Mérgező város (Toxic Town) készítő: Jack Thorne, szereplők: Jodie Whittaker, Aimee Lou Wood, Rory Kinnear, Robert Carlyle, Claudia Jessie, Brendan Coyle, angol drámasorozat, 4 rész, részenként kb. 1 óra, 2025, korhatár: 16+
Hiányzó lábnyomok a kisváros vörös porában
A Mérgező város a 30 évvel ezelőtti angol rozsdaövezet mindennapjaiba vezet be minket, ahol megkárosított gyermekeik igazságáért harcolnak édesanyák hosszú-hosszú éveken keresztül. A Netflix négyrészes minisorozata megtörtént eseményeket dolgoz fel Jodie Whittaker és Amiee Lou Wood főszereplésével. A napjainkban is aktuális történet alázattal és profin elmesélve.
Az angliai Corbyban a bezárt acélgyártó üzem helyére új építményeket tervez a városvezetés, hogy megállítsa a város lassú hanyatlását, de ahhoz először még a gyárból származó hatalmas mennyiségű mérgező ipari hulladékot és földet is el kell takarítaniuk az útból. A tanács javaslatára mindezt a város másik végében lévő kőbányákba temetik, viszont a szállítás biztonságát felülírja a sietség, és főként a gyarló emberi haszonlesés, ezért évekig nyitott teherautókkal száguldoztak át a városon a sittet hordó kamionok, amikből úgy szállt a szennyezőanyag a környékre, mintha nem is itt, hanem Csernobil mellett lennénk.
A sorozat is hasonlóan módon kezdődik: egy álmos kisvárosban vagyunk, ahol a gyár bezárása óta nem történt érdemi változás, mindenki élte a saját jobb-rosszabb életét, nem szólt bele a másikéba, és elvárta, hogy az övét is ugyanúgy hagyják békén, miközben az égből vöröses por szállt alá, de a napi pár perces takarítás bosszúságán kívül senki sem foglalkozott vele, hiszen semmi nem utalt arra, hogy mindez veszélyes lehet. Azok pedig, akik tudtak róla, azok minden módon igyekeztek ezt eltussolni. Teltek közben az évek Corbyban, a férfiak és a nők gyerekeket vállaltak, a gyerekek megszülettek, az anyák otthon maradtak velük, főleg azokkal, akik nem olyanok voltak, mint a többiek.
Mert egy ideig még így sem tűnt fel senkinek, hogy kiugróan magas a (jellemzően) végtagdeformitással világra jövő újszülöttek száma a városban, de aztán Susan McIntyre (Jodie Whittaker), Tracey Taylor (Aimee Lou Wood) és még néhány anya felfedezte a másikat egy újságcikknek köszönhetően. Már ez az első lépés is felszabadítóan hatott rájuk, hiszen kiderült, hogy nincsenek egyedül. Ám amikor rájöttek, hogy nem az ő hibájuk volt a születési rendellenesség (mert eddig minden anya magában kereste az okokat), akkor lassan ébredő, de kitartó erőként felkeltek és szembeszálltak a náluk gazdagabb és dörzsöltebb kevesekkel. Minden követ megmozgatva azért, hogy bebizonyítsák, vannak számonkérhető felelősei a történteknek.
Traceyt, az egész ügy szószólóját, az angol Erin Brockovich-hoz hasonlították az újságok, de eszünkbe juthat akár Mark Ruffalo Sötét vizeken mozija is. A nézői szimpátia ezzel a Dávid-Góliát felállással természetesen adott, viszont a sorozat szerencsére nem egysíkú, mert van igénye és ideje is arra, hogy minden főbb szereplőnek az emberi oldalával megismertesse a nézőt. Emiatt szerencsére aztán nem is lett heroikusan hollywoodi klisé végül, hanem egy szép kiállású, jól megírt és precízen eljátszott dráma, aminek a tanulsága ráadásul a jelenben sem lehetne aktuálisabb. Megjelenésében hozza a brit sorozatok szokásos nívóját, ugyanúgy, ahogy a színészi alakításokban is, nem is tudnánk senkit külön kiemelni.
A történetmesélés kis emberi valóságai inkább a skandinávokra jellemzően törékenyek és tökéletlenek, hasonlóan hűvös színeket is kapott a képi világa. A sztori önmagában annyira erős, hogy a forgatókönyvírók nem is próbálták meg túlszárnyalni, természetesen azért dramaturgiailag leegyszerűsítették és koncentrálták, de alázattal álltak hozzá, a sok szereplő miatt mélységében kicsit talán nehezebb pont ezért azonosulni az egyes karakterekkel, inkább társadalmi szempontból egyesíti a nézőket. Hosszú éveket ölel fel a történet, a jelmezek, díszletek és kellékek pontosak, de nem másznak az ember arcába, és nem is veszik el a figyelmet retró kavalkádként.
A Mérgező város sorozatként önmagában is megállja a helyét, de leginkább ablakként szolgál, amin keresztül az igazi hősökre, Corby asszonyaira vet fényt, akiknek nem volt könnyű a harcuk, ám amit véghez vittek, pont azért érdemes mindenképpen megismerni. 
