Hancúrcica társra talál
Amikor a nő még facér…
Marie M.
Álomgyár Kiadó, 2014.
307 oldal
Casting minden
„Valószínűleg sokan gondolják majd azt: megint egy senki,
aki a könyve által valakivé akar válni. De ez egyáltalán nem
érdekel.
Már VALAKI vagyok… a könyvvel és anélkül is.”
Általában nem illik beleolvasni mások naplójába, ezúttal azonban a napló írója kér erre minket.
Sokáig azt hittem, könnyű írni, aztán rá kellett jönnöm, hogy egyáltalán nem az. Az idők során felállítottam egy nehézségi sorrendet: írni – magunkról írni – legféltettebb titkainkról írni – legféltettebb titkainkról írni úgy, hogy másokat is érdekeljen. Persze, az ember alapvetően kíváncsi, különösen mások magánéletére. Ha ez nem így lenne, Győzike sem tudna miből adót csalni. A kíváncsiságot, az érdeklődést viszont fenn kell tartani éveken, oldalakon keresztül. Én is írtam naplót. Először csak magamnak: mit csináltam aznap, kikkel találkoztam és hasonlók. Amikor elkezdtem a neten – értsd: mások szeme láttára – blogolni, megváltozott a tartalom. Egyszerűen képtelen voltam kiadni magam: filmekről, koncertekről írtam, az engem ért impulzusokról (mit láttam az utcán, de nem többet), a napi történésekről, politikáról, de igazán személyes dolgokról soha.
Annak ellenére, hogy a legtöbb hölgy ismerősöm teleszórja a közösségi oldalakat egy hatéves gyerek életbölcsességeivel (fogadd el a másikat olyannak amilyen és hasonló borzalmak), ha egy új kapcsolatba lépnek, szinte minden férfit leépítenek maguk körül. Azokat is, akikkel soha nem volt szex, vagy ha mégis, már régen. Ezt álszent dolognak tartom. Miért akarja bárki is elhitetni a másikkal, hogy 10-20 évnyi szexuális élménnyel és tapasztalattal a háta mögött szűzen megy egy kapcsolatba és soha, de soha nem volt semmi köze a férfiakhoz még barátság szintjén sem. Nem feltétlenül igaz, hogy kurvából lesz a legjobb feleség, de azért apácának se próbáljuk már beállítani magunkat.
Marie M., vagyis Hancúrcica fiatal volt és facér, mikor regisztrált egy társkereső oldalra. Elkezdett naplót írni, ami később már tudatosan könyvnek készült. Hancúrcica élt. Férfiakkal találkozott, tanult, érzett, tapasztalt, fejlődött. És közben írt. Kapcsolatokról, érzésekről, gondolatokról. Élményekről, problémákról, és ha volt, akkor a megoldásról is. Írt a múltról, a jelenről és ha úgy látta, van értelme, akkor a jövőről is. Mindezt a társkereső oldalon keresztül. Hogyan kerültek ide az emberek és mi az, amit valójában akartak. A személyes találkozás alkalmával, ha nem is feltétlenül elsőre, de úgyis minden kiderült.
Ismerem egy ideje Marie M-et. És bár azok közé tartozom, aki előtt megnyílnak az emberek, a könyvben leírtakról nem volt tudomásom. Ha beszélgetek valakivel, általában nem ismerek tabukat, de a mi beszélgetéseinknek nem ez volt a témája. Marie M. okos, szép és élvezi az életet. Akkor is, ma is. A könyvet elolvasva mégsem az volt az első gondolatom, hogy „úgy tudtam”, mert már nagyon régen leszoktam arról, hogy bármit is gondoljak az ismerőseim szexuális életéről és úgy általában. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy soha nem próbáltam, de általában nagy pofára esés lett a vége. És nem ítélkezem. Hol van az leírva, hogy egy nőnek hány pasival kell összefeküdnie, mire megtalálja az igazit? Ismerek olyat, aki az elsőhöz férjhez ment és gyereket szült neki és ismerek olyat, aki saját bevallása szerint a huszonkilencediknél tart és már tudja, hogy nem ő az igazi. Egyformán kedvelem mindegyiket. Koromnál fogva a legtöbb ismerősöm ma már házas, családos ember. Különböző származással, neveltetéssel, iskolákkal, előélettel. De pont ezektől vagyunk azok, akik. Van, aki beszél róla és van, aki nem.
Mit is írtam, mi a legnehezebb? A „legféltettebb titkainkról írni úgy, hogy másokat is érdekeljen”. Működik. Buszon, metrón, villamoson. Nem csak nyárra. Folytatása következik.
