresik a válaszokat. A sorozathoz egy könyv szolgál alapul, ami egy profilozó FBI ügynök 25 éves karrierjéről és tapasztalatairól szól. A producer David Fincher volt, valamint pár részt ő is rendezett ebben az évadban és néhány pillanatában erősen emlékeztet minket a Zodiákusra, legalábbis ami a hangulatot illeti. A főszereplő párostól viszont mindenki a True Detective-re asszociál, nem meglepő módon, valószínűleg a két karakter ellentétessége miatt, ami mégis szépen olvad össze, de véresen nagy hasonlóságok nincsenek. A Mindhunter egy nagyon karakteres és realista sorozat lett, aminek a tempója lassú, párbeszédei viszont olykor nagyon pontosan és gyorsan zajlanak le. Miközben az FBI egy bürokratikus rendszerként van kezelve, ahol a régi szabályokhoz szokott főnökök gyomra nehezen veszi be az újoncok innovatív ötleteit. Az egyik fő karakter Holden (Jonathan Groff), aki egy empatikus, nagyon okos, logikus gondolkodású fiatal férfi, aki Billel (Holt McCallany), a konzervatívabb hozzáállású, de nagyon profi kollégájával megkapja az FBI alaksorát, hogy ott elkezdhessék a projektjüket a bűnügyi tudományról, azon belül is a gyilkosságok pszichológiájáról. Később csatlakozik hozzájuk egy külsős pszichológus nő (Anna Torv) is, aki szintén nagyon professzionális. A három fő karakter közül egyik sem túl hivalkodó, vagy betegesen zseni, egyszerűen csak jók abban amit csinálnak és azt borzasztóan komolyan veszik. Az ő hozzáállásuk teszi igazán reálissá ezt a sorozatot. Az évadot tulajdonképpen az tölti ki, hogy a két férfi börtönről börtönre járva hírhedt sorozatgyilkosokat interjúvol meg és feljegyzéseket készítenek, amikből következtetéseket vonnak le és ezek segítségével  még egy-két aktuális gyilkossági ügyet is megoldanak. A dolog szépsége viszont az, hogy a módszerek még nagyon képlékenyek, a meghallgatások menete még nincs szabályozva, nincs kidolgozva, fogalmuk sincs, hogy mit szabad és mit nem.

Ez a hetvenes évek azért is érdekes, mert ekkor még nem létezett például az a fogalom, hogy sorozatgyilkos. Amerikának ez egy olyan időszaka, amikor a gyilkosok egy újfajta nemzedéke kezdett létrejönni, amit nem csak feltérképezni volt szükséges, hanem először elismerni, hogy egyáltalán megszületett. A fő kérdés közben filozófiai is, hiszen arra keresik a választ, hogy az ember vajon gonosznak születik, vagy azzá válik. Ha viszont azzá válik, akkor érteni kell a motivációjukat és ennek megértéséhez az ő fejükkel kell gondolkozni. A Mindhunter alapvetően ezzel foglalkozik, de ami igazán közel hozza a nézőt a sorozathoz, az a főszereplők hozzáállása. Holden, a fiatalabbik, iszonyatosan lelkesen érkezik ezekhez az elítéltekhez a kis hangrögzítőjével és látszik rajta, hogy egy csodás, megfejtésre váró rejtvényt lát bennük. Nem bánja azt sem, ha a pokolig le kell mennie, de akkor is meg akarja csinálni azt a riportot az ördöggel. Bill ezzel szemben egy percig sem tudja őket emberként kezelni, egyszerű szörnyet lát ezekben a gyilkosokban, mint legtöbb kollégája, és nem is akar végigmenni az agyuk labirintusán, pláne nem elveszni benne. Nagyjából ennyiről van szó az első évadban, a profilozók munkájáról és egyáltalán a szakma kialakulásáról, miközben egy nagyon erős, nem sok taggal bíró csapatot kapunk, akiknek egy picit a magánéletét is megpróbálják megismertetni velünk. Ezt mondjuk pont nem sikerül részletesen kifejteni és nem is mindegyik szál volt benne érdekes, de szükséges volt amiatt, hogy lássuk a nyomozók milyen változásokon mennek keresztül amikor a mindennapjaikat az tölti ki, hogy például Ed Kemper sorozatgyilkos azt ecseteli nekik, hogy hogyan fejezte le áldozatát, majd szexelt egyet a megcsonkított testtel.

A sorozat végig nagyon feszült, pedig kevés benne az akció, sokkal inkább a párbeszédek hangsúlyosak és nem csupán azok, amiket a sorozatgyilkosokkal rögzítenek. Amikor az FBI-osok egymás közt folytatnak le borzasztóan nyomasztó beszélgetéseket egy ügyről teljesen színtelen hangon, iszonyatosan objektíven nagyon pörgős tempóban, lomha cigifüstbe burkolva, akkor az gyomorforgatóbb tud lenni, mintha képekben mutatnák be az eseményeket. A másik a vizualitás, amiben nagyon erős, bár nincsenek benne hivalkodó színek, a feszes díszlet abban a szürkésnek tűnő halvány kompozícióban nagyon jelentőségteljes. Komoly sorozat, jó korrajzzal, aminek a tempója nagyon pihentető, így még darálni sem feltétlenül lehet. A második évadot már az első évad kezdése előtt berendelték és ha minden igaz, akkor öt évadnyi alapanyagra elég sztori van.

A Mindhunter egy nagyon profi újonc, aminek megbízható a minősége, de közel sem hibátlan. Néha túlságosan lassú, ami érezhetően feszültséget akar kelteni, de inkább csak lomhának tűnik tőle a történet. A főszereplők magánélete túl drámai szeretne lenni, ami körvonalaiban sikerül is, de nem képes annyira meghatni, mint amennyire szeretne, mert nem volt elég idejük rá, de persze ez még változhat. Ez is egy példa arra, hogy érződik a hosszútávra tervezés. Néha a párbeszédeknél is tetten érhető az írók magabiztossága abban, hogy most aztán valami nagyon profit csináltak és kicsit elbízták magukat, majd nyugodtan hátradőltek. Ezek persze nem olyan látványos bakik, de néha lefárasztják a nézőt, pedig már maga a téma is elég súlyos.

Aki látta az első évadot, abban viszont felmerülhet a kérdés, hogy ki az a férfi, aki a legtöbb rész elején látható pár perc erejéig. Mivel Amerikában rohadt sok híres sorozatgyilkos volt, így nem biztos, hogy mindenkinek egyből világos lesz, vagy egyáltalán hallott már a BTK-gyilkosról. Állítólag nem róla fog szólni a következő évad, de valószínűleg hozzá is eljutnak majd. Érdemes utánaolvasni a fickónak, már aki érdekesnek tudja találni a sorozatgyilkosok bűnügyi karrierjét. De őszintén szólva a legtöbb ember izgalmasnak találja, ami teljesen normális, hiszen a többség nem sorozatgyilkos és így érthető, hogy mindenki érteni szeretné ennek az egész folyamatnak a mechanikáját, valószínűleg ezért is van ekkora piaca ennek a típusú sorozatgyártásnak.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Újraindítják az Ace Ventura filmet
Következő cikk Dupla szerető - kritika