Wonder Woman 1984, rendező: Patty Jenkins, szereplők: Gal Gadot, Chris Pine, Kristen Wiig, Pedro Pascal, Robin Wright, Connie Nielsen, Lilly Aspell amerikai akciófilm, 151 perc, 2020. (12)
Kevesebb Wonder, több Woman
Három évvel ezelőtt a Wonder Woman – bár épphogy csak a profi, ipari szórakoztatás fölé nőtt -, egy kellemes, finoman feminista, 822 milliót hozó mozi színfolt volt a botladozó DC Univerzumban, de úgy általában a tesztoszteron-bomba szuperhősfilmek között is. Azóta azonban sok minden megváltozott…
A nagyjából a Stranger Things-szel és az Az-zal elindult retro hullámot kecses mozdulatokkal meglovagolva Diana hercegnő (Gal Gadot) visszatért, hogy a hidegháború kellős közepén megmentse a széthullófélben lévő világunkat. Ám, már most, pár nappal a premier után is látható, hogy a hős amazon második küldetése valószínűleg elbukott . És nem a hétszeres premier-csúsztatásokban és a nagy felzúdulást keltő kettős – moziban, HBO Max-on – premier koncepcióban kell keresnünk az okot…1984-ben járunk, Diana a Smithsonian Intézetben dolgozik, mint a mediterrán térség korabeli civilizációinak szakértője. Itt ismerkedik meg egy új, a férfiak által lesajnált, szürkeegér kolléganővel, Barbara Minervával (Kristen Wiig). Barátokká válnak és az FBI megbízásából együtt kezdenek dolgozni bizonyos, elrabolt műtárgyak beazonosításán. Mialatt Diana Wonder Womanként is teszi a dolgát, a múzeumban megjelenik egy nagylelkűnek tűnő, ám annál szélhámosabb olaj-üzletember, Max Lord (Pedro Pascal), aki ügyesen magához kaparint egy ismeretlen, latin feliratú követ.
Közben egy másik férfi alakjában (!) megjelenik Diana egykori szerelme, Steve Trevor (Chris Pine) is, ám kettejük románca nem tud újra teljesen kibontakozni, mert Lord aktiválja a követ és így furcsa hatalomra tesz szert: gyakorlatilag bármilyen kívánságot teljesíteni tud és ezt a képességét teljes mértékben ki is használja! Dianának tehát újra Wonder Woman üzemmódba kell kapcsolnia, hogy rend legyen a világban…Gal Gadot jó akciózós amazonként, szép, szimpatikus nő, de behatároltak a színészi képességei, könnyező szerelmesként teljesen hiteltelen. Chris Pine valahogy belekeveredik a sztoriba, aztán a vége előtt egyszer csak kilép belőle, egyébként súlytalan, hasitasis szépfiú, pláne, amikor már az ezredik filmben látjuk a modern korra tátott szájjal rácsodálkozó sablonos figurát. Pedro Pascal jó lenne a szélhámos Maxwell Ford szerepében, ám fárasztóan túljátszott karikatúrává válik; a fináléban végre tud valódi emberi érzelmeket felmutatni, ám addigra már róla is lemondtunk – This is not the way! Kristen Wiignek szintén egy unásig ismert, csetlő-botló, bénázó karaktert kell hoznia és bár van lehetősége az átalakulásra, a kemény, határozott nővé válásra, amit jól is teljesít, ám az elhibázott trailer ezt a transzformációt már hónapokkal ezelőtt lelőtte!Jó lett volna egy kicsit kedvelni ezt a filmet, de nem sikerült. Nézése közben úgy tűnt, hogy a jól kidolgozott sztori, az érdekes karakterek, a valóban eredeti fordulatok valahogy nem kerültek át 1984-be. A kezdő, az amazonok világában játszódó jelenet látványos, de talán az az egész film legérdekesebb része, a későbbi pár bunyó, üldözés és lövöldözés már nem képes fölé kerekedni. Mivel a film átvált szerelmi, érzelmi történetté, a két és fél óra túlságosan hosszú és unalmas, talán, ha negyvenöt perccel beljebb lennénk, egy feszes, érdekes sztorit láthattunk volna.
Ezek következményeként a DC megint nem kerekedett a Marvel fölé, sőt, a Wonder Woman folytatás az elmúlt bő másfél évtized egyik legszétszórtabb – vadászgéppel Amerikából a Közel-Keletre?? –, legélvezhetetlenebb szuperhős filmjévé vált. Amit csak tetéz még egy dolog… Az Üzenet!
Bár A hetedik sor közepe soha nem volt politikai platform, de egyszerűen nem lehet elmenni a filmbe ügyesen belecsempészett baloldali üzenet mellett. Az elmúlt évek – de leginkább 2020 – mindenki által ismert amerikai eseményei és az arra adott társadalmi, hollywoodi válaszok, utalások megjelennek a sztoriban. A fogyasztás központú, kapzsi kapitalizmus szülte, bármit megkívánó emberek bemutatásával még nem is lenne baj. A hívő, ám teljesen tehetetlen, csak bambán néző elnök liberális hollywoodi képe már rázósabb dolog, és amellett is nehéz elmenni, amikor a saját korábbi sérelmeiért brutális rugdosással vesz elégtételt az immár erős nő Minerva. Pláne, hogy szentségtörő módon a Michael Bay-i pátoszt és érzelmeket is lepipáló happy endben egy pillanatra sem jelenik meg az eddig kötelező kellék amerikai lobogó!
Azért a legvégén szép csendben hullik a hó, mindenki boldog, hisz újra biztonságban van a világ és Diana többször is mosolyogva mondja a gyerekeknek: „Minden rendben, minden rendben!” Pedig nem! Amikor a – csaknem – záró képsor alatt egy vörös, ötágú csillagot formázó, lassan a levegőbe emelkedő lufit látunk, ráeszmélhetünk, az általunk ismert régi Hollywood halott és az új pedig végérvényesen más világrendet épít. De az már nem a szuperhősökről szól…