
Valódi rendszerváltók
A Fesztiválországgal a romkocsmák világának bemutatása után Csizmadia Attila rendező Topolánszky Tamás Yvan társrendezésében az elmúlt közel 4 évtized zenei fesztivál-kultúráját járja körbe, vagyis azt, hogy hogyan lett Magyarország szinte a semmiből nemzetközi szinten is elismert zenei fesztivál-nagyhatalom. Egyszerre hálás és hálátlan feladat, hiszen a másfél órás játékidőbe sok minden nem fért bele, de az alkotók igyekeztek minél színesebb és átfogóbb képet adni a hőskorról és a jelenlegi helyzetről, a megszűnésekről, átnevezésekről. 
Aztán jöttek a koncertek és a fesztiválok, az élet úgy hozta, hogy előbb székhordásban jeleskedtem: hosszú volt az út a Martonvásári Napoktól az ország legnagyobb ingyenes szabadtéri fesztiváljáig. Bár a CV-mben nem szoktam feltüntetni, évekig dolgoztam különféle tömegrendezvényeken. Ez ugyan fizikai munkát jelentett, de közvetlenségemnek (inkább kíváncsiságomnak) köszönhetően megismerkedtem a szervezőkkel és más közreműködőkkel, a fellépőkkel, a közönséggel, látogatókkal és betekintést nyertem a színfalak mögé. Ilyenkor mindig előjött belőlem a kisördög, vagyis a logisztikusi (és az újságírói) énem.
Amikor egy kritikának alcímet keresek, általában azon vagyok, hogy rövid legyen és figyelemfelkeltő, illetve ne szoruljon magyarázatra. A magyarázatot ezúttal mégis megteszem. Hiszem ugyanis, hogy amíg egy csomó területen nem valósult meg a valódi rendszerváltás, addig a zenében igen, A közelmúlt színpadi megnyilvánulásaira, díjaira és a politikai élet képviselőinek nyilatkozataira nem térnék ki, de abban biztos vagyok, hogy a zene és a zenés rendezvények, fesztiválok terén sikerült a múltat magunk mögött hagyva igen magas színvonalat elérnünk. Ha pedig fesztivál, akkor Sziget. A rendszerváltás környékén ezzel kezdődött minden és megmondom őszintén, mindig is irigyeltem azokat, akik már a középiskolában tudták, mit akarnak az élettől.
Bár vannak kisebb odamondogatások, az anyagiakról, a konkurálásról, a vélt vagy valós sérelmekről, a megszűnés vagy tulajdonosváltás okainak – esetleges – sötét oldaláról nem esik szó. Természetesen nem csak a szépre emlékszik vissza mindenki, de a sértődöttség és a személyeskedés száműzve van a filmből. A fényképezés, a vágás, az interjúk, a zenei válogatás jól átgondolt, precíz, informatív és szórakoztató munkáról tanúskodnak, különösen jól sikerült az archív és a most felvett jelenetek összefésülése, illetve az egyes fesztiválok stílusához való képi és zenei megfeleltetés.
A világ jelenleg meg van bolondulva, de háborúk, járványok, klímaváltozás ide vagy oda, baromi hálás vagyok a sorsnak, hogy élőben láthattam a Modestepet, Pinket, a Florence and the Machine-t, a Ministry-t, a Quimby-t vagy Parov Stelart és beszélgethettem a színpad mögött olyan előadókkal, mint Puskás Peti, Péterfy Bori, Lovasi András vagy Bérczesi Robi. Mi sem bizonyítja jobban azt, hogy a Fesztiválország működik, jól működik, mint hogy ilyen emlékeket, érzéseket és gondolatokat hozott elő belőlem. Igény esetén folytatása következik.


