Pancsfilm
„Álomból valóság
Pokolból mennyország”
Ha a tavaszi mozis hajtások közül kiemelten várt hollywoodi látványorgia okán rögtön egy Szandi számra asszociálok (az eredeti Hungária), teljes joggal hiszi az olvasó, hogy itt bizony szélesvásznú a probléma. Az Álomháborúval semmi gond nem lenne, ha a stáblistán a forgatókönyvíró és a rendező neve mögött Hello Kitty állna. Mivel azonban a 300 és a Watchmen vizionáriusa az elkövető, így most lassítva, néhol kimerevítve cincáljuk darabokra.
Elvileg az ötvenes években járunk (később a képzelet játszóterén higtech csúzlikkal rohangálva, ki tudja hányban?). Az elárvult Babydoll (kifejezetten bamba Emily Browning) egy elmegyógyintézetben köt ki gonosz mostohafater fáradozásának hála. Egyetlen megoldás a szökés, minek végrehajtásához sorstársakat toboroz. A szabaduláshoz viszont az elme a legrövidebb az út! Ezzel a megállapítással el is sült a startpisztoly, tódulhatnak a vászonra a négyemeletes szamurájok, a gőzzel bélelt náci zombikatonák, orkok, csillogó mikrobik, na és a Shrekből a sárkány. Az amazonok segítője Wise Man (Scott Glenn), ki a Mátrix-forradalmakban hallott „bakancsmegkötős” tanácsokkal felvértezve küldi őket harcba.
Zack Snyder ázsiója azért emelkedhetett olümposzi magasságba, mert korábban áhitattal bontogattuk színes celofánba csomagolt ajándékait. A főleg szemre dolgozó direktor ez esetben mohón többről ábrándozott. Bugyuta sztorit farigcsált, mondanivalóját tini körömlakkal vonta be, és az esetleges kudarc gödrét akkorára ásta, hogy most az egész stáb nyújtott lábbal belefeküdhet.
Az Álomháború lehetne a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen kampányfilmje, mivel a férfiak csupán nyáladzó állatként, végig a női nem terrorizálóiként tűnnek fel. A kínos szót először a a karakterek neveinek elhangzásakor írjuk fel, később számolatlanul. A lengén öltözött fruskák guminők benyomását keltik, képtelenség kedvelni vagy akár néhány képkocka erejéig aggódni bárkiért.
A direktor úr előszeretettel zenéli szét mozijait, ez esetben negyedóra a tűréshatár, jóllehet a műszempillákkal verdeső csajok sületlen csacsogásánál élvezetesebb egy áthangszerelt klasszikus. Az őselemekkel zsonglőrködve hiába pakolta gigantikusnak hitt akcióit méretes terepasztalra, nem hordozzák magukban a korábban jól bevált részegítő planetáriumjelleget. A trükkök ipari szagot árasztanak, súlytalan klikkelgetésnek hatnak, így a látvány sem taszajtja ki a kátyúból az unalom szekerét. Vág, lassít, felgyorsít, kipufog, ááásít.
Ez bizony Zack karrierjének hatalmas túlkapása, ami 300 spártainál is több sebből vérzik. Már dolgozik Superman feltámasztásán, csak addig győzzünk felejteni!
„Úgy lesz, ha van hozzá elég erőd!
Talán egy pillanat elég,
S a múlt egy perc alatt elég!”
Szandi a Szerelmes szívekben már 1991-ben megvívta az Álomháborút!
Muhahaha, rendkívül szellemes. Most tényleg, ez minden idők legsz**abb filmje, amiről mindenkinek kell írnia egy képzavaroktól hemzsegő lehúzást?
@Majdénmegmondom: Azt senki nem állította, ám ez egyszer biztos, hogy Zack Snyder munkásságának leggyengébb produktuma…és sajnos most a képzavarok is tökéletesen illeszkednek a filmhez…blogunk amúgy nem a “mindenki” szellemét, hanem a saját ízlést követi, pláne, hogy mindezt lelkesedésből tesszük.