Nem minden filmes harci repülőgép CGI, de mivel egy igazi sokba kerül, nem lehet mindig újat venni: a Bosszúállók azon jelenetében, amiben Hulk és Thor verekszik, ugyanaz a repülő látható, mint ami Arnold Schwarzenegger True Lies – Két tűz között című mozijában – csak átfestették a gépet.
A Csillagok háborúja I. – Baljós árnyak egyik jelenetében a jedilovagok Watto roncstelepén mászkálnak, amikor a háttérben felbukkan egy űrkapszula Kubrick 2001: Űrodüsszeia című filmjéből. Érdekesség, hogy Kubrick a forgatás után elrendelte, hogy minden kelléket semmisítsenek meg, nehogy lemásolhassák a film bármelyik részletét is a későbbiekben. Ez az űrkapszula vagy megúszta a dolgot, vagy a Star Wars-os csapat egy olyan kelléket használt, amelyet a Kubrick-film folytatásához, a 2010: A kapcsolat éve című filmhez használtak.
Sam Raimi kabalája a főiskola óta egy 1973-as Oldsmobile Delta 88 autó, amelyet igyekszik minden filmjében szerepeltetni. Így a kocsi feltűnik a Pókember filmekben, a Pokolba taszítva című filmben vagy a Sötétség seregében. Azt hihetnénk, hogy a Gyorsabb a halálnál című westernbe nem férhet bele egy huszadik századi autó, de tévedünk: többen állítják, hogy a forgatáson az autó egy szekér alapjaként szolgált.
A birodalom visszavágban IG-88 egy fejvadász droid, amely végső formája úgy alakult ki, hogy a csapat újrahasznosítható dizájn után nézett az előző film díszletében, és a Mos Eisley-i kantinban meg is találták, amit kerestek.
Mr. Fusion, a Vissza a jövőbe című filmből ismert gép, amely bármilyen hulladékból képes energiát előállítani, a valóságban egy kávédaráló volt, de olyan futurisztikusan nézett ki, hogy a kellékesek betették a filmbe. Első szerepe mégsem ez volt, hanem A nyolcadik utas: a Halál – a falra szerelve bukkant fel a Nostromo űrállomáson.
Dr. Egon Spengler PKE-mérője a Szellemirtókból több más filmben is feltűnik, például az Elpusztíthatatlanokban (ebben nem szellemek, hanem földönkívüliek nyomát mutatta ki) és a Külvárosi kommandóban.
Az 1979-es Űrszekerek mozifilmhez olyan jól sikerült megalkotni egy űrbéli helyszínt, hogy nem csoda, ha a folytatásban (Űrszekerek II – Khan bosszúja) is felhasználták egy másik díszlethez, csak éppen megfordítva, hogy mégse ne legyen olyan feltűnő.

Arnold Schwarzenegger minden fegyver jól áll, de az sem baj, ha korábbi mozijából veszik elő újra – bizonyíték a két kép: a Terminátor 2. – Az ítélet napjából (1991) és a Ragadozóból (1987).
A Devon Aoki által alakított Miho ugyanazt a szamurájkardot használja a Sin City – A bűn városában, mint a Kill Bill-ben a Crazy 88 tagjai.









