Dustin Hoffman TOP 10 alakítása


20645817 10213311218598036 1335049957 nDustin Hoffmannak aztán nincs miért szégyenkeznie a kollégái előtt, 84 szereppel, két Oscar-díjjal a és hat évtizedes karrierrel a háta mögött nem sok újdonsággal szolgál már számára Hollywood. A nagyvásznon volt nő, autista, őrült, dühkitörés hajtotta komikus  és mindezek mellett még kirobbantotta a Watergate-botrányt is, túlélte az egyik legkegyetlenebb börtönt, kiütötte a nyeregből Robert Redfordot egy szerep megszerzésekor. Összeszedtük Dustin Hoffman 10 legemlékezetesebb alakítását +1-et, mert egy ilyen kaliberű színésztől még egy top 40-es listát is nehéz lenne összeállítani, hiszen kevés alkotás van, amibe ne remekelt volna.

10. Pillangó (1973)

Annak idején a legköltségesebb filmnek számított a Pillangó, a 12 millió dolláros büdzséjével, de a készítők megtalálták a számításukat és olyan sikeres film lett, hogy az első évében megduplázta a bevételét. Henri Charriere önéletrajzi bestsellere nyomán készült adaptációban, a Steve McQueen alakította Henrit tévesen ítélik életfogytiglani börtönbüntetésre, ezért ő a szökésen töri a fejét. A világ egyik legkeményebb rabosított intézményében összebarátkozik Louis Dega-val (Dustin Hoffman), aki támogatja a lehetetlennek tűnő tervét. Dustin azt mondta McQueen alakításáról, hogy a legjobb dolog amit kollégája letett a szakmában.

9. Az elnök emberei (1976)

Hollywoodban az a pletyka járja, hogy Mike Nichols a Diploma előtt című filmje során visszautasította Robert Redford-ot a főszereplő kiválasztásakor és inkább Hoffman mellett voksolt. A két legenda 9 évvel később Alan J. Pakula darabjában viszont már megosztott főszereplőként szerepeltek együtt, mint Carl Bernstein és Bob Woodward, Az elnök embereiben. A film azt mutatja be, hogy a két újságíró miként tudta megbuktatni Nixon elnököt, annak ellenére, hogy látszólag érinthetetlen volt,  ezzel elindítva minden idők legnagyobb médiabotrányát, a hírhedt Watergate-botrányt. Folyamatosan kattogó írógépek, megállás nélkül csörgő telefonok, kis zsebnoteszekbe irkált információk, melyek végül elvezetnek az igazsághoz, mind feszes hangulatot kölcsönöznek a filmnek, igazi afrodiziákum mindez, melyben Hoffman félelmet nem ismerő forradalmárját remekül kiegészíti Redford higgadtabb figurája. Érdekes, hogy a főszereplőket nem is jelölték Oscarra, de Jason Robards elnyerte a karakteres főszerkesztő megformálásáért és persze a forgatókönyvért William Goldman, plusz még a hang és a díszlet kategóriában.

Kötelező filmek: Az elnök emberei 

8. Maraton életre-halálra (1976)

John Schlesinger rendező William Goldman regényadaptációja valójában egy hatalmas pofont adó paranoid thriller. Hoffman Babe-et alakítja, a PhD jelöltet és egyben lelkes maratoni futó versenyzőt, aki egy összeesküvés-elméletben találja magát. A bátyja beépül egy egykori náci szervezetbe, hogy a vezetőkről adatokat szerezzen, Babe egy tragédia után kénytelen átvenni a stafétabotot testvérétől és hirtelen nácik kezdenek el vadászni a fejére. Hoffman elhivatottságát mi sem mutatja jobban, mint hogy állítólag 2 napig ébren volt egy olyan jelenet előtt, melyben a karaktere sem aludt már több mint két napja. A végső összképért mindenképpen megérte az önsanyargatás. Azt a fogorvosi jelenetet pedig soha senki nem felejti el, ha egyszer megnézi. Egyedül az amúgy tényleg felejthetetlen Laurence Oliviert jelölték Oscarra, de sajnos ő sem kapta meg végül.

7. Amikor a farok csóválja… (1997)

Barry Levinson politikai szatírájában Hoffman egy  tipikus hollywoodi producert játszik, akit egy kormányügynök (Robert De Niro) bérel fel annak érdekében, hogy kreáljon az elnökválasztások előtt egy kitalált háborút, melyet könnyedén megnyerhetnek, ezzel a szex-botrányba keveredett elnökről elvonva a médiában a figyelmet. Hoffman egoista szakembere mégsem annyira egyszerű eset, hiszen részben bizonytalan mindazzal kapcsolatban amire felbérelték, így hamar idegi ronccsá válik, persze ezen mi remekül szórakozunk majd.

6. Lenny (1974)

Hoffman harmadik Oscar-jelölését Lenny Bruce komikus előadóművész megformálásáért érdemelte ki. Bruce az ’50-es ’60-as években szenvedélyes viselkedésével, kemény politikai és trásadalombíráló humorával alaposan megosztotta a közönségét, Bob Fosse mindezt helyenként kirívóan nyersen és őszintén tálalja, Dustin Hoffman átlényegülése pedig hibátlan.

5. Kramer kontra Kramer (1979)

Hoffman első Oscar-díjas alakításához vezetett a kisfiával egyedül maradó munkamániás férfi karaktere. Aki ha kényszerből is, de lassacskán felfedezi, hogy nem minden a karrier, sokkal fontosabb tud lenni egy játszótéri látogatás, vagy akár egy főzés és takarítás. A Kramer kontra Kramer egy epizodikus melodráma, mely egy gyermekelhelyezési per procedúráját mutatja be, nem mellesleg a csodás és még hamvas Meryl Streep társaságában (az 5 arany szobrocskából neki is jutott, ahogy a filmnek, rendezőnek és a forgatókönyvnek is). Hoffman zseniálisan szenvedélyes alakítása teszi igazán naggyá. Egy érzelmi hullámvasút, amely csendes, fájdalmas és szívet tépő történetet jár körbe.

4. Diploma előtt (1967)

Dustin Hoffman első nagy szerepe, mely a mai napig ikonikusnak számít, na meg a “Mrs. Robinson, maga el akar engem csábítani'” mondat, akit Anne Bancroft alakít. A fiatal diplomás fiú összejön a középkorú háziasszonnyal, kiknek viszonya adja a cselekmény velejét. Mike Nichols direktor Oscar-díjas (a 7 jelölésből csak a rendezésért nyert) filmjében a mámoros komédiát maga a főszereplő zavarodottsága adja, hiszen a frissen diplomázott Benjamin kénytelen azzal szembesülni, hogy bár még előtte áll az egész élet, felnőtt évei már a kezdete előtt meg van tervezve. Az ebből fakadó fanyar humorra építő előadása az Hoffmannak, amely 50 év után is ugyan úgy képes hatni a nézőjére, mint anno.

3. Aranyoskám (1982)

Az egyik méltán legnagyobb amerikai film, melyben Sydney Pollack showbiznisz komédiája egy szerelmes levél a színészkedéshez, New Yorkhoz, a modern romantikához, ahogyan az a valóságban is megjelenik az alkalmi hazugságokon keresztül. Persze a Hoffman által megformált Michael Dorsey füllentése jóval nagyobb, mint az átlagembereké: úgy tesz, mintha nő lenne, így ugyanis részt vehet egy szappanopera meghallgatásán. Tulajdonképpen hármas játéknak lehetünk a szemtanúi, egyfelől ott van az arrogáns Dorsey, a hamis feminista színésznő, illetve Dorothy szappanoperában építgetett karaktere, Emily. Ennyi rétegzett személyiséget még maga Christopher Nolan is megirigyelne, nem csoda hogy meghódította a mi szívünket is. Az arany szobrocskát végül csak Jessica Lange kapta meg a legjobb női mellékszerepért.

2. Esőember (1988)

Raymond autista ember, aki hihetetlen képességgel rendelkezik a matematikai problémák villámgyors megoldását illetően és akinek megformálásáért Dustin Hoffman elnyerte a második legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díját (a mozi 4-et (+legjobb film, rendezés, forgatókönyv) kapott összesen. A karakteréből sosem zökken ki és nem távolodik el tőle annyira, mint Raymond a fizikai kapcsolatoktól, melyben szélsőséges ellenszenvvel viszonyul az intimitás felé. Nagyon is bosszantó, ahogy nem tekint az ember szemébe vagy ahogy irtózik az érintésektől, és ettől lett annyira lenyűgöző alkotás, hiszen Hoffman megértette miként vigye végig karakterének bátyjához (Tom Cruise) való fokozatos közeledését, anélkül, hogy egyetlen emberi érzelem vagy fizikai kapocs is kialakulna kettejük között. Egyébként később kiemelték alakítását fogyatékkal élőkkel foglalkozó szervezetek is, hogy mennyire hitelesen adta elő egy autista ember viselkedését és megnyilvánulásait.

1. Éjféli cowboy (1969)

John Schlesinger ódája a pusztító nagyvárosi dzsungelhez, az Éjféli cowboy a barátságok körül forog, amelyek a romlott New York-i éjszakában bontakoznak csak ki igazán. A Hoffman által alakított Ratso olyan zavaros, mint a nagyváros, ahol él. Tüdőbajos betegként összebarátkozik a hím prostitúció piacára betörni vágyó, Texasból jött Joe-val (Jon Voight), az Éjféli cowboy azért is valódi gyöngyszem, mert a város ideologizálásának megtagadásával és ebbe a környezetbe helyezett komor témájával jelezte, hogy valami friss és innovatív irányba mozdulhat el a filmvilág. Ez volt az egyik legelső bizonyíték Hoffman bámulatos színészi erejére, melyet gyakorta már túlzónak és vehemensnek tartanak. Pedig nem az. Minden mozzanat, beleértve a híres rögtönzött autós jelenetet, mikor majdnem elgázolták, mind szükséges és indokolt volt a szerep kedvéért, megmutatja, hogy mennyire is árnyalt egyéniséggel rendelkezik.

Kötelező filmek: Éjféli cowboy

+1 Befutó (2011-2012)

Dustin Hoffman sorozatban is megcsillogtatta a tudását, a Befutóban ráadásul producerként is jelen volt. A börtönből nemrég szabadult karaktere a lóversenyek világából igyekszik nagyot szakítani, miközben pénzmosodát üzemeltet. A sorozat remekül bemutatja a lóversenyek világát, hierarchiáját és felépítését, miközben lassacskán kiderülnek a versenyek körüli simliskedések. Sajnos a sorozat gyártását az HBO kénytelen volt leállítani, mivel 3 ló is elpusztult a forgatás következtében, így maradt csonkán 9 résszel egy évad.

A listába természetesen még bőven elfért volna akár a Kis nagy ember, a Szalmakutyák, a Sleepers – Pokoli lecke vagy a Barney és a nők és még egy tucat alakítása is. Nektek mely filmjeiből állna össze a kedvenceitek Dustin Hoffmantól?

Kapcsolódik:

85 éves Dustin Hoffman, a hollywoodi kis nagy ember

 

Kedvenc Dustin Hoffman fotóink

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A Mediciek hatalma 1. évad - kritika
Következő cikk Új kategóriát indítanak az Oscaron, ami a szuperhősfilmeknek kedvez