Tökéletes hang (Pitch Perfect) rendező: Jason Moore, főszereplők: Anna Kendrick, Rebel Wilson, Anna Camp, Brittany Snow, Skylar Astin, amerikai zenés vígjáték, 112 perc, 2012 (12)
A Tökéletes hang éppen az a film, amivel kapcsolatban leginkább szkeptikus az ember. Nem is szkeptikus, mert a trailert látva egyből határozott véleménye lehet mindenkinek. Egy különc és tehetséges fiatal lány bekerül egy suliba, ahol megtalálható minden klikk és ezzel együtt minden filmes közhely a rivalizáláson át a tipikus karaktereken keresztül a bonyodalmas szerelmi szálig? Ahol minden előre kiszámítható, mint a legtöbb tinifilmnél? Ráadásul még énekelnek is? Ki lenne erre kíváncsi a színészgárda rajongóin kívül?
Az elsőfilmes rendező, Jason Moore és a producerek valószínűleg ennek teljes tudatában alakították a film marketingjét: külföldön premier előtt is több moziban adták a filmet, de nálunk is olyan rendkívüli vetítés volt, amire akár az egész családot és baráti kört is elvihették a sajtósok, bízva abban, hogy így hitelesebb és hatásosabb reklámot generálnak a nézők. Külföldön ez be is jött, nem csak a nézők kedvelték, de úgy tűnik, a szakma is, ugyanis négy MTV-díjra is jelölték a filmet, míg a Nyomorultakat csak háromra. Az más kérdés, hogy a négy díjból csak kettő vonatkozik a színészi alakításra (legjobb színésznő és legnagyobb áttörés jelölést is Rebel Wilson kapott), egy a legjobb zenés pillanatért (a film csúcsjelenetéért) és egy pedig a legdurvább (WTF) részért.
Szóval miért is kellemes meglepetés a Tökéletes hang? Leginkább azért, mert mintha önmaga, és egyben a műfaj reflexiója is lenne anélkül, hogy paródiává válna. Például Fat Amy saját magának adott gúnyneve, a főszereplő, Beca filmről való véleménye (minden film vége unalmas, mert kiszámítható) vagy néhány korábbi klasszikus tinifilm szereplőjének cameoja (pl. McLovin a Superbadből vagy öreg rókaként Murray a Spinédzserekből).
Aztán a dalok, amiket az utóbbi időben nagy divathullámhoz csatlakozva maguk a színészek énekelnek, ráadásul olyan zenéket dolgoznak fel, amiket nem csak az elmúlt néhány évből (Rihanna, David Guetta), de a ’80-as (Madonna, Toni Basil) és ’90-es (Salt N Pepa, Gloria Estefan) évekből is ismerünk. A film tele van megannyi apró poénnal, legfőképpen a mellékszereplők részéről, amik mind csak fűszerezik az amúgy valóban elcsépelt történetet. Azt is gyanítom, hogy Rebel Wilsonnak több improvizációja került a filmbe, mint amennyi bevágott szövege. De ami a leginkább szimpatikus, hogy nincs a végén percekig tartó tanulságosztás, fejmosás, se hatalmas és giccses összeborulás. A Tökéletes hang nem ígér sokat, nem is céloz meg akkora közönséget, viszont elég kellemes és ártatlan film, amin jól lehet szórakozni és nagyokat lehet nevetni (főleg, ha eredeti nyelven nézzük), de valószínűleg csakis a lányoknak.
No Comment