Keresztút (Kreuzweg / Stations of the Cross), rendező: Dietrich Brüggemann, szereplők: Lea van Acken, Hanns Zischler, Florian Stetter, Franziska Weisz, német-francia filmdráma, 107 perc, 2014. (16)
Szentnek nevelve
Egy 14 éves lány kálváriája. A személyes élményeken alapuló történetet Berlinben Ezüst Medvével jutalmazták. Társadalom- és valláskritika magas művészi fokon, egyesek a német film megújulását látják benne, mások szerint csak simán jól sikerült alkotás.
A Brüggemann testvérek filmjeit eddig inkább csak német nyelvterületen és filmfesztiválokon mutatták be, utóbbiakon a forgatókönyvet és a rendezést méltatták. Csak idő kérdése volt, hogy tehetségüket az egyik legrangosabb megmérettetésen is elismerjék, a Keresztútat tavaly Berlinben Arany Medvére jelölték és Ezüst Medvét kapott a legjobb a forgatókönyvért. Ez már igazán jó kedvcsináló a nemzetközi forgalmazáshoz. Nem szoktam ezzel foglalkozni, de meglepett az a vehemencia, amivel a filmet támadták az előzetes és a rövid ismertető alapján úgy, hogy igazából fogalmuk sem volt arról, miről is szól valójában. A Csillagok között kapcsán is jelentősen megnőtt az egy főre jutó féreglyuk szakértők száma, de a vallás azért valamivel érzékenyebb téma.
A Keresztút főszereplője Maria (Lea van Acken), akinek szülei egy katolikus fundamentalista közösség tagjai. Merthogy ilyen is van. A világ minden táján több tízezer követővel. Kimondatlanul is a Szent X. Pius Papi Testvériségről van szó, ami egy szakadár, tradicionalista mozgalom és szembeáll a II. Vatikáni Zsinat vallás- és lelkiismereti szabadságról, valamint az ökumenizmusról szóló dekrétumaival. Az egyházba való visszatalálásukra tett kísérletek eddig rendre kudarcot vallottak. Ragaszkodik a régi rítusokhoz, a modern vívmányokat – azt a keveset is – elutasítja. Maria a közösség aktív és elhivatott tagja, ám Weber atya (Florian Stetter) szónoklatai – a gyermekek Isten katonái és hasonlók – és édesanyja (Franziska Weisz) szigora eltorzítják mindazt, amit számára a vallás képviselne, képviselhetne.
A 14 éves lány meg akar felelni az elvárásoknak, de mindezt nem könnyű egy olyan környezetben, ahol a tánc, a zene és más vallások elismerése tilos. Mindeközben egy teljesen átlagos, világi iskolába jár, ahol éppen az előbb említettek miatt társai csúfolódásának folyamatos célpontja. És mindannyian tudjuk, hogy ebben a korban a gyerekek milyen – őszintén – kegyetlenek tudnak lenni egymással. Maria a gyülekezetben éppen a felnőtté avatására készül, ugyanakkor próbál az iskolában is minél jobban beilleszkedni, ráadásul az egyik fiú, Christian érdeklődését is felkelti. A főhős a két világ közt őrlődve végzetes dologra szánja el magát. A lelkéért vívott harcban a tanár, az orvos és öccse francia bébiszittere képviselik a józan oldalt, de vajon van-e esélyük egy náluk sokkal nagyom hatalommal szemben.
A film ezt Jézus keresztútja által mutatja be. Ismerjük a történetet, Jézus meghalt a kereszten és felvetődik a kérdés, Mariara milyen sors vár. A választ kikerülve maradjunk annyiban, hogy a konzekvens történetvezetést a film egyik erényeként hozták fel Berlinben is. A film másik, sokat emlegetett erénye, hogy az egyes állomásokat ugyanabból a szemszögből nézhetjük végig, a kamera nem, vagy szinte alig mozdul, miközben semmit nem veszít dinamikájából. A magas művészi tartalomhoz erős színészi játék társul, Lea van Acken tehetsége megkérdőjelezhetetlen. A történet a Brüggemann testvérek személyes élményein alapul. A család erejének fontosságán van a hangsúly, arról az esetről, amikor a szülők hatalmat akarnak gyakorolni a gyermekük felett. Attól fogva, hogy a szülőt nem a lelkiismerete, nem a józanész vezérli és így akar a gyermekével elfogadtatni egy rendszert, egy vallást, annak személyisége visszafordíthatatlanul deformálódni, torzulni fog. A készítők célja elsősorban az értelmes párbeszéd, az értelmes vita megindítása volt.
9/10
