Marty Supreme, rendezte: Josh Safdie, szereplők: Timothée Chalamet, Gwyneth Paltrow, Odessa A’zion, Röhrig Géza, amerikai-finn sportfilm, 149 perc, 2026., 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
Kamuzásból világbajnok
A cipőbolti eladó Marty Mauser a fejébe veszi, hogy az asztalitenisz világbajnoka lesz, de hiányzik belőle az alázat és célja éléréséhez a legkacskaringósabb utat választja. A szórakoztató és pörgős Marty Supreme egy valós személy történetén alapul, de megtöltve azt nem hétköznapi karakterekkel és fordulatokkal már-már abszurdba hajlik. A főszerepet játszó Timothée Chalamet erőteljes, meggyőző jelenléte valószínűleg 3. jelölésére meghozza neki az Oscart is. 
Marty Mauser (Timothée Chalamet), a New York-i zsidó srác egy cipőboltban dolgozik eladóként, amihez egyébként megvan a tehetsége. A tulaj elő is akarja léptetni üzletvezetővé, de a fiú teljesen máshogy képzeli el az életét. Azon túl, hogy gyerekkori barátjával, az azóta házas Rachellel (Odessa A’Zion) van viszonya, az asztalitenisz az igazi szenvedélye és a fejébe veszi, hogy megnyeri a világbajnokságot. A British Openen azonban csak a második lesz, így a hazájában kevésbé ismert sportág képviselőjeként rögtön le is írják őt. Hősünk azonban nem adja fel és hajmeresztő kalandokban lesz része, miközben pénzt gyűjt a világbajnokságra történő kiutazásra. 
Van az a vicc, amikor bemondják a hírekben, hogy egy örült szemben megy a forgalommal, mire az érintett megjegyzi, mit egy, száz. Marty ilyen típusú ember, sosem tanul más hibájából, de a sajátjából sem és soha nem gondolkozik el azon, hogy rajta kívül mindenki miért éppen az ellenkezőjét csinálja annak, amit ő. Folyton a kitűzött cél, a világbajnoki cím lebeg a szeme előtt, melynek eléréséhez lerúg magáról minden erkölcsi gátlást és felelősséget. Bár valóban tehetséges sportoló, rendületlenül bízik a rábeszélő készségében, csakhogy a tisztelet és az alázat teljes hiánya miatt senki nem veszi komolyan. Ugyan kinek lenne mersze a mecénása feleségével kavarni? 
Eddie, a Sas juthat róla az eszünkbe, ám a félszeg brit síugró tántoríthatatlansága mögött egy teljesen más személyiség áll, akiről nem az az első gondolatunk, hogy legszívesebben megfojtanánk egy kiskanál vízben. A Kapj el, ha tudsz Frank Abagnale Jr-ja is szélhámos létére legalább szimpatikus, mert hiányzik belőle a dölyfösség, a tenyérbemászó stílus. Marty sokszor pofára esik, ám legtöbbször mégis megússza, mert ahogy sodródik az árral, a fejét a víz felett tudja tartani. Pedig mindent elkövet, hogy ne így legyen, rosszkor van rossz helyen, rossz emberbe köt bele és rossz emberekkel szövetkezik stb. 
Marty Mauser karakterét nagy vonalakban Marty Reisman (1930-2012) ihlette, aki a New York-i asztaltenisz közösség ikonikus figurájaként mind egyéniben, mind pedig csapatban sikerrel szerepelt az amerikai-, a brit- és a világbajnokságokon. Egy idegösszeroppanást követően kezdett el pingpongozni, ami megnyugtatta és sokszor csak pénzszerzési céllal, fogadásból állt asztalhoz. A sportág hőskorában egyéni játékstílusáról volt ismert, emellett igazi showman is volt. Gyors észjárása és karcsú testalkata miatt Tűnek becézték. A Harlem Globetrotters csapatával végig haknizta a világot, ahol serpenyőkkel és cipőtalppal ütögette a labdát. Kétszer nősült, első feleségétől egy lánya született. 1974-ben jelent meg önéletrajzi írása The Money Player: The Confessions of America’s Greatest Table Tennis Player and Hustler címmel, melyben azt írta, hogy a legjobbaknak szerencsejátékosnak és simlisnek kell lenniük. Ahogy Mauser, a film is következetesen tartja magát ehhez. 
Az ötvenes, hatvanas években New Yorkban egyéb iránt olyan figurák látogatták a pingpong klubokat, mint Dustin Hoffnam (1937-), Bobby Fisher (1943-2008) vagy Kurt Vonnegut (1922-2007). Képzeljük csak el, micsoda élet lehetett ott! Josh Safdie forgatókönyvíró-rendezőt fiatalkora óta érdekelte az asztaltenisz, nagyszülei sokat meséltek neki a különc zsidó bevándorlókról a Lower East Side-ról, akik ezt a sportot űzték. Éppen akkortájt került a kezében a fent említett életrajzi könyv, amikor Thimothée Chalamet-val barátkozott és megemlítette neki a fizikai hasonlóságot Marty Mauserrel. A színészt érdekelte a szerep és elkezdett órákat venni pingpongból. Egyes jelenetekben profi helyettesítette volna, de ezeket is bevállalta. 
Chalamet hatalmasat megy ebben a filmben. Karaktere inkább ellenszenves, de azt olyan átszellemüléssel formálja meg, hogy minden díj és jelölés megérdemelt. Odessa A’Zion (Adlon) jelenléte ugyancsak emlékezetes, Rachel Mizler szerepe minőségi színészi teljesítményt kíván, lehet ezen vitatkozni, de a nepo babynek titulált színésznő véleményem szerint saját jogán van jelen a filmben, hiteles és tehetséges. A film fontos mérföldkő lehet a karrierjében, mert bár 31 szerep áll mögötte, lényegében a Marty Supreme az egyetlen jelentős alkotás, amiért eddig jelölést vagy díjat kapott. A visszavonult színésznőt, Kay Stone-t alakító Gwyneth Paltrow zsigerből hozza a karaktert. Persze Röhrig Gézát se felejtsük ki, bár a film rengeteg szereplőt vonultat fel, köztük 140 nem színészt is, akiket innen-onnan kértek fel. A legtöbb karakter háttértörténetet is kapott, de a dinamika miatt sokan estek áldozatul a vágásnak. 
Mert bizony az egész mozit a dinamika uralja, majdnem két és fél óra rohanás az egész, ami úgy tűnik, mintha soha nem akarna leülni. Az 50-es és 60-as évek nyüzsgését a fényképezés és a zene is jól adja vissza, na meg a főszereplő személyisége, aki hol valami után fut, hol pedig valami elől. Az asztaltenisz gyors észjárást követel és ezt Marty az életből hozta, ahol minden nap a túlélésről szól. Az apró füllentéstől az ordas nagy hazugságig van itt minden, hősünk csak rohan és rohan, nem az a kimondott Al Bundy, aki beéri egy egész életre szóló, viszonylag nyugis cipőbolti állással.
Ugyan a történet kitalált, tele rengeteg elképesztő figurával és hihetetlen kalanddal, igazából nincs benne semmi olyan, ami nem történhetett meg volna akkor és ott. A Babylon vagy az Amszterdam például ebből a szempontból sokkal zavarba ejtőbb. A Marty Supreme-ben keverednek a műfajok, van benne minden (dráma, vígjáték, akció, sportfilm, életrajzi stb.), ezt a fajta kamugépes, nagyot álmodós, sokszor menekülőre fogós történetet hívják a tévéműsorok ismertetői szélhámosfilmnek, ami ebben az esetben egész jó meghatározás. A végeredmény talán egy kicsit hosszabb a kelleténél, még úgy is, hogy az embert magával viszi a cselekmény, de egy nagyon szórakoztató és kalandos mozi, az Oscar-gálán pedig kiderül majd, hogy Leo vagy Timothée ámokfutása volt-e nagyobb hatással az Akadémia igen tisztelt tagjaira. 
