Csajos hétvége (Spa Weekend), rendezte: Jon Lucas, Scott Moore, szereplők: Anna Faris, Isla Fisher, Michelle Buteau, Leslie Mann, amerikai vígjáték, 97 perc, 2026., 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
A feminizmus fekete napja
A Rossz anyák- és a Másnaposok-filmek alkotói ezúttal a Fehér Lótusz sorozat magvas gondolatait kukázták szórakoztatás címszó alatt, hogy négy, egyébként tehetséges komikából előhozzák a fékezhetetlen nőstényállatot. A Hollywood által fáradságos munkával felépített XXI. századi nőt a Csajos hétvégének sikerül úgy lerombolni, mint szökőárnak a homokvárat. 
A film tulajdonképpen a valóságból merít, amikor a legelején bemutatott három középiskolai barátnőt az élet szépen, módszeresen elszakítja egymástól. Nem kell hozzá kontinenseket átszelő távolság vagy egy tragikus félreértés, elég a karrier, a család, a gyerekek és az a bizonyos felnőttkor, amelyben az embernek egyszer csak már arra sincs ideje, hogy felhívja azt, akivel tizenhét évesen még együtt esküdözött, hogy „barátnők egy életre”.
Aztán persze kiderül, hogy a három lányból pontosan olyan felnőtt lett, amilyenre már akkor is számítani lehetett. Sophie (Anna Faris) gyerekként is mindenkit maga elé helyezett, és ezt a jó szokását felnőttként sem sikerült kinőnie. Egy dúsgazdag pasi személyi titkáraként gyakorlatilag mindent elintéz, tényleg már csak az hiányzik, hogy időnként kitörölje helyette a fenekét, így válva teljessé a szolgáltatáscsomag.
Jane (Leslie Mann) a pedáns, jó tanuló lányból sikeres ügyvéddé nőtte ki magát, miközben egyedül neveli a gyerekeit. Ő legalább a bíróságon és az életben is következetesen kiáll az igazságért, még ha ezért néha saját magát kell a sor végére állítania. Coco (Michelle Buteau) már gyerekként is a vagányságával tűnt ki a társaságból, felnőttként pedig éppen válófélben van. Nem nehéz kitalálni, miért, az emberben fortyogó, kezeletlen düh előbb-utóbb minden kapcsolatot kikezd.
Jane születésnapja azonban végre összehozza a szétszóródott barátnőket, akik elhatározzák, hogy egy közös wellnesshétvégével pótolják az elmúlt évek elmaradt beszélgetéseit. Mi baj történhetne? Három régi barátnő, egy luxus wellness, némi pezsgő és pár elfojtott sérelem, miután ezt így felsoroltuk, tulajdonképpen már sejthetjük is, hogy a hétvége nem egészen úgy fog alakulni, ahogy tervezték. Váratlanul felbukkan ugyanis a társaság negyedik tagja, akit ugyan eredetileg nem hívtak meg és ennek aligha kell hosszasan keresni az okát. Mel (Isla Fisher) az a fajta ember ugyanis, aki mellett a káosz nem egyszerűen megtörténik, hanem szinte otthon érzi magát. Ha ő megérkezik, a nyugodt hétvége már csak egy távoli, naiv elképzelés.
Akinek erről elsőre a Másnaposok ugrik be, az egyáltalán nem jár rossz nyomon. A recept nagyjából ugyanaz, régi barátok, egy ártatlannak induló közös program, amely aztán gyorsan kisiklik, és egyre kétségbeesettebb kísérletek arra, hogy valahogy túléljék a saját döntéseik következményeit. Csak itt a farkasfalka helyett négy nő próbálja egyben tartani a hétvégét több-kevesebb sikerrel. És nem csupán a téma miatt érezhetjük ismerősnek a helyzetet, a filmet ugyanazok az alkotók jegyzik, akik a Másnaposok világát is megteremtették.
A Csajos hétvége ráadásul tökéletesen beleillik abba a hollywoodi vonulatba, amely a férfiak kontrollvesztését követően a nőket is szabadjára engedte, és megszületett a saját, kissé hangosabb és csajosabb megfelelője. Gondoljunk csak a – szintén általuk jegyzett – Rossz anyák filmekre és különösen a Rossz anyák karácsonyára, ahol a hétköznapi női szerepek, az elvárások és az elfojtások egy kiadós adag piával, káosszal és kontrollvesztéssel kerülnek szembe. A különbség legfeljebb annyi, hogy míg a Másnaposok hősei azt próbálják kideríteni, mi a fenét csináltak előző este, addig itt a négy barátnőnek ennél valamivel nagyobb feladat jut, ugyanis rá kell jönniük, miért követik el évek óta ugyanazokat a hülyeségeket.
Merthogy a wellnesshétvége alatt hőseink valójában pontosan ott folytatják, ahol a dolgos hétköznapokat abbahagyták. Hiába próbálnak végre ellazulni, hiába veszik igénybe a szálloda valamennyi szolgáltatását, hiába stírölik a jobbnál jobb pasikat és hiába döntik magukba az alkoholt pohárszámra, saját magukat bizony nem tudják szabadságra küldeni. A problémákat ugyanis nem lehet csak úgy leadni a recepción.
Mindegyikük magával cipeli a saját frusztrációit, rossz döntéseit, elfojtásait és azt a személyiséget, amelynek a hétköznapokban éppen próbál megfelelni. A környezet ugyan megváltozik, a munkahelyet felváltja a wellnessrészleg, az aktatáskát a koktél, a stresszt pedig egy időre a masszázs, de ők maguk ettől még ugyanazok maradnak. A luxusfürdő legfeljebb arra jó, hogy egy kicsit kényelmesebb körülmények között szembesüljenek azzal, amit otthon sikerült eddig gondosan a szőnyeg alá söpörni.
Persze mindezt egy pillanatra sem érdemes véresen komolyan venni, hiszen a Csajos hétvége elsősorban vígjáték, és nem is nagyon akar másnak látszani. A film a humor eszközével próbál szórakoztatni, és ebből a szempontból nem is érdemes tőle valamiféle forradalmi újítást várni. Nem találja fel a spanyolviaszt, sőt még csak nem is próbálkozik vele, szépen előveszi a jól bevált paneleket, megszórja őket néhány ismerős klisével, aztán várja, hogy működjön a recept.
Káromkodásból, szexualitásból és altesti humorból természetesen jut bőven a nézőnek, néha talán még a kelleténél is több. Időnként ugyanis a film nem érzi, hol kellene megállni és a merész vagy vállalhatóan prosztó poénok helyét átveszi a gagyi. Ezt persze úgy mondom, hogy meglehet, négy részeg felnőtt nő egy wellnesshétvégén a valóságban ennél jóval vadabb dolgokra is képes. De attól még egy felhőtlen vígjátékhoz nem feltétlenül szükséges lejjebb ereszkedni egy bizonyos szintnél, a harsányság ugyanis önmagában még nem humor.
Ami viszont képes működtetni a filmet, az mindenekelőtt a csajok közötti kémia. A négy színésznő között érezhető az a fajta összeszokottság, ami akkor is működőképes marad, amikor a forgatókönyv éppen kevésbé erőlteti meg magát. Ráadásul a karaktereik által cipelt problémák korántsem légből kapottak. A karrier és a család közötti egyensúlykeresést, az önfeladást, a párkapcsolati kudarcokat és az ebből fakadó frusztrációkat a film ugyan humoros formában, de meglehetősen ismerős élethelyzetekként tárja elénk. Közben pedig egy kisebb görbe tükröt is tart a társadalom elé, méghozzá olyan zseniálisan abszurd találmányokon keresztül, mint a kecskejóga. Mert hát mit is akar a mai ember, amikor végre kiszabadul a taposómalomból? Élményt. Feltöltődést. Valami különlegeset, amitől úgy érezheti, hogy most végre tesz valamit önmagáért. És ha ezért még fizetni is hajlandó, akkor innentől kezdve gyakorlatilag bármit el lehet neki adni. Ha kell, kecskével együtt.
A film ezen a ponton talán még önmagán is képes nevetni: miközben a wellnessipar azt ígéri, hogy néhány nap alatt új emberré varázsol bennünket, valójában ugyanazokat az embereket visszük magunkkal a medencébe, a masszázsra és – ha kell – a kecskejógaórára is. Legfeljebb közben valamivel drágábban érezzük jól magunkat.
A Csajos hétvége nem bagatellizálja el ezeket a problémákat, de nem is tekinti feladatának, hogy minden felvetett kérdésre egzakt, tudományosan megalapozott, nem utolsósorban pedig feltétlenül hasznos választ adjon. Nem önsegítő könyv, hanem egy könnyed vígjáték és talán nem is kell többnek lennie annál. Arra viszont éppen elég jó, hogy amíg nézzük, egy időre kizökkenjünk abból a fájó és rideg valóságból, amelyből a főszereplőkhöz hasonlóan mi is időnként szeretnénk elszökni.
A kérdés már csak az, hogy a mozijegy megvásárlásával egyúttal jogot szereztünk-e arra is, hogy magunkkal vigyük a kedvenc kecskénket. Ha valaki rákérdez, egyszerűen mondjuk azt: terápiás állat, aki nélkül egy lépést sem. Az értékelésnél fél szék járt azért, mert nem szerepel benne sem Melissa McCarthy, sem Rebel Wilson, sem pedig Amy Schumer. 
