Bezzegszülők (Breeders), készítők: Chris Addison, Simon Blackwell, Martin Freeman, szereplők: Martin Freeman, Daisy Haggard, George Wakeman, Jayda Eyles, angol vígjátéksorozat, 1 évad (10 rész, 20-25 perc), 2020-, 15 éven aluliaknak nem ajánlott!
Minőségi vájkálás
Martin Freeman egy kétgyerekes apát és férjet alakít, aki igyekszik minden szituációban megállni a helyét, ami persze nem mindig jön össze. A gyereknevelésről szóló HBO (FX) sorozat – melynek egyben társforgatókönyvírója és producere is egyben – a humorral oldja az élet, a mindennapok drámaiságát. Mások életébe betekintést nyerni, miközben ráismerünk a sajátunkéra és még jól szórakozunk is rajta, ezt hozza, ezt tudja a Bezzegszülők. Egyszerre jellegzetesen brit és univerzális, hiszen szülőnek lenni a világon sehol nem könnyű.
Leonardo DiCaprio ponting meme. Van az a jelenet a Volt egyszer egy… Hollywood című filmben, amikor Rick Dalton és Cliff Booth az „FBI” sorozatot nézése közben előbbi magára ismer és vadul elkezd mutogatni. Pontosan így érzetem magam a Bezzegszülők elé odaülve esténként, mert bár nem vagyok Martin Freeman, az általa alakított karakterben, illetve a különböző szituációkban rendre magamra – családban gondolkodva magunkra – ismertem. Kevés olyan film, sorozat van az utóbbi időből, amivel ennyire tudtam azonosulni, amit ennyire személyesnek találtam.
Paul (Martin Freeman) és Ally (Daisy Haggard) két gyereket nevelnek, akiknek a lehető legjobbat akarják, miközben a munkájukban és a párkapcsolatukban is a maximumra törekednek. Ugyan csak egy gyerekem van (a sorozatbelieknél valamivel idősebb, így az abban látottak túlnyomó része már megvolt), de pontosan tudom, hogy az előbbiek kivitelezése rohadt fárasztó, mert egyszerűen képtelenség mindig, mindenhol fejben ott lenni és a legjobbat nyújtani.A rokonok, barátok, ismerősök között szétnézve, történeteiket valamennyire megismerve úgy gondolom, Paul és Alley sokunkra hasonlítanak.
Olyan helyzetekbe kerülnek, olyan döntéseket hoznak, olyan érzéseik és gondolataik vannak, amikre szívesen vagy kevésbé szívesen emlékszem, emlékszünk vissza. A tanulás, az önálló élet elkezdése, megismerkedés, az összeköltözés, a családalapítás és a gyereknevelés, illetve karrierépítés szépségei és árnyoldalai mind előjönnek, csakúgy, mint a sosem hittem volna, hogy mi összeillünk, hogy ennek a kapcsolatnak van jövője vagy a hogyan vegyem ki a részem a gyereknevelésből, hogy közben ne érezzem azt, ki lettem herélve érzés.
A mindennapi élet során sok mindennek és sok mindenkinek kell megfelelnünk, szűkebb és tágabb környezetünk, a társadalom elvárásainak, jogszabályoknak, erkölcsnek, morálnak, divatnak, trendeknek, munkahelyi követelményeknek és természetesen mindannak, amit saját magunkkal szemben támasztottunk. Az ember elsőként a saját családjából hoz példákat, nagyon fontos a szülő-gyermek kapcsolat, vagyis ahogyan őt nevelték. Ahogy kitárul a világ, ott lesznek a mások példái, illetve az, amit a reklámok, könyvek, újságok, televízió vagy a mozi közvetít. Fogadkozunk, eldöntjük és gyakran ki is mondjuk, hogy mi majd máshogy vagy pont ugyanígy fogjuk csinálni, aztán az élet közbeszól.
A sorozat igen jól eltalált jelenetei azok, melyek egy adott szituációba kerülve megmutatják, hogy a főszereplők miként vélekedtek erről, amikor még csak elméleti szinten (vagy mások életében) volt jelen. Mindenki azt szeretné, hogy a gyerekéből egészséges, kiegyensúlyozott, boldog és sikeres felnőtt legyen és máris előjön a kérdés, merre tereljem, mit engedjek és mit tiltsak neki, milyen tanácsokat adjak stb. Közben persze az embernek a saját életét is menedzselnie kell, a karrierjét, a párkapcsolatát stb. Bizony nem könnyű.
Univerzalitása ellenére azért a sztori jellegzetesen brit, a Paul és Alley britek, a rokonok, kollégák, szomszédok britek, mint ahogyan a problémák, a megoldások (a munkahelyi- és lakókörnyezet, az életvitel, a közgondolkodás, az oktatás, az egészségügy, a bürokrácia stb.), ennek megfelelően a Bezzegszülők stílusa és a humora is.
A sorozat közel sem tökéletes, de mindenképpen köszönettel tartozom érte a készítőknek, mert lényegében úgy mutatják be a munka és magánélet közötti lavírozást, ahogyan én érzem magam, ahogyan sokan érezzük magunkat. Természetesen nem mindenki fog magára ismerni, lesz majd, aki tagad és olyan is, aki legyint, hogy ugyan már, de egyáltalán nem baj, hogy nem vagyunk egyformák, hogy máshogyan éljük az életünk. Nem tudom jó szívvel ajánlani azoknak, akiktől távol áll a brit humor, akik szerint felelőtlenség gyermeket nemzeni erre a gonosz világra, akik úgy gondolják, a gyerekvállalással soha többet nem lesz magánéletük, ezért a végsőkig halogatják a dolgot (őket csak szimplán féltem ettől a sorozattól), akik – azt hiszik – mindent jobban tudnak és/vagy csinálnak és akik szerint a nőknek kizárólag a konyhában a helye.
