Fejlesztő: The Game Kitchen; Kiadó: Team17; Platform: PC, Xbox Series X|S, PS5, Switch
Hogyan lehet valami egyszerre gyönyörű és visszataszító? A még mindig kőkemény stílusáról híres Blasphemous 2 csatározásai választ adnak.
Az utóbbi idők indie forradalmának egyik fő zászlóshajója volt a Blasphemous. A 2019-es megjelenésű játék a metroidvania stílusban indult és egyedi (és brutalitást sem nélkülöző) pixelgrafikás megjelenésével elvarázsolta a műfaj szerelmeseit. A spanyol The Game Kitchen nevű társaság már alkotott hasonlót , hiszen a The Last Door egy évtizeddel ezelőtt még ennél is hatalmasabb képkockákkal operált, igaz az egy hagyományosabb point-n-click kaland volt. Sajnos személyes vonalon úgy alakult, hogy mindkét említett játék egy nagyon hosszú backlog ki tudja hányadik szereplője nálam, így megörültem amikor a Blasphemous 2 megjelenése elérkezett, mert legalább valamilyen szinten pótolhattam a mulasztást (igaz, így az előzmények ismerete nélkül).
A történet boncolgatásába épp ezért bele sem mennék különösebben (no meg mert spoileres terület), legyen elég annyi, hogy a folytatás hosszú évekkel az ingyenesen kiadott DLC, a Wounds of Eventide lezárása után játszódik. “Bűnbánó” főhősünk (The Pentient One) teljesen új, de az előzményhez hasonlóan groteszk vidékekre kerül. A készítők szándéka az volt, hogy ezúttal még közelebb kerüljenek a metroidvania zsáner klasszikus gyökereihez, épp ezért a “bűnbánó” fegyver tárát alaposan kibővítették. Egy buzogány, egy szablya és egy pár tőr közül választhatjuk ki a nekünk legmegfelelőbbet, de nem leszünk örökre ezeknek a használatára kárhoztatva.
A Blasphemous 2-ben ugyanis mindhárom megszerezhető, sőt meg is kell szereznünk ha érvényesülni szeretnénk, mert egyes szekciók csak ezek váltogatásával, no meg új képességeik által válnak elérhetővé. Talán ennek kapcsán nem meglepetés az sem, hogy eszköztárunk fejleszthető, ami nagy segítségünkre lesz a csöppet sem könnyű kaland során. Szerencsére a pályadesign okosabban van megtervezve az elődnél, s habár sokat kell visszajárnunk előző helyszínekre ezúttal is, de valahogy sokkal logikusabb hogy merre is érdemes továbbhaladni, valamint a gyorsutazások is korrektebbül vannak elhelyezve.
A platform részek most is kőkemények (főleg a játék második felében) és néha nagyon is pontos koreográfiát igényelnek, de azért ez a szegmens is sokat fejlődött. A csapat ugyanis teljesen kidobta az előző játék alapjait és másfél év alatt a semmiből alkották meg újra, ezáltal sokat fejlesztve az irányításon is, amely komoly kritikát kapott a játékosoktól az első rész után.
A Blasphemous 2 egy olyan gótikus, véres hangulatba ringat, amely ugyan első látásra taszító, mégis a játékmenet (akár olyan nagyságokat is megidézve, mint a Diablo sorozat) újra és újra hívogat, miután letettük a kontrollert. De akár 2D-s Dark Soulsként is aposztrofálhatnánk, ami szintén nagy szó és nem csak a nehézséget, vagy a kihívást tekintve. A The Game Kitchen ugyanis szinte mindent kifacsart a pixelart stílusból amit csak lehet, lehengerlően szép a játék, amit a csodaszép parallax scroll és részletes animációk csak tovább gazdagítanak. Már csak önmagunkkal kell elszámolni, amikor egy-egy fárasztó nap után megint elcsábulunk egy kis kaszabolásra ebben a rémisztő, de varászlatos világban.
Legutóbb ezt teszteltük:
