Rendezte: Ryan Fleck, Anna Boden, Szereplők: Brie Larson, Jude Law, Samuel L. Jackson, Ben Mendelsohn
Köszönjük, Stan!
Hatalmas várakozás övezte a Marvel Kapitányt, egyfelől tekintve a Bosszúállók: Végtelen háború tragikus végkifejletét, illetve már itt volt az ideje egy olyan Marvel filmnek, amely végre egy szuperhősnő kalandjait helyezi a középpontba. És bár a rajongók többsége leginkább egy Fekete Özvegy történetre áhítoztak, az események úgy hozták, hogy az első egész estés Marvel hősnőnk Marvel Kapitány lett.
A történet a Shield fénykora előtt játszódik, hol a Földön, hol a Kree bolygón, hol az űrben. Nick Furynak még van szeme (!!!), Coulson pedig még csak zöldfülű gyakornokként dolgozik Fury mellett. Mindez édes nosztalgia lesz azoknak, akik 2008 óta követik az egyre csak táguló szuperhősuniverzum világát, hiszen ezeket a múltbéli képsorokat nézve végre az Amerika Kapitány óta sötét foltnak számító Bosszúállók előtti időkben is elkalandozhatunk.
Azonban hiába a polkorrekt főhősnő és a köré épített nosztalgia, mindez mégis olyan utóérzetet hagy bennünk, mintha a Marvel a nagy tömegeket és pénzeket megmozgató Végjáték előtt még gyorsan le akarta volna tudni Carol Danvers bevezetését, s ezzel együtt kipipálni a női reprezentációt a sorban, amit aztán mutogathat Hollywoodnak. Ennek vonzataként a rövidre sikerült felvezetés tele van kihagyásokkal, így annak ellenére, hogy a korábbi filmekből már találkoztunk a Kree bolygó népével, mégis nehéz felvenni a fonalat. A hézagos felütést az sem feledteti el, hogy egy olyan fő feszültség bontakozik ki a Kree bolygó kapcsán, amelyről már a korábbi sztoriknak hála sejthetjük, hogy mi lesz a kék bőrű-kékvérű karakterek sorsa, így valóban embert próbáló feladat a karfába kapaszkodva izgulni a film során.
Mindezt persze a színészi játékok könnyedén eltakarhatnák, hiszen például Jude Law-t mindig öröm látni. Az egyetlen gond csak az, hogy bár végig érezzük, hogy simán árnyalt és méltó karakter lehetne Marvel Kapitány figurája mellett, azonban a rövidke játékidejének áldozatává válik, és így a középszerűségbe süpped.
A fellegeken túl létező szempontok szerint azonban a film mégis képes megállni a saját lábán. A felütésből kitűnik, hogy Marvel Kapitány nem kíván vadi új elemeket adni a franchise dramaturgiájához, így nem tudtunk csalódni a történet működésében.
Egy olyan történetnek lehetünk szemtanúi, melyben nincs szerelmi szál, még a mellékvágányon sem kacsint egy szerelmes szempár Marvel Kapitánynak. Tehát a hangsúly a főhősnő személyes útján és segítőin van, amitől joggal mondható feminista szuperhősfilmnek az alkotás- már ha létezik ilyen kategória. Befigyel ugyan egy-két ponton az ostoba szépfiú sztereotípiája, azonban ezek felejthető mellékszerepben mutatkoznak meg, így nem borítják fel az egyensúlyt.
Kiemelendő, hogy Fury és Marvel Kapitány között szinte már a Halálos fegyver filmekhez mérhetően működik a kémia, a potenciál legalábbis mindenképpen ott van bennük, amit Anna Boden és Ryan Fleck rendezők is pontosan tudnak, így rendre igyekeztek is kihasználni mindezt.
Valamint a sztori fő feszültségét szolgáltató világmegmentés helyett, egy idő után sokkal égetőbb kérdés lesz, hogy elbír-e Marvel Kapitány saját démonaival? Ennek alapján gondolhatnánk, hogy egy új dimenziós Vasember, vagy Thor történetnek lehetünk szemtanúi, ami sok ponton igaz is lehetne. Azonban Marvel Kapitány legnagyobb ellensége önmaga. És a legnagyobb veszedelemben is csak önmagára számíthat. Ebben a magányos harcban bontakozik ki a valódi üzenet: Danvers legnagyobb képessége az emberi oldala. A halandó, csetlő-botló, vad, zabolázatlan és szabad, gyarló emberi énje, ugyanis őt a legmélyebb pontjain sosem a szuperhős képességei mentik meg, hanem a benne rejlő ember.
Ezt a kissé közhelyes, de időtálló tanmesével is felérő gondolatsort adja a mozinézőnek útravalóként a Marvel Kapitány, mielőtt a Bosszúállókkal együtt belevágna a Végjátékba. De legalább mindezt humorral és visszafogott módon, koránt sem didaktikus módon teszi.
A film egy apró újdonsággal szolgál még. A Marvel logót Stan Lee-nek dedikálták, kinek ez az egész univerzum végső soron köszönhető. Nélküle nehezen jutnának el ilyen értékteremtő karakterek ilyen sok emberhez. Köszönjük Stan!
