A vezércsel (The Queen’s Gambit), írta: Walter Tevis, 1983, regény, 381 oldal, Gabo Kiadó, fordította Szabó Luca, 2020
1.d4d5 2.c4
„Akár a légy lábától a víz,
Úgy mozdul elméjétől a csend.”
-Yeats-
2020 mélységekkel teli évének egyik pozitívuma Walter Tevis regényének azonos című sorozatos adaptációja, A vezércsel (The Queen’s Gambit) volt. A könyvből készült minisorozat októberben startolt, maga a regény pedig 1983-ban látott napvilágot. Tevisnek egyébként nem ez az első műve, amelyet megfilmesítettek, a szintén kiváló Hustler (The Hustler), A pénz színe (The Color of Money) Scorsese mozija volt, vagy a Földre pottyant férfi (The Man Who Fell to Earth) is bizonyította, hogy a készítők kiváló alapanyagból dolgozhattak. Talán soha nem kapott még ekkora figyelmet az egyik legelvontabb, legösszetettebb és egyben legelegánsabb elmesport, a sakk.
Már rengeteg cikk született a sorozatról, évzárásként értékeljük az alapművet is, mert bizony nagyon megérdemli. Csak remélni mertem, hogy nem egy számomra zavaros és értelmezhetetlen sakklépésekkel teleírt könyvet fogok majd’ 400 oldalon keresztül olvasni. Örömömre az író nem dob be minket a mélyvízbe, a sakk bonyolult szabályrendszereibe, a megnyitások és végjátékok ijesztő útvesztőibe. Tevis regénye mindenkihez szól. Az persze hozzátartozik az igazsághoz, hogy az egyes játszmákat nagyon precízen, részletesen, szó szerint lépésről lépésre írja le, de teszi mindezt olyan olvasmányosan, hogy a magamfajta, a sakkhoz szinte semmit sem értő is végigizgulhatja. Szerintem a sakkrajongók már az előszónál fellélegeztek, a szerző ugyanis biztosítja az olvasót arról, hogy a szövegkorrektúráért Bruce Pandolfini, az egyik leghíresebb sakkedző a felelős.
Nem szegtem meg a jól bevált szabályt: előbb a könyv, aztán a sorozat. Jó hír az örök kétkedőknek: a sorozat szinte betű szerint követi a könyvet, néhány apróságtól eltekintve, de ezekről később.
Erős hendikeppel indul a 8 éves Beth Harmon élete. Az árvaházak sokat elbíró falai közt zajló lét sallang- és pátoszmentes ábrázolása, a magány és elhagyatottság tapintható légköre, az ’50-es évek hangulata, a nők szerepe az akkor még erősen férfiak uralta sakk világában, Beth sodródása e kapaszkodók nélküli létben érződik a sorokból.
Mr.Shailbel, az intézet gondnoka azon kevés karakterek egyike, akit szeretni lehet ebben a környezetben. Ő az első, aki szembesíti Betht kivételes talentumával. A nevelők is rájönnek erre, s rögtön a fenyítés egy új lehetőségét látják a sakktól való megvonásban. Beth függősége napi két nyugtatóval és napi egy sakkpartival az alagsorban kezdődik. A pirulák visszarugdossák egy kezelhető, tompa tudatállapotba, a sakk viszont egy másfajta menedéket nyújt számára. Az előbbi a gödör mélyére vezet, utóbbi kihúzhatja belőle. Az egész történet Beth elméjének ebben a libikóka szerű állapotában tartja az olvasót.
Beth az életben mindig a vesztesek sorában állt, a játékban viszont képtelen veszíteni. Számára a sakk az egyetlen, amiért megtenne bármit, ahogy a zöld pirulákért is és ez az egyetlen biztos és érthető dolog az életében, ebben van minden esélye, öröme és reménye. Fejben játszva, bonyolult kombinációk gondolataiba zárkózva menekül a valóság elől. Csak a 64 kocka világában nincsenek hibás, vagy felesleges lépései. Élete minden történését sakkjátszmaként éli és elemzi. Úgy emeli el a boltból a Sakkszemle példányát, ahogy annak idején a zöld pirulákat is, ösztönből, sokat kockáztatva ezzel.
Az ’50-es,’ 60-as évek Amerikájában nem volt divat karriert építeni egy nőnek, legyen szó munkáról, vagy sportról. Maradt a fakanál és a gyereknevelés. Beth Harmon kétféle reakcióval szembesül: irigység és csodálat. Mielőtt azt hinnénk, a jackpot egy örökbefogadó családdal érkezik majd, nagyot tévedünk. Hamar bebizonyosodik, hogy végül csak magára számíthat.
Gyönyörűen követhetjük Beth belső és külső fejlődését, ahogy a sakk által megnyílik előtte a világ. Egyre sikeresebb, ismertebb, elismertebb és szebb lesz. Már csak egy félelmét kell legyőznie, az oroszokat.
„Négy orosz sakkozó nagyon sok orosz sakkozó.”
A ’60-as,’ 70-es évekig az oroszok egyeduralma sakk terén nem volt kérdés. A könyv az orosz bajnokságot a legapróbb részletekig írja le, az emberektől, a városon át a párnázott székektől a finoman megművelt sakkbábukig. Csodálja az orosz nagymestereket, de csodálata páni félelemmel párosul.
„Már ez a három ember, Lucsenko, Laev és Sapkin is olyan panteon voltak, amely mellett a teljes amerikai sakkvilág dadogna a megalázottságtól.”
Már említettem, hogy a sorozat szinte betű szerint követi a könyvet, egy pici eltérést azonban mutat, mégpedig a Borgov elleni párizsi versenyen. A könyv szerint Beth Párizsban azért adta fel Borgov ellen, mert egyszerűen kevés volt hozzá. A sorozatban csak a másnaposság miatt győzte le őt Borgov. Ez számomra a könyv javára billenti a mérleget.
Borgov fiktív figura, ahogy sok más sakkozó is a könyvben, azonban játszmák alapján egyesekben valódi játékosokra ismerhetünk. És persze ott van Tal, Szpaszkij, és Petroszjan, vagy Beth példaképe Capablanca, az ikonikus sakk elmélet alakja is.
Bár a legtöbb party valóban le lett játszva, az ellenfelek nevét megváltoztatták. A regénybeli Harmon vs Borgov party az 1993-as Bielben rendezett sakkverseny Vasyl Ivanchuk vs Patrick Wolff döntetlennel végződő játéka. A könyv szerint ezt a partyt Beth nyerte meg, ám a játszmát kb. csak a 30. lépésig követték, utána megváltoztatták.
A Harmon vs Beltik játszma pedig az 1955-ös Rigai verseny Rashid Nezhmetdinov vs Genrikh Kasparyan partyjának tökéletes másolata. A lépéseket itt változtatás nélkül vették át, az eredmény valóban 1-0 lett.
A vezércsel egy zárt megnyitás. Hosszú küzdelmet és nehéz végjátékot ígér, akárcsak Beth élete. Talán ezért választotta legtöbbször a szicíliai védelmet, hisz azt általában azok használják, akik nem kedvelik a döntetlent, akik azt szeretik, ha eldől a játszma. Beth Harmon taktikai fenyegetés és stratégiai harc nélkül játszott legnagyobb ellenfelei, démonjai és függőségei ellen. Mindent összevetve nekem a könyv egy fokkal veri a sorozatot, de azért erősen ajánlom mindkettőt.
Kapcsolódik:
