A függetlenség napja: Felemelkedés (II.)

Independence Day: Resurgence; rendező: Roland Emmerich; főszereplők: Liam Hemsworth, Jeff Goldblum, Bill Pullman, Maika Monroe, Travis Tope, William Fichtner, Charlotte Gainsbourg, Judd Hirsch, Jessie Usher, Brent Spiner, Angelababy, Nicolas Wright, Deobia Oparei; amerikai sci-fi-akciófilm; 120 perc; 2016 (12)

Ezt a napot, ne ünnepeljük többet!

Még ha a „régen minden jobb volt” felhangot is kapja ez a pár sor, leszögezem, A függetlenség napja 1996-ban sem volt hibátlan alkotás, csak éppen jókor volt, jó helyen. Ügyesen marketingelték, mert odaát tényleg július első hetére időzítették anno a premiert, nekem pedig azért is maradt meg szép emlékként, mert az első látványfilmek egyike, amit az újra megnyitott és modernizált Corvin Filmpalotában lehetett megtekinteni óriásvásznon.
A Twister mellett a másik olyan megasiker abban az esztendőben, amihez elegendő volt néhány grandiózus vizuális effektet belepakolni az előzetesekbe, és ez máris kígyózó sorokat eredményezett a pénztárak előtt. Talán pont ez a két alkotás adta meg a végső lökést a „mindent a szemnek, keveset az agynak” dömpingnek, és a CGI trükkök köré kezdtek íródni a forgatókönyvek. Ennek a divathullámnak lett az egyik legügyesebb lovasa (főleg anyagilag) maga Roland Emmerich, akit, azóta már sokszor (2012, I.E. 10000) ültettünk szégyenpadba a „tescogazdaságos” Uwe Bollal és a piromán Michael Bay-jel.
Azonban húsz esztendeje ez a „jönnek a csúnya idegenek és zsebre teszik a bolygónkat” sci-fi mese, minden sete-sutasága dacára, valahogy mégis szerethetően működött. Köszönhetően a színészeknek és az ekkor még tényleg új keletű, vásári látványosságnak. Mert, amikor Roland először robbantotta fel a Fehér Házat (karrierje során aztán még számtalanszor), először csiklandozta lángtengerrel a menekülő polgári lakosság hátát, bizony egy ezredmásodpercre rajtunk is átfutott a gondolat, mi van, ha egyszer tényleg, így húzzuk le majd a rolót (A film végül kapott is egy Oscart a speckó effektekért).A pénzen kívül más indokot nem is kell behazudni az alkotóknak, miért érezték szükségét egy folytatásnak. A sztori annyira halovány, hogy fel sem vetődik senkiben, hogy esetleg ezt csiszolták két évtizeden át. Megint jönnek az alienek, ugyanolyan hülyék, jelentős anyagi (bye,bye, London) és emberi áldozatok árán, de újfent seggbe rúgjuk őket.
Egy biztos, Emmerich megirigyelte a Star Wars kapcsán összetrombitált nyugdíjas osztálytalálkozót, mert erre bazírozva próbálták bebiztosítani a befektetésüket. Noha Will Smithen élből spóroltak, viszont érezhetően a veterán gárdát is csak költséghatékonyan használták (Vivica A. Foxot különösen:), így egyes korábbi karaktereket néha ormótlanul beáldoztak.
A függetlenség napjában többnyire jól működött a humor, itt szinte minden viccecske kínosan hat, noha még most is Goldlum és faterja menti az amúgy menthetetlent. A párbeszédek annyira összetettek, mintha a sarki trafikban rögzítettek volna élő beszédet, majd a szereplőkkel mondatták vissza a diktafonról hallottakat. Már az első résznél is popcornba nyomtuk a fejünket az elnök patetikus ömlengésénél, de ezt most megtriplázták, három különböző egyéntől hallgathatjuk meg, szépségkirálynős világbéke felhangokkal (Ti meg feltétlenül írjatok nekünk, ha már láttatok tibeti szerzetest rádió fölé görnyedni!). A tinédzserpilóták szívtipró gimi szála, a könnyes szemű willsmith-pótlék, az őrült tudós és meleg párjának enyelgése, az állandóan pofázó aktakukac karakter, aki aztán halomra lövi az idegeneket egy kölcsönzött lézerfegyverrel… mind-mind olyan momentumok, amik erős feszengést váltanak ki és egy elfeledett VHS érzést csalnak elő belőlünk, amit egyáltalán nem hiányoltunk.
Vajon, miben is bíztunk, mikor kipengettük a jegy árát? Mondjuk legalább a látványban, ám az is csalódást keltő. Semmit sem tud hozzátenni az általa már százszor megmutatott és a napjainkban agyonhasznált, közhelyes, nagyobb, minden repül arcunkba, habzó szájjal összeklikkelgetett apokalipszisén. Ami viszont feltűnő, néhol mintha kapkodtak volna, mert a főhőseink mögött olykor bántóan hallmark alkotásokat idéző a háttér.
Szóval az egész nagyon fájó, akárcsak az SW7, pici módosításokkal egy csalódást keltő recycle. Oda lett ifjúságunk egyik szórakoztató filmélménye, és csak abban bizakodhatunk, hogy hamarabb hűl ki a Föld magja, mielőtt a 3. rész elkészül.