Többesélyes szerelem (Materialists), rendezte: Celine Song, szereplők: Pedro Pascal, Chris Evans, Dakota Johnson, amerikai romantikus film, 1 óra 56 perc, 2025, korhatár: 12 év
Balzsam a szemnek, de a lélekig nem jut el
A Többesélyes szerelem nagyon jól működik a kis pillanatokban, ugyanúgy, ahogy a rendező debütáló filmje, az Előző életek is. A forgatókönyv viszont, amit szintén ő írt, túl direkten és esetlenül mond ki szinte mindent, mintha néha egy Hallmark filmet néznénk. A színészek szerencsére ennek ellenére is lubickolnak a hosszú és látszólag tétlen statikus jelenetekben, úgyhogy Chris Evans, Pedro Pascal és Dakota Johnson rajongóinak még így is kötelező darab. Romkomként viszont nem igazán állja meg a helyét, ahhoz nincs benne elég szentimentalizmus se dinamika. Inkább egy lassú és kiábrándult társadalmi dráma lett végül, némi romantikával, habár annak nem is olyan rossz.
„Általánosan elismert igazság, hogy a legényembernek, ha vagyonos, okvetlenül kell feleség.” – írta Jane Austen az 1813-ben publikált Büszkeség és balítélet első mondatában. Azóta annyit változott a világ, hogy már a nő is lehet vagyonos vagy sikeres a saját jogán, de a társadalom mégis ugyanúgy elvárja tőlük, hogy házasodjanak is. Szerencsére ezeknek a nőknek (és persze a férfiaknak is) a jómóddal lehetőségük van vásárolt előnyökkel belépni a társkeresők piacára. Ez pedig nem csak hasonlatként írtuk, ugyanis romantikus filmben anyagiakról talán még összesen sem beszéltek ennyit, mint itt. Ráadásul nem csak utalás szintjén. Konkrétan. A számokról.
De hogyan is lehetne ez másképp, ha Lucy is (Dakota Johnson) csak ebben hisz? Szerinte ugyanis a házasság egyszerű matematika. Rendeljünk hozzá egy számot a magassághoz, az életkorhoz, a bankszámlához és a foglalkozáshoz, és ezek alapján meglátjuk, hogy mennyit is ér az ember. Keressünk aztán ehhez egy hasonló számot a másik kupacban, és készen is van a biztos siker. Lucy kiemelkedő eredményességét jelzi, hogy épp a kilencedik általa szerzett esküvőre készül. Szingliként. Ott viszont találkozik Harryvel (Pedro Pascal), a magas összpontszámú agglegénnyel, és ugyanezen az estén látja újra a régi szerelmét is, Johnt (Chris Evans), aki vele ellentétben a pontlista alsó végén található. Lucy számai egyébként kettejük közé lőnék be őt, ha házasodni szeretne, ám ez nem szerepel a tervei között. A két férfi viszont erről másképp gondolkodik.
Az alapötlet, ez a kapitalista alapokon nyugvó házasságszerzés kimondottan érdekes alapanyag lehetne egy romkomhoz, és az interjúkból tudható is, hogy Celine Song, a rendező-forgatókönyvíró hosszú ideig ebben a szakmában dolgozott, így lehetősége adódott belülről is megismerni ezt a világot. A film gyenge pontja mégis a forgatókönyv lett. Ez egészen egyértelművé válik már akkor is, ha az ember elkezdi csupán hallgatni a dialógot. Leggyakrabban, ahogy már említettük, a pénzről beszélnek, a tulajdonságokhoz rendelt értékekről, de még a múltjukat is ez határozza meg. Ha pedig az érzéseikről próbálnak mondani valamit, azt is túl sablonosan teszik. A színészek persze igyekeznek, néha erőn felül is, de nincs könnyű dolguk, hiszen a szkript alapján építették fel a karakterüket, az pedig nem ad nekik sokat. Mégis, a hosszú és lassú jelenetek miatt többet is ki tudtak hozni a történetből, mint ami adott lenne.
Viszont, ha eltekintünk attól, amit hallunk, a Többesélyes szerelem egyszerűen csodaszép. Nem grandiózus, pedig a témája miatt megtehetné, ehelyett ismét emberközeli, lassú, statikus, és kis darabjaiban is tökéletesen megtervezett. Ráadásul gyakrabban használ távolikat, mint más filmek, ami szintén a színészek közötti kémiát erősíti. (Könnyebb úgy játszani, ha nem a kamera van közel az arcodhoz, hanem a másik.) De a szereplőkön kívüli élettér is élő végig, mindig megmutat valamit, ami hozzáad a teljes képhez. Ráadásul 35 mm-es filmre forgatták, ami régi filmnézőként külön megdobogtatja a szívünket. A rendezőre nem is lehet panaszunk, ez is egy egységesen felépített, szép munka. Több van benne, mint amit az alapanyag előre vetítene. Sajnos, vagy szerencsére?
A Többesélyes szerelemnek talán csak az a baja, hogy elkészült korábban az Előző életek. Vagy inkább az, hogy a forgatókönyvét nem bízták másra. Mert Celine Song mint rendező és a színészei meglepően sokat ki tudtak belőle még így is hozni, csak azt sajnáljuk, hogy nem volt nagyon miből.
