Bosszúvágy (Death Wish), rendező: Eli Roth, szereplők: Bruce Willis, Vincent D’Onofrio, Elisabeth Shue, amerikai akcióthriller, 108 perc, 2017. (18)
Bosszúpornó
Az 1974-es eredeti változat több folytatást is megért, ez a veszély jó eséllyel most nem fenyeget. Willis gyászol, bosszút áll, és amikor olyanja van, még viccelődik is egy kicsit. Leginkább saját magán.
Paul Kersey (Bruce Willis) a Chicago North sürgősségi osztályának sebésze az utcán tomboló, megállíthatatlannak látszó erőszak következményeként kétpercenként lát el egy-egy lőtt, szúrt vagy vágott sebet. Az orvos nem ítélkezik, nem válogat, rendőrök, vétlen áldozatok halnak meg a kezei között, miközben a gyilkosokat, rablókat, bandatagokat sikerül visszahoznia az életbe. Valószínűleg nem könnyű ezt feldolgozni, megemészteni, de ott a szerető család a nyugodt, békés kertvárosban. Egy nap aztán betörnek hozzájuk és elsülnek a fegyverek.
Most azt kéne írnom, hogy ami Charles Bronson volt 1974-ben a közönségnek, azt jelenleg Bruce Willis testesíti meg, de eredetileg a remake nem is vele forgott volna és nem is így nézett volna ki. Ha nagyon akarná, Willis 62 (néhány nap múlva 63) évesen is hitelesen adja a keményet, hiszen már eddig is kellő számú embert tett hidegre filmes pályafutása során. Sajnos időközben a 65 (néhány hét múlva 66) éves Liam Neeson beelőzte és mostanra gyakorlatilag már a világ összes veszteségéért bosszút állt (folytatólagosan). Willis legutoljára a Volt egyszer egy Venice-ben (Jason Momoával és John Goodmannel megtámogatva) állt bosszút, amikor „csak” a kutyáját rabolták el, és bár a film nem durrant nagyot, én jól elvoltam vele. Elismerem, Keanu Reeves (53) gazdiként sokkal jobban odatette magát.
A Bosszúvágyban kötelező jónak és hitelesnek is lenni, Willis érzi a feladat súlyát, ehhez mérten unott pofával tudja le a filmet, az érzést Dörner Györgynek is hibátlanul sikerül visszaadnia. Pedig még sok hasonló szerep vár rá, elsőként itt a Die Hard 6, melynek állítólag már készen is van a forgatókönyve. A közelmúlt eseményei erősen megosztották az amerikai társadalmat a fegyvertartás szabályait illetően, ide, ebbe a környezetbe érkezett most meg ez a film, amibe tulajdonképpen mindenki azt lát bele, amit akar. A modern változatban Kersey ámokfutása egy pillanat alatt felkerül a netre, rádiós műsorvezetők és hallgatóik vitatkoznak azon, hogy társadalmilag mennyire elfogadható az önbíráskodás, amikor ilyen sok a bűn és ilyen kevés a rendőr. Amíg a háttérben megy a vita, addig ő eljut a családja gyilkosaihoz is, akiken érzéstelenítés nélkül mutatja be a sebészi hivatás legszebb fogásait.
Igazi bosszúpornó mindez, ami simán lehetett volna egy erőszakos, de ettől még okos és emlékezetes film, csak nem lett az. De hogy ne csak fikázzak, legalább megtudtam, hogy mi az a taktikai bútor, mert az IKEA katalógusban ilyet ritkán lát az ember.
