Feszült helyzet (A House of Dynamite), rendezte: Kathryn Bigelow, szereplők: Idris Elba, Rebecca Ferguson, Jared Harris, Greta Lee, Jason Clarke, amerikai politikai thriller, 112 perc, 2025., 16 éven aluliaknak nem ajánlott! Netflix
Védekező mechanizmus
Valaki atomtöltetű rakétát lő ki az Egyesült Államokra, mely beindítja azt a protokollt, amit senki nem szeretne valós körülmények között kipróbálni. 20 perc van a becsapódásig, ennyi idő alatt kell kitalálni, hogy mi is történik tulajdonképpen. A Bombák földjén és a Zero Dark Thirty – A bin Láden-hajsza Oscar-díjas rendező-producere ezúttal is az embert mutatja meg a háború mögött. A Feszült helyzet megosztó alkotás, mert háromszor meséli el ugyanazt a történetet más szemszögből, miközben a végkifejlet nem kerül felfedésre, de abban azért egyet érthetünk, hogy egy atomháborúnak nincsenek győztesei. 
A történet átlagos napként indul, emberek sietnek a dolgukra vagy éppen a világ egy távoli pontján teljesítenek szolgálatot és felelnek az Egyesült Államok biztonságáért. Soha nem tudhatod, hogy akivel együtt utazol a metrón vagy egy másik autóban ülve veled együtt araszol a dugóban, nem azért felel, hogy te nyugodtan élhess, sportolhass, tanulhass, dolgozhass, szórakozhass és szerethess. Ebben a filmben ez a sok ember különböző nézőpontokból ugyan, de egy egységes egészként van szerepeltetve. A különböző szinteken mindenkinek megvan a maga szerepe és felelőssége, amit ezerszer elgyakorolt és betéve tud.
Persze más a gyakorlat és más a valóság. Amikor az Egyesült Államokra egy idegen és beazonosíthatatlan hatalom atomcsapást mér, beindul a hatalmas gépezet. Mindenki teszi a dolgát, hogy elhárítsák a támadást, ha pedig ez nem sikerülne, intézkedjenek a károk felméréséről, a válaszcsapásról, az evakuálásról és a közbiztonságról. Erősen jelen van az emberi oldal, az aggodalom, a remény, a magabiztosság, a félelem, a tehetetlenség, a gyanakvás, a tanácstalanság, a bosszúvágy stb., ahogy mindenki beleteszi saját magát, a saját jellemét a történetbe.
A film hármas tagolású, minden egyes fejezet ugyanannak a 20 perces időintervallumnak a történéseit mutatja be, amely az Egyesült Államokra kilőtt atomtöltetű interkontinentális ballisztikus rakéta lehetséges becsapódásáig eltelik. A hírszerzés, a katonaság és az elnök a saját hatáskörében tevékenykedik a másik kettővel szorosan együttműködve, így a három külön fejezet egyes jeleneteiben lényegében egymással kommunikál. Tulajdonképpen háromszor látjuk ugyanazt és mégsem, ez adja az egész különlegességét és ettől válik egyúttal megosztóvá is.
Egy film cselekménye – még ha ide-oda is ugrál az időben – általában a kezdőpontból szeretne eljutni a végpontig, ezt azonban itt nem kapjuk meg. Háromszor indulunk el a kezdőpontból, hogy aztán háromszor jussunk el a végpontot megelőző pontig és bizony nem ehhez vagyunk szokva. Egy atomcsapás esetén azonban pontosan tudjuk, mi a végpont, így az oda vezető út bemutatása sokkal intenzívebb élményt nyújt; természetesen elismerem, hogy bőven lesznek, vannak olyanok, akiket ez idegesít és bele sem kezdenek a filmbe vagy nem nézik végig.
A film talán legfrusztrálóbb jellemvonása, hogy nincs konkrét ellenség. Gyakorlatilag a döntéshozatali mechanizmus „állatorvosi lovával” nézünk szembe, vagyis a résztvevőknek minden eshetőséggel számolniuk kell, minden lehetséges forgatókönyvet fel kell vázolniuk maguk előtt. Ez ugyan egy teljes, átfogó képet arról, hogy mi a teendő az ilyen helyzetekben, de javarészt találgatásokra és feltételezésekre hagyatkozik. A legtöbb filmben nevesítik a támadót – legyen az egy kitalált ország -, így a védekezés és az ellentámadás is „specifikusan” történik.
A támadó kilétének és ezzel együtt az indítéknak a hiánya már csak azért is zavaró, mert ugyan előfordul, hogy egy merényletet senki nem vállal magára (vagy éppen bejelentkezik valaki, akinek semmi köze hozzá), de azért egy atomtöltetű ballisztikus rakéta kilövése igen alapos szervezést igényel. Legyen szó egyszerű erődemonstrációról vagy kedvezőbb tárgyalási pozícióba kerülésről, egy ilyen jellegű és mértékű támadásnál tagadni vagy némának maradni több, mint nyugtalanító. Persze nem kizárt, hogy az erőforrások teljes lekötése és szétforgácsolása, az ellenség tesztelése a cél, de valamennyi atomnagyhatalom bevonása egy konfliktusba anélkül, hogy felfedném a kilétem és a szándékaim több, mint „felelőtlen”.
Fekete öves Tom Clancy rajongóként a filmben ábrázolt döntéshozatali mechanizmus, a rengeteg hárombetűs rövidítés és mozaikszó, a különböző szolgálatok, ügynökségek, alakulatok, hivatalok, beosztások, rangok, pozíciók, rendfokozatok stb. befogadása és értelmezése nem okoz különösebb nehézséget, de azért időnként én is kapkodtam a fejem, olyan gyorsan történnek a dolgok. Persze mindez inkább csak a pontosság és alaposság miatt került bele. A lényeg továbbra is azon van, hogy az egyén szintjén minként jelenik meg ez a probléma, mármint, hogy éppen most lőttek ki rám egy atomot, ami az ismert mondás szerint tönkreteheti az egész napomat.
Bigelow ezúttal is az embert mutatja meg a háborúban egy nagyobb valami részeként. Karakterei ugyanúgy funkcionálnak, mint mi, ha a gyerek egész éjszaka lázas, ugyanúgy be kell menned reggel és meg kell védened az országot, ha a feleséged válni akar, ugyanúgy be kell menned reggel és meg kell védened az országot, ha meg akarod kérni a barátnőd kezét, ugyanúgy be kell menned reggel és meg kell védened az országot, ha meghalt a feleséged és a lányod látni sem akar, ugyanúgy be kell menned reggel és meg kell védened az országot. Aztán vagy sikerül vagy nem. A Feszült helyzet annak fog igazán tetszeni, aki képes elengedni a konfliktust a tetőponton és hajlandó újra, meg újra eljutni oda.
