Frankenstein (Frankenstein), Mary Shelley regényéből írta és rendezte: Guillermo del Toro szereplők: Oscar Isaac, Jacob Elordi, Mia Goth, Christoph Waltz, Felix Kammerer, Lars Mikkelsen, David Bradley, Nikolaj Lie Kaas, amerikai horror, dráma, 2 óra 29 perc, 2025., korhatár: 16+
Égigérő gótikus apatörténet
Mary Shelley romantikus horror klasszikusa soha nem ment ki a divatból: újra és újra feldolgozták az 1818-as megjelenése óta, és jó ideje tudható volt, hogy a háromszoros Oscar-díjas Guillermo del Toro is hosszú évtizedek óta tervezi. Mégsem egy újabb adaptáció született a 2025-ös bemutatón, hanem maga az eredeti mű támadt fel, és kapott vele egy újabb testet. A képi világ teátrálisan gyönyörű lett, a történet pedig szívbemarkolóan emberi. 
Frankenstein születése, pontosabban a könyvé maga is filmre kívánkozik (Ken Russel meg is tette ezt a Gótika, avagy a szellem éjszakájában). 1818-ban jelent meg, az írója Mary Wollstonecraft Godwin (később Mary Shelley) még csak 19 éves volt ekkor, habár az ő eddigi élete is már önmagában maga a féktelen-melankolikus-sorsüldözött romantika volt. Az anyja a feminista írónő, Mary Wollstonecraft, apja író-filozófus. Mary tizenöt volt csak, amikor megismerte Shelley-t (az irodalomóráról ismerős Byron-Shelley-Keats romantikus hármasfogat közepét), és titokban találkozgatott a nős férfival, hol máshol, mint Mary anyjának sírjánál. A történetük egy drámai lebukás és szökés után Lord Byronnál folytatódott, a Genfi-tó környékén, ahol a nyár szokatlanul hűvös, így a baráti társaság beszorult a szabadból, és hogy elűzzék az unalmukat, meghirdették a legrémisztőbb történetek versenyét. Érdekesség, hogy az a Polidori is velük volt, aki ugyanerre írta meg az irodalomtörténet első vámpírkönyvét.
Oscar Isaac úgy jellemezte ezt a filmet egy interjújában, hogy ez egy latino telenovella feldolgozása az eredeti műnek, sőt instrukciókat is így kapott a direktortól (több Marie Christina!). Ez persze csak leegyszerűsítése a karaktereknek, hiszen azok évtizedekig éltek Guillermo del Toróban. Megmutatja azt, hogy a gótikus romantika és arra való igény sosem ment ki igazán a divatból, legfeljebb a túlvilágított, steril szappanoperákban és valóságshow-kban élt tovább.
Ez a film viszont egészen a gyökerekhez nyúlt vissza: mindent hoz, amit erről a túlmisztifikált, sötéten izgató korszakról elképzelünk, és még annál is többet. A tornyok akkorák, mint egy hegy, az utcákon sár és friss vér folyik, az emberkísérletek boltíves kazamatákban történnek, a földöntúli szépségű lány egy virágfestményben nyílik ki előttünk, az őrület az égig ér, a bűnök kihívják maguk ellen istent, a szörny felkel teremtője ellen, és a teremtő a világ tetejéig üldözi őt.
A látvány pedig… a rendező munkásságát ismerők (A faun labirintusa, Bíborhegy, A víz érintése, Rémálmok sikátora, Pinokkió) valószínűleg nem vártak kevesebbet, de lehet, hogy még így is többet kaptak. Minden egyszerre szemkápráztatóan és bizarr módon túlzó és közben az utolsó szögig teljesen valóságos. Habár ez nem is meglepő: a helyszínek nagyrésze igazi díszlet, a torzók viaszbábuk, a ruhák operai jelmezek. Mert lehet a CGI bármennyire is ügyes, ezt a rengeteg iparosmunkát és szakértelmet, a sok száz ember összeadott tudását nem lehet semmivel helyettesíteni. Guillermo del Toro pedig kiválóan ért ahhoz, hogy a zsenialitásával, és nem utolsó sorban a kedvességével évtizedekre magához kösse a legjobb embereket. (Ki más mesélné el egy interjúban büszkén, hogy a Penge 2-ben megismert ács dolgozott most is vele?)
Persze bármennyire is képszerű a Fankenstein maga, mégis leginkább a bús-borzasztó története az, ami ennyi ideje foglalkoztatja művészetet. A teremtő-teremtett felosztást a rendező itt sem isteni-emberi vonalon kezeli, ahogy a Pinokkióval sem ez volt a helyzet, hanem apa és fia szemszögéből tekint rá. Viktor (Oscar Isaac) a halált akarja legyőzni, és nem csak az elhunyt anyja emléke miatt, hanem inkább az apjának való bizonyításképp. Természetesen nem tudja (és eszébe sem jut) levetkőzni magáról ugyanazokat a hibákat, amiket gyerekként látott, és így a szörny (Jacob Elordi), az ő semmiből létrehozott teremtménye is ugyanolyan előre elrendelt bűnöket követ el, mint ő maga. A könyv másik fontos szereplője, Elizabeth (Mia Goth) képviseli egyedül a humanista, modern hozzáállást, ráadásul néha maga Mary Shelley kel benne életre.
Alázatos és sebezhető színészeket láthatunk a kisebb szerepekben is, és a zsigereiben megragadott valóságokat. Szinte biztosan kultikussá váló képekből is rengeteg van, de leginkább Guillermo del Toro lelkét kapjuk, aki azt nyilatkozta, hogy minden filmje többet mesél el róla, mint az, ha együtt élnénk vele. A Frankeinstein viszont egyszerűen csak ő. Mi pedig örülünk neki, hogy van.
