Zuhanás (The Fall), rendezte: Tarsem Singh, szereplők: Lee Pace, Catinca Untaru, Justine Waddell, indiai-angol-amerikai fantasy dráma, 117 perc, 2006 (12)
A Zuhanás az a mozi, amit minden filmrajongónak látnia kellene, mégis alig ismeri valaki. Ha láttál már gyönyörű filmet, akkor ez az. Néha napján szerencsére fel is bukkan a top 10 legszebb látványvilágú filmeket összesítő gyűjteményekben. Én is emiatt a tulajdonsága miatt találtam rá sok-sok évvel ezelőtt: görgettem a Pinterestet és egyszer csak megálltam. Annyira szép volt egyetlen egy random képkocka ebből a moziból, hogy muszáj volt utánajárnom mi lehet ez. Egyre több képet találva végül belefutottam az egyik főszereplőbe, Lee Pace-be, akinek a Halottnak a csók óta bérelt helye van a szívemben. A felcsigázott kíváncsiságommal így már nem volt mit tenni, kénytelen kelletlen megnéztem a filmet. És ezzel elveszett minden. Mert az hagyján, hogy a látvány eszméletlen, de rengeteg gyönyörű rétege van a Zuhanásnak jelentésében is.
Pedig a történet leírva viszonylag egyszerű. Egy kórházban járunk az 1920-as évek Los Angelesében. Adott egy külföldi származású kislány, Alexandria (Catinca Untaru), aki a narancsültetvényen végzett munka közben lepottyant a fáról és eltörte a karját. A kórházban szinte mindenki kedveli, így hagyják neki hagy menjen, ahova csak szeretne. Ahogy barangol, egyszer csak rátalál Roy-ra (Lee Pace), a komoly baleset után ágyhoz kötött kaszkadőrre. A két idegen pedig meglátja egymásban a lehetőséget: Alexandria a potenciális barátot, Roy a felszabadító angyalát. Ha rá tudja venni a naiv és ártatlan kislányt, hogy lopjon neki gyógyszert, akkor véget vethet minden szenvedésnek. Éppen ezért elkezd mesélni Alexandriának. Először csak véletlenszerű történeteket, majd egy eposzi mesét, amiben keveredik az álomvilág és a valóság, a kórházban megforduló személyek és a két főszereplő személyiségei. Ezekben a mesékben millió egy utalást találhatunk a saját életük történéseire (még (nagyon) sokadik nézésnél is fel lehet fedezni újabb és újabb jelentéseket.) Van itt minden bosszú, szerelem, kaland, emberrablás, hatalmas párviadalok és tragikus sorsok. Kis győzelmek és nagy bukások. És mindennek közepében a titokzatos Vörös Bandita és négy társa áll. Közben pedig főhőseink változnak.
De senki ne gondolja, hogy Roy célkitűzése miatt ez egy súlyos, megterhelő történet lenne. Azt elismerem, hogy ha figyelsz és érted mi miért történik, akkor darabokra zúzza a szívedet, de ennek egyrészről te örülsz, másrészről pedig ellenállhatatlanul felemel az a töménytelen remény, ami árad ebből a meséből. Ez köszönhető Alexandria végtelenül gyermeki látásmódjának is, valamint a karakterek és a filmbeli történetek fejlődésének is az idő előrehaladtával. Egyszerűen szép. És az a katarzis a végén… Jól felépített és jól bemutatott.
Catinca Untaru amatőr színészként került ide, egyébként a szomszédos Romániából. A kissé pösze kislány éppen ezért tudta tökéletesen hozni azt az ártatlanságot, amit a szerep megkövetelt. Sokszor engedték szabadjára, bízva a spontán reakcióiban. Ebben pedig méltó társa volt a film 80%-ban fekvő Lee Pace, aki még egy ágyból is lejátssza a csillagokat az égről. A kettejük közti dinamika nélkül nem működne a film varázsa. Izgalmas tény, hogy Catinca a forgatás első felében úgy tudta, Pace tényleg nem tud mozogni, így teljesen őszinték a reakciói a férfi sérüléseivel kapcsolatban.
Külön érdekessége a Zuhanásnak ahogyan ez a sokat emlegetett monumentális, néhol giccsbe hajló, látvány készült. Tarsem Singh eredetileg videóklipek rendezéséből kereste a kenyerét (például a R.E.M. – Losing My Religion klippjéből) és ahelyett, hogy elszórta volna, inkább ebbe a filmbe ölte az összes spórolt pénzét. Elutaztatta a stábot 28 különböző országba és ott vette fel helyben a jeleneteket! Azokat is, amik nagyjából 2 másodpercre látszódnak a filmben. Nagyjából, mint ahogy Christopher Nolan hozzá szokott állni a rendezéseihez. Ez az elhivatottság, amivel Tarsem a szerelemprojektjét véghez vitte már önmagában is lenyűgöző. Hát még amikor látjuk a végeredményt.
Szóval ez lenne a Zuhanás, amit abszolút érdemes elővenni. Nem szerettem volna ellőni semmilyen poént, így nem merültem el a részletekben. Mindenki fedezze fel inkább maga! Kevés ilyen szívhez szóló történetet készítenek manapság, ráadásul nem ilyen módon. A látványtól és a varázslatos képektől leesik az ember álla (az ilyen filmek miatt készült a gyöngyvászon) és Beethoven 7. szimfóniája is új értelmezést kap. Lehet, hogy nem való mindenkinek, de aki kicsit is fogékony és együttérző, az még napok múlva is csendes, meleg nosztalgiával idézi majd fel a film hangulatát
.
%20–%20kritika){kind=link}