Maga a pokol (Land of Bad), rendezte: William Eubank, szereplők: Russell Crowe, Liam Hemsworth, Luke Hemsworth, amerikai akcióthriller, 113 perc, 2024., 18 éven aluliaknak nem ajánlott!
A harcmező őrangyalai
A Hemsworth tesók ezúttal Chris nélkül kénytelenek harcba szállni, aminek meg is lesz az eredménye, a jó öreg Russell Crowe segítségére szorulnak, aki a maga dörmögős stílusában teszi a dolgát. A Maga a pokol egy tisztességesen összerakott, ám sablonos háborús mozi, ami teljesíti a küldetését, mert totál kikapcsolod az agyad, miközben nézed. 
David Frigerio (K9: A fenevad, The Signal, Crypto) és William Eubank (Megtört város, The Signal, Árok) 2012-ben fogtak bele az akkor még JTAC címen futó projektjükbe, melyhez beleásták magukat a témába, de a hivatalos bejelentést csak 10 évvel később tették meg. A JTAC a Joint Terminal Attack Controller, magyarul előretolt repülésirányító rövidítése, akinek az a feladata, hogy célra vezesse a harci és többcélú repülőeszközöket. A két filmes anno még vadászgépekkel végrehajtott gyakorlaton vett részt, a kész moziban azonban már egy dróné a kvázi főszerep és az alkalmazásukkal kapcsolatos aktuális kérdések köré építettek fel egy nem túl bonyolult történetet.
Elég csak bekapcsolnunk otthon a tévét és belenézni a hírekbe. Mostanában ezek a harcmező sztárjai, mert mint minden technológiai újdonság, a drónok is villámgyorsan elterjedtek a hadviselésben. Méretüknél fogva ráadásul egy ideje már nem csak megfigyelésre, hanem pl. csapásmérésre is alkalmasak relatíve komoly fegyverzettel. Egyes katonai vezetők és tanácsadók olyan szinten favorizálják minél szélesebb körű felhasználásuk, hogy ennek a többi haderőnem költségvetése látja kárát és korszerűsítéseket, típusváltásokat fújnak le. Annyira elterjedtek és komolyan veendők, hogy ma már a lelövésük is légi győzelemnek számít. 
Egyre csak fejlődnek, már kommunikálni is tudnak egymással, illetve más harceszközökkel és képesek autonóm módon tevékenykedni a harcmező felett. A jövő fegyvereivel szembeni követelményeket megfogalmazása során kérdésként szokott felmerülni, hogy a következő generációban hagyjanak-e egyáltalán helyet a vezetőnek vagy a pilóta biztonságos távolságból irányítsa és kezelje a haditechnikát. A végső döntést továbbra is az emberre bíznák, bár amilyen ütemben a mesterséges intelligencia fejlődik, könnyen lehet, hogy végül mégis a Skynetre bízzuk magunkat.
Egyelőre azonban a drónok mögött még ott van az ember. Nem csak augusztus 20-án vagy egy csomag kézbesítésekor (bár az lehet bomba és rakéta is), hanem a hadászatban is. A film egy túszszabadító akcióról szól, ahol az egyik szereplő a harctéri katonák felett keringő drón kezelője. A Russell Crowe által megformált karakter lázadó típus, aki valószínűleg sokak csőrét piszkálhatja kendőzetlen őszinteségével, nem csoda, hogy a monitorok mögé száműzték és egy ideje már megrekedt a ranglétrán. Borostája biztosan nem tegnapi, haja rendezetlen, hatalmas pocakot eresztett, a számára értelmetlen parancsokat teljességgel ignorálja és az egyenruha alatt olyan inget hord, hogy a Los Angeles-i bázist elhagyva rögtön oda is állhatna a rulettasztal mellé. 
Mindez azonban nem számít, mert ugyan csak a távolból segíti a többiek munkáját, mégis legalább akkora szerepe van a sikerben vagy bukásban, mint a terepen lévőknek. Ő a szeme és a füle a srácoknak, aki gyorsan reagál mindenre, fontos döntéseket hoz, biztat és támogat, amikor pedig minden veszni látszik, lelket önt beléjük. Nem tudják, kiféle-miféle, de mégis rábízzák az életüket. A negyedik feleségét fogyasztja, aki éppen szülni készül, így még a szokásosnál is jobban fel van pörögve, de a bevetést mindennél komolyabban veszi.
Muszáj is neki, mert ami itt félre tud menni, az bizony félre is megy, a két veterán kommandós és a légierő fiatal tisztje (aki a drónpilótával való kommunikációért felel) pedig azon veszi észre magát, hogy az életéért küzd. A célhoz érve a dolgok ugyanis váratlan fordulatot vesznek, a katonák pedig elszakadnak egymástól és üldözőbe veszik őket. Közöttük és a drónpilóta között olyan bizalmi kötelék alakul ki, hogy csak együtt képesek kikászálódni a bajból és sikerrel véghez vinni az akciót. Valahol legmélyén tehát arról lehet itt szó, hogy bár az ember életében lehetnek olyan pillanatok, mint amikor pl. gyermeke születik, mégis képes egy adott feladatra koncentrálni és olyan döntéseket meghozni, amihez egy gép, egy program, egy algoritmus baromi kevés. Vagy valami ilyesmi.
A Fülöp-szigeteki térségben játszódó (Ausztráliában forgatott) cselekmény rosszfiúi teljesen sablonosak, nem túl okosak, ám annál kegyetlenebbek és nem igazán szeretik életben hagyni az ellenséget. A végeredmény egy vérben tocsogó akcióthriller, ahol a dzsungel, a rengeteg robbanás, verekedés és lövöldözés kapja az igazi főszerepet, de persze az öreg mackóról sem szabad megfeledkezni, aki rendben hozza is a kötelezőt. A jóképű, kigyúrt, félelmet nem ismerő katonák bármelyik hasonló filmből jöhettek volna, az egész olyan, mint A sólyom végveszélyben, A szikla és A túlélő keveréke egy kis ZS kategóriás beütéssel (az egyik jelenetben a helikopter repülés közben típust vált, ami azért elég gáz).
Hangos és látványos iparosmunka, egyáltalán nincs túlgondolva. Ami a korhatárt illeti, valóban véresebb egy átlagos akciófilmeknél és van benne egy lefejezés is, ami valljuk be őszintén, nem túl családbarát. 
