Terápia, készítő: Hagai Levi, rendezők: Enyedi Ildikó, Gigor Attila, Nagypál Orsi, szereplők: Mácsai Pál, Vilmányi Benett, Schell Judit, Czintos József, Udvaros Dorottya, Balsai Móni, magyar drámasorozat, 26 perc, 3 évad, 2012 – 2017 (12)
Az elmúlás balladája
Tény, hogy a Terápia sosem a humoráról és a könnyed jeleneteiről volt híres, nem is ezért szerettük, ahogy már az első két évadról is megírtuk, hanem az olykor súlyos mondanivalója és az András szakmai és családi életének érzelmi hullámvölgyei miatt. Azonban amit most a befejező évadban kapunk, az egy sokkal nyomasztóbb elmúlás szimfónia az élethez, a szakmai kiégéshez és a sorozat lezárásához, mindezt majdhogynem tökéletes kivitelben. Az HBO műsorán csak december 29-én fejeződik be a sorozat, de az HBO GO-n már elérhető a teljes évad.
András életének egy olyan szakaszához érkezett, melyről valljuk be, aki követte az előző évadokat, láthatta, hogy szépen fel volt festve az irányjelző, csak nehéz lesz most elfogadnunk az utat, melyre rálépett. A harmadik évadban már egy új trauma is felüti a terapeuta életében a fejét, mely még inkább a végső döntés felé hajtja életét: mégpedig a Parkinson-kór miatti félelme következtében a pszichológus pályájának befejezése emészti őt, ami az első résztől az utolsóig végig jelen van. Heti páciensei között ismét érdekes és kevésbé érdekesebb karakterek jelennek meg, azonban a lezárásnál kiderül, hogy a végső döntés meghozatalában mindegyiküknek szerepe volt abban – valamint reális képet is adnak -, hogy András miért hozza meg azt a döntést, amit. Családja egyre kevesebbet van jelen az életében, szerelmi élete is látszatkapcsolat, érződik a távolságtartás és ami az egész sorozatot körül öleli: a magány.
Mindegyik páciense így vagy úgy, de a magánnyal néz szembe és emiatt szenvednek. Hétfői kliense, Zsolt (Vilmányi Benett) egy előzetes letartóztatását töltő húszas éveiben járó kőbányai srác, aki barátnője feltételezett meggyilkolásáért ül a börtönben. Azonban a börtön pszichológusa nem hiszi, hogy a fiú tette, ezért megkéri Andrást, kezelje a fiút, mivel szerinte egy sokkal bensőségesebb bizalmi kapcsolatot tud vele kialakítani. Nem tévedett, és számomra pont ez a kicsit idegen helyzet és nagyon kiemelkedő színészi munka Vilmányi részéről okozta a sorozat legkellemesebb perceit. Nagyon erősek a jelenetek, mivel folyamatosan jelen van a feszültség, hiszen Zsolt nagyon ingerlékeny figura, mindemellett pedig rendkívül okos és nem fél kimondani a maguk tiszta valójában azokat a dolgokat, amiket más is gondol. Hogyan lehetne ő és András egyenlő, mikor ő bent van, András pedig kint? Ez egy eleve hierarchikus helyzet, amibe őt belekényszerítették. A kezelés pont emiatt roppant lassú, Zsolt megtörése pedig igazán hullámzó, de iszonyat érdekes és feszültséggel teli.
A keddi nap Krisztináé (Schell Judit), aki szép átkötés a hétfői Zsolt életkörülményét nézve, ugyanis Krisztina saját házasságából szeretne menekülni, amit ő börtönként él meg. Kényszercselekvései vannak, de ezek természetesen lelki kivetülések. A szerdai páciens Sándor, a székely származású idős úr, akit családja hozott el Andráshoz kezelésre. Sándor (Czintos József) felesége meghalt, akivel Csíkszeredán lakott, így fia és felesége beköltöztetik magukhoz Budapestre. A depresszió egyértelmű tüneteit mutatja és feltűnően erős a kapcsolat közte és András között. Később ki is derül, hogy András hozzá tud érzelmileg a leginkább kötődni, ugyanis a másoktól való elidegenedés, a szociális élet megtagadása és a másra vágyódás mindkettőjüknél jelen van. Czintos nagyon meggyőző nyelvtani szófordulatokkal és akcentussal hozza a klasszikus székely ember személyiségét, akiben ott rejtőznek olyan titkok, amilyeneket eddigi falusi életéből fakadó egyszerűsége miatt eddig senki másnak nem tudott elmondani.
A csütörtöki páciens Edit (Udvaros Dorottya), a kiégett sztár, a celeb, aki kezdeti felszínes viselkedése miatt nálam traumájával ő fogott meg a legjobban. Elidegenedett húgától, aki most haldoklik a rák miatt, ezért kénytelen vele újra felvenni a kapcsolatot. Azonban ez nem kényszer, a terápia pozitívuma talán ennél a nőnél mutatkozik meg a legjobban, hiszen igen nagy felismerésekre döbben rá a kezelés alatt, amin mi magunk is elgondolkozunk. Ő is a magánytól fél leginkább húga halála után, hiszen lányán kívül más hozzátartozója már nem marad, és ha a húga meghal, az egyetlen élő rokona, aki ismerte még őt gyermekkorában, akkor az azt jelenti, hogy olyan, mintha a múltja semmisülne meg. Ez nagyon félelmetes és egyben reális felismerés.
András utolsó napján, pénteken most nem egy szupervizort keres fel – ugyanis Ágnes (Csákányi Eszter) kikerül a képből -, hanem gyógyszer reményében egy pszichiáterhez fordul, Adélhoz, akit Balsai Móni alakít. Az ő kapcsolatukon érződik leginkább a legreálisabb páciens-terapeuta viszony, ugyanis Adél nagyon merev és távolságtartó, András furcsa érzelmi áttéteit teljes közönnyel kezeli le, talán számomra ezért ő volt az egyetlen gyenge pont – ami nem a szó szoros értelmében gyenge, inkább csak hozzám állt távolabb, ráadásul az abszurd érzelmi szál miatt is – , mert kiismerhetetlenségével nem csak Andrást, de minket is távol tartott személyiségétől, ami a való életben is így lenne. Kiderül az is, amit mindig is tudtunk, hogy András abnormálisan szorosan kötődik pácienseihez, ennek fényében kicsit rideg Adél személyisége….aki András megfogalmazásában szintén magányos jelenség.
A lezárás így szép és kerek, ámbár roppant mélabús. Rengeteg csodás budapesti látkép köszön újra ránk és a szobabelsők is nagyon hangulatosak, de főként sterilek. Nehéz elengedi ezt a sorozatot, de leginkább Mácsai Pál személyiségét a képernyőről, ugyanis olyan mélységet és szentimentalizmust vitt karakterébe, amivel ha berántott minket, rengeteg érzelemgazdag perceket okozott nekünk. Nagyon tanulságos percek és iszonyat erős drámai pillanatok voltak az utolsó évadban – talán több is, mint az első kettőben összesen -, így kicsit jobban megterhelt minket ez a sietség is, ami a lezárás felé hajtott minket, a karaktereket, de legfőképp Andrást. Mert a magány mellett a csend még nagyobb főszereplővé vált a befejezésben, mint eddig bármikor.
Az 1-2. évadról:
