Pieces of a Woman, rendező: Mundruczó Kornél, szereplők: Vanessa Kirby, Shia LaBeouf, Ellen Burstyn, kanadai-magyar-amerikai filmdráma, 126 perc, 2020. (16)
Hogyan tovább?
Egy gyermek elvesztése a legfájdalmasabb dolog a szülők életében, ezt dolgozza fel Mundruczó Kornél első angol nyelvű filmje. Lassan, többnyire csendben teszi a dolgát, miközben megráz és megvisel. Talán mintha maga is azt sugallná, arra született, hogy fesztiválokon ríkassa meg a szigorú zsűrit, de ez kifejezetten jól működik a tévé előtt is.
Martha (Vanessa Kirby) és (Shia Labeouf) első gyermeküket várják. Az otthonszülés mellett döntöttek és amikor eljön az idő, kénytelenek szembesülni azzal, hogy választott bábájuk egy bonyolult eset miatt mást küld maga helyett. Bár a bába mindent elkövet, hogy a gyermek egészségesen jöjjön a világra, az újszülött csak néhány percet él. A pár eltérő módon fogadja a tragédiát, a cselekmény egy-egy hónapot ugorva egy nap történésein keresztül mutatja be az életükben bekövetkezett változásokat egészen a tárgyalásig. Martha a munkába temetkezik, miközben igyekszik mindent eltüntetni, ami halott gyermekére utal, ezzel szemben Sean elhanyagolja a munkáját, szenved, tele van kérdésekkel, válaszokat, felelőst akar és visszakapni feleségét, aki érthető módon ebben a nehéz időszakban kevésbé vágyik az intimitásra. Markánsan előjönnek a köztük lévő személyiségbeli és társadalmi különbségek, melyek egyre nagyobb, már-már áthidalhatatlan szakadékot képeznek.
Gyászukban másik is osztoznának, ám a részvét furcsa dolog, valahogy mindig mindenki jobban tudja, mit kéne tennie a szenvedő félnek, mit érez, min megy át, mit gondol. Az együttérzésnek soha nem szabadna a másik fejében és lelkében való vájkálást jelentenie. A tudom, mit érzel, átérzem a fájdalmad és hasonlók lehetnek akármennyire őszinték, jöhetnek akármilyen mélyről, mégsem lehetnek teljesen igaziak, mert a veszteség nem a miénk. Egy pillanatra sem szabad elfelejteni, hogy ez a tragédia legalább annyira a férj és apa tragédiája, ez az ő gyermeke, az ő vesztesége is. Seantól mindenki azt várja el, hogy erős legyen, de ő egy egyszerű melós, egy ösztönlény, egy lobbanékony valaki, aki magyarázatokat követel és azt, hogy a felelős kapja meg méltó büntetését, miközben félrevonulva sírdogál és kiabálja bele a fájdalmát a semmibe. Ez nem egy verseny, itt nincsenek sem győztesek, sem vesztesek, csak a gyász.
Egy erős anyós (Ellen Burstyn) áll vele szemben, egy kifinomult ízléssel bíró művelt és gazdag nő, aki soha nem kedvelte, mert a vonzó, okos és gazdag lánya elpazarolta rá az idejét, a fiatalságát. Egy olyan nő, akinek apját elhurcolták a gettóba és akinek igen határozott véleménye van életről és halálról, férfiről és nőről, az önmagunkért való kiállásról. Amíg működik egy házasság, addig, még ha nehezére is esik, de elfogadja lánya döntését, ám ahogy megtörténik a baj, felszínre törnek az elfojtott érzelmek, az elhallgatott sérelmek és elemi erővel tör rá vejére, akit legszívesebben a családon kívül látna. Számára elsődleges szempont, hogy mit gondolnak róla és családjáról az emberek és meg van győződve arról, hogy pénzzel minden és mindenki megvásárolható, minden gesztus, minden tett, minden odavetett megjegyzés arról szól, hogy Sean faragatlanságát és csóróságát kihangsúlyozza.
A cím ugyanakkor a nőre utal, Martha gyászát követjük végig, a gyermek az ő testében fejlődött, ő szülte meg, ő tette a mellére és ő tartotta a karjaiban. Érzései vegyesek, egyedül maradna a gyászában, de mégis szüksége van a férjére és a családjára, neki is vannak kérdései, ő is szeretné lezárni ezt a dolgot, de megtörtént és a halott gyermekét már senki és semmi nem hozza vissza. Nem feltétlenül a felelős megtalálása és megbüntetése, a számonkérés, a körülmények tisztázása hozza el a megnyugvást számára és segít lezárni ez az egészet.
A szülés nagyjából 20 perces vágatlan képsorai által igazi részeseivé válunk a történetnek, ami lassan adagolja a fájdalmat és csak második felében indul be igazán, de ez is inkább egy mély, csendes és elfojtott fájdalom, ahol csak ritkán törnek felszínre az igazi érzelmek. A vége felé haladva a tárgyalótermi jelenet az ügy jogi értelmezését viszi be Martha személyes történetébe, a család és a sajtónyilvánosság miatt a közösség reakciója lényegében már ismert, de neki végig kell mennie ezen, mert ez a szokás, ez az elvárás, ez a törvény.
Mundruczó első angol nyelvű alkotása magán viseli a rendező kéznyomát, megindító és szép mozi, ami nem vesz hollywoodi irányt, a cselekményt Amerikába helyezve is megtartja kelet-európai gondolatiságát és magyar vonatkozást. Kirby és LaBeouf őszinte és hiteles alakítása újfent megmutatja, mennyire tehetséges és sokoldalú színészekről van szó, nem csoda, hogy sokan már az Oscart emlegetik. Nem egy könnyű alkotás, akár van gyereke az embernek, akár nincs, a szereplőkkel való azonosulás nehéz perceket szerez a megnézése alatt és után is.
