
Lent, délen
Nem ez az első film, ahol a börtönből szabadult rosszfiú a legnemesebb, míg a tisztes polgár tele van előítélettel, irigységgel, rosszindulattal és haraggal. A felnőtt férfi – nem átlagos gyerek barátságból is született már jó néhány alkotás, azonban Timberlake, Temple és a kisiskolás Ryder Allen játéka elfeledteti velünk, hogy mindezt már láttuk, ha nem is pontosan ugyanígy. A Rövidzárlat színésze és számos Bon Jovi klip készítője, Fisher Stevens dokumentumfilmekről váltott drámára, zsepiket előkészíteni.
Nagyanyja szomszédságában él egy lakókocsiban a drogfüggő Shelly (Juno Temple ha csak percekre is tűnik fel, de zseniális) és fia Sam (Ryder Allen), aki kicsit más, mint a többi gyerek. Shelly gyakran hetekre, hónapokra eltűnik, ilyenkor Samra a nagyi vigyáz és egy idő után Palmerrel is összebarátkozik. A fiú inkább babázni szeret, lányosan viselkedik és öltözködik, kedvencei a hercegnők. Valljuk be őszintén, ez nem túl szerencsés életkezdés egy déli kisvárosban és bár Palmer amikor csak teheti, megvédi őt, a férfi is jól tudja, ezzel a múlttal nem nagyon ugrálhat.

A Palmer nem váltja meg a világot, a műfajon belül is elég bátortalan és elsősorban arra hajt, hogy a nézőt megkönnyezze. Nem szónokol, nem nevel, nem vádol, nem ítélkezik, nem gúnyol, a görbe tükröt is kissé bizonytalanul tartja, de nem is azért született, hogy bármilyen hullámot, trendet meglovagoljon, csak szórakoztat és megmutat dolgokat. A konfliktusokkal is óvatosan bánik, hogy még véletlenül se lépjen át egy határt és a drámaiságnak mindvégig megmaradjon a békésebb oldalán. Van benne szex, erőszak, halál, drog, indulat és harag, de ezt mindig igyekszik valami pozitív dologgal ellensúlyozni, inkább a vidám és őszinte pillanatokra fókuszálva.
Timberlake nem először bizonyítja, hogy jó színész, a fiatal Ryder is, közös jeleneteik valóban megindítóak, működik a kémia, tökéletes az összhang. 2019 végén forgatták, így a mozikba nem jutott el, de tévében is jól mutat a szépen fényképezett déli környezet az Apple által nyújtott akadozásmentes 4K HDR minőségben, amiről a konkurencia is példát vehetne (ez nem a reklám helye, tényleg imádok itt filmeket nézni). Természetesen magyar felirattal is elérhető.


