
Gyerek a háznál, öröm a háznál?
A családját bemutató díjnyertes rövidfilmjei után a híres magyar díszlettervező, Romvári József unokája nagyjátékfilmet készített, melyben őszintén beszél legidősebb fiútestvére mentális problémáiról, mely szép lassan felbomlasztotta a családi egységet. A Blue Heron – Egy nyár emléke nehéz film, egyértelműen kell hozzá szándék és hangulat. 
A rendszeren lenne még mit csiszolni, rengeteg helyről hallom, mennyire nehéz időpontot kapni, mert nincs pénz és megfelelő számú szakember. A társadalom még most is leírja ezeket a gyerekeket, de legalább eljutottunk oda, hogy papíron nem nevezik őket butának és lustának. Sőt, kicsit mintha át is estünk volna a ló túloldalára, ma már mindenkit sajátos nevelési igényűnek szokás nevezni anélkül, hogy bárki is vizsgálná a valódi okokat és helyes diagnózist állítana fel. A ki nem beszélt problémák pedig nem csak a gyerek, hanem a család vagy akár a tágabb környezet életét is tönkre tehetik.
Jeremy (Edik Bedooes) ellenállhatatlan vágyat érez, hogy a boltból elemeljen dolgokat, tettenérés esetén pedig hisztérikusan viselkedik. Sokszor csinál megmagyarázhatatlan, másokra és saját magára veszélyes dolgokat, folyamatos felügyelet kell mellé. Máskor teljesen nyugodt és barátságos, de szelíd mosolyában mégis van valami hátborzongatóan nyugtalanító. Testvéreivel, anyjával és mostohaapjával való viszonya eléggé rapszodikus, viselkedése kiszámíthatatlan. Az együtt töltött boldog pillanatokba mindig váratlanul robbannak be ezek a drámák.


A Blue Heron – Egy nyár emléke a téma és a feldolgozás mikéntje miatt is nehéz, nyomasztó filmélmény. Akkor és ott nagyot üt, idővel enyhül ez a kellemetlen érzés, de velünk marad, valószínűleg már csak azért is, mert szűkebb vagy tágabb környezetünkben biztosan találkoztunk már hasonlóval.


