Űrhadosztály (Space Force), alkotók: Steve Carell, Greg Daniels, szereplők: Steve Carell, John Malkovich, Lisa Kudrow, amerikai vígjátéksorozat, 1 évad (10 rész, 30 perc), 2020. (16)
Haderőre ború
Az Avenue 5 után ismét irány a világűr, ezúttal egyenruhások próbálják megoldani a saját maguk által előidézett problémákat. Vajon létezik olyan, hogy amerikai abszurd vagy ezt hívjuk ma úgy, valóság? Az újonnan felállított Űrhadosztály parancsnokaként a négycsillagos Naird tábornoknak rengeteg a gondja, az indiaiak, az oroszok és a kínaiak még hagyján, de a felesége és tinédzser lánya már tényleg sok így egyszerre. Nem szívesen lennénk a deres halántékú Steve Carell helyében. A Netflixen tudjátok elcsípni.
A Szovjetunióra kényszerített űrverseny nagyban hozzájárult annak felbomlásához és a hidegháború lezárásához. Az orosz medve azonban nem adta fel, a sorozatos kudarcoknak és pénzügyi megszorításoknak köszönhetően egészen mostanáig ők szállították az amerikaiakat a Nemzetközi Űrállomásra. Bár Donald Trump jelen volt a Dragon űrhajó kilövésnél, az történetesen egy magánbefektető, (a dél-afrikai születésű) Elon Musk és cége, a SpaceX érdeme. A Make America Great Again egyik hozománya a legújabb haderőnem, a Space Force létrehozása, melyről nem sokat tudunk, minden esetre legutóbb azzal sikerült bekerülniük a hírekbe, hogy amíg a Netflix levédette a nevet a saját készítésű sorozatához, addig ők ezt elfelejtették megtenni.
Steve Carell (A hivatal, Angie Tribeca – A törvény nemében) és Greg Daniels (A hivatal, Városfejlesztésiosztály, Upload) sorozata az Űrhadosztály hétköznapjaiba kalauzol el minket, melynek vezetését a négycsillagos tábornokra, Mark R. Nairdre (Carell) bízzák. Naird igazi háborús veterán, akinek a Hold elfoglalására törekvő kínaiaknál is nagyobb fejfájást okoz felesége (Lisa Kudrow) és tinédzser lánya (Diana Silvers). Nehéz megtalálni a munka és a magánélet közötti egyensúlyt, különösen akkor, ha az ember válogatott idiótákkal és kritikusokkal van körülvéve.
Az űrhadosztály működtetése tudományos kérdéseket is felvet, ezért Naird megkapja maga mellé Dr. Adrian Malloryt (John Malkovich), aki minden különcsége ellenére a gondolkodó emberek szószólójaként van jelen. Rajta kívül egy pilóta (Tawny Newsome), egy PR-os (Ben Schwartz), egy mérnök-tudós (Jimmy O. Yang) és egy asszisztens (Don Lake) „segítik” a tábornok munkáját, akik állandó szereplői az egyes epizódoknak. A többi haderőnem parancsnoka minden alkalmat megragad az űrhadosztály lejáratására, de az állomány, a védelmi miniszter, az elnök és a First Lady sem könnyítenek a helyzeten.
Naird ugyanazzal a problémával szembesül, amivel sok más magas beosztású hivatalnok, nem tudja, hogy az elnyert pozíció elismerés vagy inkább büntetés, mint ahogy azt sem, pontosan mit is várnak el tőle a felettesei. A harcmezőn valahogy sokkal egyszerűbb és tisztább volt minden, számára ez most egy ismeretlen közeg ismeretlen kihívásokkal. A katona alkalmazkodik, improvizál és kezdeményez, de van, hogy a sokévnyi harci tapasztalat és a temérdek pénz sem elég. Mint azt már megemlítettem, felesége és lázadó tinilánya sem könnyítik meg a helyzetét, de ez az egész elsősorban róla szól, egy emberről, aki elért karrierje csúcsára és akitől legalább annyian várják a sikert, mint ahányan azt, hogy elbukjon. Négycsillagos tábornokként egy teljesen értelmetlen és felesleges valamit kell vezetnie, csak mert a végtelen világűr egy kis sze(g)letére más nagyhatalmak is szemet vetettek. Mintha a Földön nem lenne elég gond és baj.
Carell valószínűleg sokakat zavarba ejtő zsenije, hogy rezzenéstelen arccal képes lereagálni bizonyos helyzeteket, de az arc mögött igenis ott vannak a felgyülemlett érzelmek. Ezzel egyáltalán nem hagyja magára a nézőt, csak oda kell figyelni és azonosulni az adott helyzettel. Ő 58 lesz az idén, Daniels pedig 57, így valahol érthető, hogy a humoruk miért éppen arra vette az irányt amerre. Van benne egy nagy adag élettapasztalat és némi keserűség, mely jelen esetben éles társadalomkritikával párosul, amikoris megkérdőjelezi ennek méregdrága pöcsméregetésnek a létjogosultságát. A jelen történései pedig egyértelműen arra utalnak, hogy nem az ég felé kéne nézegetni, hanem lefelé, az utcára, mert ott vannak a megoldásra váró igazi feladatok.
Az életközépi válsággal megspékelt humor nem fog mindenkinek bejönni, két rész után majdnem én is feladtam, de adtam neki egy esély és összességében nem bántam meg. Az utolsó résszel nagyon nincs vége a történetnek, ha minden igaz, a folytatás jövőre várható.
