A Grincs (The Grinch) rendező: Pete Candeland, Yarrow Cheney, szereplők: -, amerikai családi animációs film, 90 perc, 2018. (6)
Grincselkedünk
A Grincs 18 év után, animálva érkezik a mozikba, érdemes időben érkezni, mert a film előtti rövid rajzfilm mindent visz.
A mesék szempontjából különösen szerencsések vagyunk mi, magyarok. Valószínűleg ennek tudható be, hogy Andersenen és a Grimm testvéreken kívül talán csak Lev Tolsztoj meséi jutottak el hozzánk (az ifjúsági irodalom, a kalandregények stb. már egy másik történet). A német származású amerikai író, Theodor Seuss Geisel, vagy ahogy mindenki ismeri, Dr. Seuss több mint 60 gyerekkönyvet írt. Nem csak a szöveget írta meg verses formában, rímekbe szedve, hanem illusztrálta is a maga félreismerhetetlen, sajátos, kicsit ijesztő stílusában. Az 1957-ben kiadott Hogyan lopta el a Görcs a karácsonyt? magyar nyelven 2000-ben jelent meg Tandori Dezső fordításában. Ez a dátum egybe esik Ron Howard filmjének bemutatásával, mely a karácsonyra időzítve járta be a világot Hong Kongtól Venezuelán át Kuvaitig. Jim Carrey sminkje Oscart ért és bizony az ő alakítása nagyban hozzájárult a film sikeréhez (55 millióból csinált 345-öt). 18 év rettentő sok ahhoz, hogy Hollywood valamit ne vegyen elő újra, ám ezúttal a sztorit animáció formájában dolgozta fel és próbált jobban megfelelni a legfiatalabb közönségnek.
A mesefilmekkel kapcsolatban van egy olyan – egyáltalán nem teljesíthetetlen – elvárásom, hogyha már elkísértem a gyereket és megváltottam magamnak is a jegyet, akkor legalább egy kicsit én is élvezzem. Vagyis ne azért hívjanak valamit családinak, mert a gyerek nem tud egyedül elmenni a moziba, hanem azért, mert azt a nagyobb testvér, illetve anyu és apu is élvezi. A valamirevaló cselekmény már jó alap, és ha a felnőtteknek szóló kikacsintásokat a csetlő-botló karaktereket is sikerül arányosan elosztani a játékidő alatt, akkor már lényegében jók vagyunk. A Grincs történetét sokan ismerik, egy árvaházban felnövő gyerek mindig hálás alapanyag, krimik, thrillerek, drámák, szuperhősfilmek és megannyi más műfaj merített már belőlük ihletet. Szóval ott van ez a Kifalva, ahol mindenki a Karácsonyra készül, és ott van Grincs, aki egy közeli hegyen él a kutyájával és utálja a Karácsonyt. Kitalálja, hogy úgy teheti tönkre mások örömét, ha ellopja az ünnepet, de hiába van tele mindenféle kütyüvel, túlságosan nyomi hozzá szegény.
És igen, az egyik főszereplő ő, illetve a ténykedése, ami leginkább vicces szerencsétlenkedés. A másik főszereplő Cindy Lou Ki, akit testvéreivel együtt édesanyja egyedül nevel. Neki csak egy kívánsága van, anyukájának legyen kevesebb gondja és több ideje magára az életben. Amíg minden mást meg lehet kapni a boltban – és ebben a kik nagyon jók -, addig ezt nem igazán. Valahol félúton a Grincs és a kis Cindy Lou kalandjai találkoznak és ebből két dolog derül ki, miről is szól igazán a Karácsony és vajon mennyire jó fej Grincs. Merthogy jó fej, ami gyakorlatilag az első képkockától kezdve látszik. Egyáltalán nem kelt olyan benyomást, mint akinek nem volt gyerekszobája és szívből utálja a Karácsonyt, hanem sokkal inkább egy hisztis kisgyerek, aki azért utál valamit, mert mindenki más szereti. Miközben kedves, szeretni való bohócként csetlik-botlik egyik jelenetből a másikba, kétpercenként jelesre vizsgázik jószívűségből és emberségből.
A Grincs tehát az alapgondolatot száműzve, a lényegi mondanivalót a szórakoztatás oltárán feláldozva érkezik a mozikba, ami elsősorban azokat fogja zavarni, akik emlékeznek még Jim Carrey alakítására és/vagy ismerik az eredeti történetet. A cukisított főszereplőnek köszönhetően kibővült a célközönség, kisebb gyerekkel is be lehet ülni rá. Az eredeti változatban Benedict Cumberbatch hangját hallhatjuk, a szinkronosban Nagy Ervinét, mindkettő telitalálat, ez és a rímekbe szedett szöveg a hétvégi családi mozizás felé billenti a mérleg nyelvét.
