Jégvarázs 2. (Frozen 2), rendező: Chris Buck, Jennifer Lee, szereplők: Kristen Bell, Jonathan Groff, Isina Menzel, Josh Gad, amerikai családi animáció, 103 perc, 2019. (6)
„A fiús apák megmenekülése”
A minden idők legnagyobb bevételét magáénak tudó animációs film, a Jégvarázs 6 év után kapott folytatást, ami végre választ ad arra, hogy honnan is ered a jég és a varázs. Azt kívántuk, legyen jó, legyen jó, olyan lelket mozgató. Majdnem.
A Disney családi animációinak jelentős hányada alapul régi meséken, a 2013-ban mozikba kerülő és elsöprő sikert arató Jégvarázzsal sem volt ez másként, melynek cselekményéhez a dán Hans Christian Andersen 1844-ben megjelent Hókirálynő című meséjét használták fel. A 2 Oscar-díjjal jutalmazott alkotás minden idők legnagyobb bevételt elért rajzfilmje, ennek súlyát valószínűleg a stúdió is átérezhette, 6 év egy folytatás esetében mai mércével viszonylag hosszú idő (a Demónára is 5-öt kellet várnunk, igaz, kaptunk helyette rengeteg mást), de az is lehet, hogy csak simán a konkurencia felvásárlása élvezett elsőbbséget. 
Bár feléjük a bukás nem túl gyakori, 2013-ban inkább biztosra mentek és a sztorit a közepénél kezdték el, hogy aztán előre és hátra is folytatni tudják, ha úgy alakul. A második rész amolyan kettő az egyben, az első után játszódik, de eredettörténetként visszakanyarodik a múltba, hiszen két dologra nem kaptunk eddig választ: a jégre és a varázsra. A titok nyitja egy elvarázsolt erdő, ahol elkezdődött minden és ahova visszatérnek most hőseink, hogy énekeljenek, viccelődjenek és persze nagyon komoly dolgokról meséljenek az alsósoknak. A lényegi mondanivaló tulajdonképpen ugyanaz, amit a felsősök már megkaptak a Demóna folytatásában, csak itt valamivel cukibban tálalják: a lányok erősek, ne építs falakat, fogadj el mindent olyannak, amilyen, a világ sokszínű és ez így a jó…blablabla, vagyis csupa olyan „modern” dolog, amit nem lehet elég korán belesulykolni egy gyerek agyába. A Demóna második része ugyan egész jót ment világszerte, de az erkölcsi tanulság már inkább egy mesébe oltott propagandának tűnt számomra, a holokausztot idéző jelenettel pedig egyáltalán nem tudtam mit kezdeni, lévén, egy családi moziról beszélünk (meg egyébként is).
Ezt a vonalat követi a Jégvarázs 2 is, csak egy korosztállyal lejjebb, így kevésbé feltűnő, mert a már említett cukiság miatt nem olyan nagy a kontraszt. Az uralkodónő királyságában mindenki boldogan él, azonban elkezd kísérteni a múlt, az elvarázsolt erdő olyan titkot őriz, amire senki nem számított. Már pedig egy magára valamit is adó uralkodónő számára az alattvalók az elsők és most sincs ez másként, ugyanakkor önmaga definiálása szintén sürgető feladatként jelentkezik, gondoljunk csak a Viktóriák, Erzsébetek, Annák stb. életét bemutató filmekre és sorozatokra. Nőként és uralkodóként egyszerre kell megfelelni az elvárásoknak, melyek gyakran mondanak ellent egymásnak, tovább árnyalja a dolgot, hogy mindez még varázserővel is párosul. Az ősök által elkövetett hibák kiküszöbölése, a természettel való harmonikus együttélés, a szomszédos népek barátságának és elismerésének kivívása, a béke, a rend és biztonság fenntartása…rengeteg tennivalója van még a mesében is, ráadásul mindezt úgy, hogy egy pillanatra sem szabad gyengének tűnni. A cukiság oké. Hogy ebből egy kisiskolásnak mennyi fog lejönni? Jó kérdés. Az éneklés és a csetlő-botló Olaf vicces jelenetei közé becsempészett „légy jó” és a „szeressük egymást” biztosan. A karaktereket már ismerjük, a dalok ugyanúgy Oscarra íródtak.
Kínából már meg is érkeztek az első konténerek, tele olyan kacattal, melyeket az ő képük díszít, vagy kevésbé szerencsés esetben – mindenki legnagyobb örömére – ezeket a dalokat fogják játszani, amíg csak az elem bírja. Egy ideig az sem lesz kérdés, milyen műsorral készüljön a gyerek az iskolai mikulásra, karácsonyra vagy minek öltözzön farsangkor. Fiús apaként mindez el fog kerülni engem, de mielőtt bárki is mázlistának tartana emiatt, bőven kapok helyette mást.
