Az ördögűző: A hívő (The Exorcist: Believer), rendező: David Gordon Green, Fsz.: Leslie Odon Jr., Ann Dowd, Ellen Burstyn, Jennifer Nettles, Norbert Leo Butz, amerikai horror, 121 perc, 2023 (18)
A klasszikus eldobható változata
Idén fél évszázada, hogy megjelent az Ördögűző. William Friedkin 10 Oscarra – köztük a legjobb filmre(!) – jelölt alkotása mérföldkő, a műfaj egyik alfája lett. Új zsánert hozott létre a horror vonalon belül, azóta is tucatjával jelennek meg a megszállottakról és démonok kiűzéséről szóló mozik. Voltak szép próbálkozások és elismerésre méltó darabok, de filmes körökben szinte teljes az egyetértés arról, hogy azóta egyszer sem sikerült megugrani a lécet, amit a ’73-as Ördögűző szabad szemmel nehezen látható magasságokba helyezett. Nem csoda, hiszen még magának az Ördögűző szériának sem sikerült, a legendás első fejezet után még 4 rész és egy sorozat született, erősen váltakozó minőségben.
Az Ördögűző: A hívő a 6. film a franchise-ban, de az elmúlt időben igencsak divatos requel feldolgozás mellett döntött a stúdió, azaz nem reboot vagy remake készült, hanem a széria felélesztése és közvetlen folytatása (Hasonlóan tettek az új Halloween-trilógia vagy A Texasi láncfűrészes mészárlás 2022-es darabjaival). Így a frissen megjelent alkotás, gyakorlatilag a megjelent folytatásokat figyelmen kívül hagyva, az 1973-ban történt megszállás után 50 esztendővel veszi fel a fonalat.
A rendező, David Gordon Green (Hol van már az egykori független filmes? pl. Joe) a megosztó, de összességében anyagilag sikeres fogadtatású Halloween-trilógia után egy újabb nagyszabású projektbe fogott. Felvásárolták az Ördögűző jogait 400 millió(!) dollárért, ez az ár már azt is indukálta, hogy rögtön három moziban gondolkodjanak (talán idejekorán), csakhogy megtérüljön majd ez a jókora befektetés. Szerencsére emiatt nem nekünk kell izgulnunk.
A sztorit sem kell kétszer elmesélni: két 13 éves lányka besétál az erdőbe, hogy játékból szeánszot hajtsanak végre. Három nap múlva találnak rájuk, persze nem emlékeznek rá, mi történt és mennyi idő telt el. A szülők legnagyobb ijedtségére a egyre furcsábban kezdenek viselkedni, míg egyértelművé válik, hogy nem e világi problémával állnak szemben.
Tárgyal alkotásunk csak akkor válik némiképp élvezhetővé, ha minden összehasonlítást, előzetes elvárást elengedünk. Nyilvánvaló, hogy labdába sem rúghat a klasszikus első mellett, noha ez már a megjelenés előtt is borítékolva volt. Mintha egy 200 éve kézzel faragott, cizellált vörösfenyő íróasztalt próbálnánk összehasonlítani az IKEA-s, pozdorjalapból készült tömeggyártottal. 
Az első óra lassú, igényes építkezését szemlélve az emberrel még elhitetik, hogy ez egy igazán decens, szépen kidolgozott darab lesz, amit csak merő sznobizmusból vagy rossz indulatból cincáltak szét kritikailag. Aztán persze, sajnos nem így lesz, bár jó ideig tényleg ezt a látszatot kelti. Kifejezetten jól áll a történetnek, hogy nem ugrunk rögtön fejest a dolgok sűrűjébe, a feszültségadagolása eleinte működik, ízlésesek a képek a vágások, egész hatásos az atmoszféra. Persze sok az átvett elem és nem mindig egyértelmű, hogy ez éppen tisztelgésként vagy koppintásként értelmezendő. Tulajdonképpen a szereplőkre sem lehet nagyobb panasz, nem hoznak idegesítő döntéseket (egy ideig), és ahogyan az amerikai produkcióknál mindig, a gyerekszínészek szintén jól teljesítenek.
A végére persze aztán mindent sutba vág a direktor úr. A türelmes előkészítést követően az áhítottan várt logikus nagyszabású finálé helyett, kapunk egy bazári, ördögűzős közhelyeket pufogtató utolsó fél órát. Akad néhány ötletecske, apró újítás, viszont sokkal, de sokkal elmésebb befejezést ígért a mutatvány, a végére azonban maradt egy jókora blöff.
Ráadásul addigra már tobzódunk a szürreális jelenetekben… A szülők olyan hirtelen és könnyű szívvel fogadják, hogy itt bizony démoni megszállásról van szó, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. A hirtelen felbukkanó szereplők pedig játszi könnyedséggel állnak bele a rögtönzött ördögűzésekbe. Ellen Burstyn (a megszállt Regan anyukája) vendégszereplése is annyira felesleges, hogy nem is tudott vele mit kezdeni a forgatókönyvíró, egy kis bénázást követően gyorsan ki is léptette a sztoriból.
Így az új Ördögűző megint csak egy tucat, közönséges plázahorrorrá silányul, nézhető, de garantáltan nem hagy mély nyomot a műfajra kiéhezett rajongókban (pláne, ha látott korábban két másik ördögűzős-démonos filmet). Erősen kérdéses, hogy a lanyha fogadtatás után kikerekedhet-e ez is trilógiává, ami a direktor úr démoni terve. Viszont, ha a többi is ilyen lesz, akkor előbb inkább vigyen el minket az ördög.
