Horrorra akadva (2026)

Horrorra akadva (Scary Movie), rendező: Michael Tiddes, írók: Marlon, Shawn, Keenen Ivory és Craig Wayans (+ Rick Alvarez); szereplők: Anna Faris, Olivia Rose Keegan, Regina Hall, Marlon Wayans, Shawn Wayans, Cameron Scott Roberts, Savannah Lee Nassif, Gregg Wayans, Sydney Park, Ruby Snowber, Benny Zielke, Lochlyn Munro, Cheri Oteri, Dave Sheridan, Kim Wayans, Damon Wayans Jr. és további két tonna cameo; korhatáros horror-popkult paródia, 96 perc, 2026 (18)

Wayan kellett ez?

Az elmúlt negyedszázadban nem mutatott valami fényes formát az előtte 20 évig csúcson lévő paródiaműfaj, azonban az ipart mindig van ok miért kifigurázni, az aktuális trendek mindig adni fogják az alapot, így Hollywood ezen sarkát is elérték a franchise felélesztések. A Csupasz pisztoly és az Űrgolyhók közé ékelt Horrorra akadva azonban hiába próbálkozik sok, egész jól működő aprósággal, nem fogja megmenteni a zsánert…Noha tudunk pár kultikus alkotást felidézni 1979-ig is (gondoljunk csak a Monty Python addigi egészestéseire, pláne most a nyulas mémáradat idején könnyű), de kijelenthető, hogy a paródiafilmek sora 1980-tól 2000-ig élte igazán legjobb éveit, a kezdőpont pedig a Zucker-Abrahams-Zucker trió összeállása volt Leslie Nielsennel az Airplane! során. Ezen időszakból inkább el sem kezdem felsorolni azt a számtalan klasszikust, ami született, még TV sorozatból is több volt, de a végpont fontos, ugyanis azt talán az első Horrorra akadvával lehet meghúzni, mely ugyan már előrevetítette a műfaj lejtmenetének számító szemléletváltást, még tudott kifejezetten okosan működni alapjait jól kihasználva filmként is.De aztán? Hát, sok szusz nem maradt a millennium után: a bevételek hatására nem egész 1 év alatt kellett úgy összecsapni a 2. részt, hogy az ebből adódó feszültség végül a Wayans família távozását jelentse. Megmentőnek ugyan érkezett az egyik Zucker fivér Nielsennel párban, de közben számukra is elindult a lejtmenet, igaz, a Horrorra akadva 3-4-en még így is az ő általuk behozott báj emelt sokat. A 2. rész megosztó mivolta után a humor visszafogottabbá vált, Charlie Sheen is illett a képbe végső soron, de igazán már ezek sem állták meg a helyüket.
Miközben olyan borzadályok kezdtek alakot önteni a műfajban a Horrorra akadva eredeti címét lekövetve szintén „xy Movie”-ként, hogy azokat pont negatív előjelük miatt értelmetlen nevesíteni. A GTA rajongó énem egyetlen San Andreas poént tud felidézni belőlük jó szívvel, kivéve a Superhero Movie-ból, amit a halála előtt még utoljára jobbá tett Leslie, de akadt pár önerősen is jó geg, pl. az X-Men bevezető monológ, a tűziszonyos Fáklya, vagy a ténylegesen mémmé vált 1983-as Nissan Fostalicska.

Ám ennek is már 18 éve, s bár jó kordokumentum lett a szuperhős-mánia elejének görbetükröt állítani, picit megelőzte a korát, az MCU épp csak elindult és a Sötét lovag is akkor érkezett. Egyszerre fura és érthető, hogy miért nem készült utána másik. A rend kedvéért tegyük hozzá, hogy ahogy ’80 előttről is akad pár jó példa, a két 2003-as Bond utánzat (az első Johnny English és a Boldos dallamok: Újra bevetésen) szépen nemesedett, de pl. az utolsó Austin Powers-t már inkább csak az intró és Michael Caine tartotta életben. Bár még próbálkoztak egy ideig (így született a Horrorra akadva 5, de minek?), megkapta a magáét a poszt-apokaliptikus sci-fi és/vagy fantasy young adult trend, sőt a Haláli iramból – ahol aztán a Halálos lett önmaga paródiája a 6. résztől – egész megmosolyogató volt a Dwayne Johnson figura, de 2016-ra elköszönhettünk a mozis paródiáktól. Az év 3 szempontból is fordulópont.Egyrészt Wayans-ék akkor próbálkoztak utoljára az idei előtt (persze… ki emlékszik még arra), másrészt a Deadpool teljesen mainstreammé tette a 4. falazást, ami előtte vagy 40 éven át mindig figyelemfelkeltő volt az Annie Halltól kezdve a Monty Pythonon és a Meglógtam a Ferrarivalon át pont a ZAZ/Nielsen és Mel Brooks paródiákig. Azóta Hollywood mintha eleve úgy építené a humort szinte minden vidámabb blockbusterbe, hogy ez picit elvette a paródiák relevanciáját. Épp 10 éve debütált Steve Carell és neje gondozásában a zseniálisan rajtoló Angie Tribeca sorozat, ami tényleg visszahozta a klasszikus, minőségi, talán a Sziki szökevény óta hiányzó ZAZ humort a végeláthatatlan nyomozós szériák allegóriájaként. Míg tényleg különálló procedurál felépítést használt, kifogástalan volt, majd mikor a 2-3. évad behozott egy összefüggő rejtélyszálat, reflektálva a modernebb sorikra, az már kevésbé állt jól, de elment. A 4. szezonra szintén újítani akartak, az alapcsapatból sem tért vissza mindenki, s ez már éreztette a megfáradás jeleit, ám még így sem süllyedt a 2001-16 közötti átlag mélységekbe, tehát a lehető legjobbkor hagyták abba.

Ezután évekig semmi mozgolódás nem történt a kissé elfeledett műfajban, az Űrgolyhók 2-t már vagy 10 éve kezdték rebesgetni, de jó ideig elhalt. Mígnem aztán jöttek a hírek arról, hogy a projekt feléledt, sőt, kapunk új Csupasz pisztolyt és Horrorra akadvát is. Előbbi tavaly Liam Neesonnal egy üdítően kellemes meglepetés és tulajdonképp szép tisztelgés lett ZAZ-ék és Nielsen előtt, ami hirtelen felcsillantotta a reményt, hogy a paródiáknak igenis van helyük a ma is, hiába a blockbusterek átalakulása és a temérdek, PC-séget érintő egyéb. Míg Drebin nyomozó fia azt szép csöndben kihagyta (vagy csak épp annyira reflektált rá, mint a fater), addig Wayans-ék már a kezdetek óta kihangsúlyozták, hogy bele fognak állni mindenbe. Ahogy megtették, az egész okés… de a tavaly átélt hit és optimizmus most mégis hiányzik.A horror soha nem ment ki a divatból, sőt, talán sosem látott népszerűségét már azután kezdte, hogy 13 éve kijött az 5. rész. Rendesen betörtek az Oscar szezonokba és most épp két indie cucc uralja a bevételeket. Az idei Horrora akadva mégsem feltétlen ennek köszönheti létezését, hanem a szintén kb. 11-12 éve szignifikánsan jelenlévő legacyqueleknek, avagy azon régi címeknek, melyek a 2010-es években úgy tértek vissza, hogy 1-1 nagy öreget előcibálva generációs különbségeket teremtettek az új, fiatal szereplőkkel. Ebben talán 2015 volt a robbanáspont, mikor a Star Wars egy olyan év végén folytatódott, amikor újra volt Jurassic, „Rocky”, Terminátor Schwarzival és modernizált Mad Max eredeti direktorával. A teljes hullámra ki se térek, mert a Horrorra akadva 7-ig se végeznénk, de természetesen ezt a slashervilág sem úszta meg szárazon, s kritikánk tárgya kis részben az új Halloweenek, nagyobb részben pedig természetesen a friss Sikolyok farvizét igyekszik meglovagolni.A történetre kár időt pocsékolni, a mozi maga is letojja a végére, hogy kihozzon belőle némi önreflexív beszólást az iparnak és viccet űzzön a Wayans-Miramax feszkóból (Mondjuk ezt az áthallást már a Mátrix 4-ben is megkaptuk, hogyhogy nem, egy másik legacyquelben. Lehet az ihlette, csak itt nem szofisztikált), ezt egyébként nem teszi rosszul. Az ilyen kiszólások lazák és nagyjából mind ütnek, de kell hozzá háttértudás, hogy leessenek – az egyszeri paródiára vágyó nézőknek nem biztos, hogy le fognak.
A „sztori” alapvetően mégiscsak a számozás nélküli Sikoly felélesztésből él, de ez csak ürügy, a Jenna Ortegán és a meglepően jól castingolt Jack Quaiden alapuló hasonmás eredeti színészeik több szerepéből tevődnek össze. S noha van egy keret, ez a film inkább egy ingadozó minőségű szkeccsgyűjtemény, ahol a folytonosság és a logika sokszor otthon maradhatott, vagy legalábbis a forgatásra biztos nem ment el. Lehetne mondani, hogy olyan, mint egy másfélórás SNL epizód, de ez egyrészt sértő a jobban sikerült kultikus SNL filmekre (pl. Blues Brothers), másrészt pont Wayans-ék készítették a ’90-es évek elején az SNL konkurens In Living Color műsort, ami Jim Carrey nagy ugródeszkája volt épp az SNL-es visszautasítás és a mozis világhír között. Wayans-ék tehát nem hazudtolják meg múltjukat, ki is szólnak célközönségüknek, hogy tudják mire ültek be. Persze az se véletlen, hogy 10 éve nem jöttek ki új mozival.Egyébként rengeteg apróság próbálja menteni a menthetőt, még ha nincs is itt amolyan chaetkódként egy ereje teljében lévő Jim, avagy a 3-4-et tényleg kipofozó Nielsen. A maga játékidejével noha a leghosszabb a szériában, még pont emészthető annak, aki nem adja fel max 20-25 perc után, azaz a minőségét is konstans ugyanaz a hol jobb, hol rossz pillanatok tarkítják, igazi hullámvasút ez, mintha egy EGK csíkot néznénk a kórházi ágy mellett. Azt is a film javára kell írni, hogy nyoma sincs a 2. rész sietségéből fakadó összecsapott hatásának, itt nem volt annyira terhelő az idő, ráadásul az egyértelműen utóforgatott prológ még komolyabb aktualitást is be tudott dobni, de erre mindjárt visszatérek.Tonnányi a cameo, ezek többsége szintén működőképes vagy 4. falas, a korábbról visszatérő stábtagok közül igazán pedig csak egyiküknek nem maradt jó hely, illetve egy másik – akit a trailerben is látunk – a 2. stáblistás jelenetben bontakozik ki, de teljesen random elütően a sztoritól. A Longlegs poénkodáson kívül csak a Bűnösök felidézésének kétharmada lóg ki jobban (a maradéka viszont az egyik legjobb homage az 1. film egy ikonikus gegjére), miközben én nagyon hiányoltam a Boldog halálnapot!-ra (és akár a Freakyre) bármiféle kitekintést, holott simán adta volna magát egy helyen az ottani maszk, egyáltalán nem erőltetve. Cameóból van pár, amik igazán csak az amcsi közönségre céloznak, s bár közülük is akadnak ketten a jobb fajtából, kétlem, hogy a streamert sokan felismernék itthon.Na de az a Gyilkos randit idéző felütés az aktualitásával. Remekül hozták le a Drew Barrymore-tól örökölt „legyen az elején egy nagy név” hagyományt, s anélkül, hogy lelőném, az idei Oscar egyik jelöltje ugrott be tippre haveri alapon egy kapocs okán. Poénkodtak tehát a legutóbbi díjszezonnal, azonban utólag nem vágtak ki egy utalást még az előzőre, ahol a poén elavulttá vált az Akadémia és a horror kapcsolata kapcsán, hisz a ki nyert és a ki nem tematikán alapulva pont az idei év írta felül a geg lényegét. Ráadásul egy olyan alkotás révén, melyre szintén egy remek, füves poént sikerült írni Wayans-éknak. Persze amilyen őskáosz és egységességtől távol eső a mozi, igazából ez a következetlenség sem a világ vége, de az Oscart követőknek biztos zavaró lesz. Egyébként, ha már füves poénok, talán az egész Horrorra akadva sorozat legváratlanabb betétje is egy ilyenhez kötődik, ami annyira random műfajváltás és akkora értelmetlen baromság, hogy már jó, de csak akkor, ha az eredetijének szintén semmiből jött sikerétől eleve nem kapartuk a közelmúltban a falat.Mivel nehéz spoilerek nélkül a konkrét paródiákról, utalásokról és cameókról virágnyelven maradni, letérek róluk, de talán érezni, hogy extrém fordulaton pereg a poén/másodperc mérő, a nagy számok törvénye alapján pedig nyilván vannak emlékezetesebbek, ötletesebbek és betalálók, csak épp az arányuk nem mindegy. És itt jön a kritikus rákfenéje, mert ízlésről vitatkozni fölösleges. A bátorság, amit ígértek, kifogástalanul megvan: az ipari kiszólásokon és 4. falakon kívül talán legjobb arányban a woke, a BLM, a #meetoo, a gender és társaiba való beleállások működnek. Na nem azért, mert olyan húde feltétlenül jók lennének, hanem szimplán a meglétük annyira szokatlan a PC közepette, hogy igenis értékelendők ebben a szuperérzékeny világban, ahol Ricky Gervais-t is inkább „elhallgattatják”, értsd: nem bíznak rá házigazda szerepet, mert félnek. Ezt a bevállalósságot csíptem a Wayans családtól, minden elcsépeltségük és benne maradt potenciáljuk ellenére.Nem mondom, hogy ez egy kapu lesz, ami picit ledönti a jelenleg betörhetetlennek tűnő páncélt, de legalább ad egy régóta érő ütést neki, hogy a humor ezen részének egyensúlya egy kicsikét visszaálljon. Ráadásul mindezt úgy hozták ki, hogy a politikát szinte minimalizálták, nem egy republikánus értékeket sulykoló anti-demokrata mozi ez, hisz némi trumpozás így is elfért a balansz végett, de prosztón beszólogató bátorságban talán a Borat 2 óta nem volt ilyen élményű film. Az tény, hogy a coviddal való viccelődés kissé megkésett és részben borzasztó, de az igazi csattanója az egyik legnagyobb egységes kacajt váltotta ki a teremben, hisz jól megidézte 5-6 évvel ezelőtti életünk egy mémjét, s ha akkor jött volna ki ez a geg, mára biztos kultikussá vált volna.

Viszont az arányérzék és minta, amit tavaly a Csupasz pisztoly megmutatott, hogy is lehetne finoman, de okosan (kb. ahogy Conan vezeti az Oscarokat), még ma is klasszikusokat idéző, ám azokat azért nem megugró paródiát készíteni, az nincs az új Horrorra akadvában. Akik csípik a Wayans humort – és ebből azért sokan vannak, hisz a 2. rész talán a legmegosztóbb – vagy szimplán tetszett nekik az első 4 film (az 5.-et hagyjuk, onnan a hagyományosan jópofa nyitányon és Snoop Doggon kívül emlékszünk bármire?), azoknak ez sem fog csalódást okozni. Viszont a cikk eleji áttekintőből kiderült, hogy a Horrorra akadva folytatások már a maguk idején sem képviseltek annyi szuszt, hogy felérjenek a korábbiakhoz, mi több, azoktól számítódhat a komplett műfaj lejtmenete, az idei felvonás pedig beállt ebbe a sorba. A 3-4 színvonalát kb. hozza, csak míg azokat nagyjából egy személyben emelte ki Leslie Nielsen, itt a fent említett sok apróság töménységéből talál be pár tényleg jó dolog. Volt már (szerintem kétszer) a széria lejjebb, de ennél azért jóval több kéne a paródiák megmentéséhez.A Csupasz pisztoly egy jó irány volt, de nyomós ok kéne rá, hogy még egyszer visszatérjen Neeson hozzá (nem lehetetlen, de erőltetni sem kell). Még lehet bízni az Űrgolyhókban, a promóciója egyelőre parádés… de hát ezek a ’80-as évekbeli visszaráncigálások eleve nagyobb minőséget képviseltek régi epizódjaikkal is. Mi több, Drebin mind trilógiájában, mind sorozatában talán a komplett műfaj csúcsát jelenti. A Horrorra akadva 2026-ban ebben a formájában egyszerűen úgy túlbuzgó, hogy amúgy nem TikTok tempóban tolja – mint pár nagy sikerű animáció manapság – és bár épp ezért tud néhány eleme mindenkinek működni, ez az objektív skálán arányaiban kevés. A megosztóbb pillanatai az erre fogékonyakat ugyan nyilván sokkal jobban megfoghatják, de hát ízlésekről ugye… (Stáblista közben két extra szkeccs van, stáblista után már semmi.)