Mambo Maternica, rendezte: Nagy Borbála, szereplők: Török-Illyés Orsolya, Sipos Vera, Székely Rozália, Zsurzs Kati, magyar-francia-német filmdráma, 92 perc, 2026., 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
Egy nap az élet
Első nagyjátékfilm, univerzális és örök, ám mégis sokszor elhallgatott téma. Az anyaság, a női szerepek és önrendelkezés, a gyermekvállalás, a társadalmi elvárások és a kivándorlás mind jelen vannak a filmben, mely őszinte és hiteles színészi játékkal, olykor humorral, túlzások és széles gesztusok nélkül mutat be különböző élethelyzeteket a nagy döntés küszöbén. A Mambo Maternica egy ügyes, de katarzis nélküli alkotás, melyben Zsurzs Kati üdítő jelenléte gazdagítja a filmélményt. 
Adél (Török-Illyés Orsolya) egy párizsi egyetemen tanít határozott idejű munkaszerződéssel, amikor kiderül, hogy gyermeket vár. A nem várt terhesség a legrosszabbkor jön, ezért el akarja vetetni a gyereket. A Berlinben színészkedő Becky (Székely Rozália) hiába vár a szerelemre, ezért úgy dönt, egyedül vállal gyereket. Családja erről mit sem sejt. A Budapesten élő, jómódú házaspár (Sipos Vera és Schmied Zoltán) az örökbefogadás mellett dönt, de Roland a vállalkozó férj állandóan elfoglalt. A rendszer ugyanakkor előírja, hogy mindkét félnek jelen kell lennie a folyamat során, ezért Nóra a feleség egyedül marad a problémájával. 
A téma univerzális, melynek megítélése térben és időben folyamatosan változott, változik a társadalmi, gazdasági és politikai berendezkedésről függően. A gyermekvállalás témáján keresztül mindig eljutunk a női szerepekhez és önrendelkezéshez, annak jogi, anyagi, egészségügyi, vallási stb. hátteréhez. Bár a filmben a férfiak is jelen vannak, szerepük többnyire csak másodlagos, de egyáltalán nem a lekicsinyítés, elbagatellizálás végett. Ők lehetnek biológiai vagy örökbefogadó apák, spermaadók, egyéjszakás kalandok, együttérző szomszédok, pénzkereső, elfoglalt férjek stb. A dolog rendszerint kétemberes, mert annak idején az egész „procedúra” így lett kitalálva, az idők során azonban alapvetően megváltozott annak megítélése, hogy mégis kié a végső döntés. 
A társadalmi elvárásokat jelen esetben jól tükrözi az orvossal, ismerősökkel, barátokkal, állandó és alkalmi partnerekkel való beszélgetések, valamint néhány, kifejezetten erre épülő jelenet. Hiszen kinek a családja ne szólna bele az életébe, mindenki megkapja a szülőktől, testvérektől és egyéb rokonoktól a támogatást, ellenzést, rosszallást stb. Ugyancsak mindenki vett már részt olyan osztálytalálkozón, ahol a gyerekekről, házastársról készült fotók mutogatása és körbeadása szinte kötelező, akinek pedig nincs ilyen, az vagy pironkodik, vagy kitalál valami mentséget a gyermektelenség, a szingliség stb. okára. 
A három nő története egy furcsa, a realitástól elszakadó, szimbolikus és egy kicsit zavarba ejtő jelenetben fut össze, ez lenne maga a lezárás, mely az egyes történet szálakban feltett kérdésekre sem külön-külön, sem pedig összességében nem ad választ. A Mambo Maternica tehát nem keres megoldást a problémákra, de nem is bírál vagy ítélkezik, a döntést a nézőre bízza. Nem gyávaságból vagy megúszásból, ez egyszerűen a rendezői koncepció része, ami beszélgetésre és gondolkodásra sarkal. Ebből a szempontból teljesen rendben van.
A néző mégsem marad magára, hiszen a gyerekvállalás kérdése a legtöbbünket érinti, így a témáról mindenkinek van tapasztalata, élménye és véleménye. A film témája sosem veszít az aktualitásából és bár teszi mindezt nagyon ötletesen és szellemesen, a mesélésen túl nem merészkedik. Szerettem, élveztem és odafigyeltem, de lehetne kicsit vagányabb, merészebb, kísérletezőbb, megbocsátható módon hatásvadász, hogy meglegyen benne az átütő erő, az igazi drámaiság. Nem érzéketlenségből írom ezt, hiszen az ismeretségi körömből számos hasonló esetet ismerek (mindhárom történetet érintően), hanem mert tényleg kellene bele az a kicsi plusz, ami a katarzishoz elvezet. 
