Ígéretes fiatal nő (Promising Young Woman), rendezte: Emerald Fennell, forgatókönyv: Emerald Fennell, szereplők: Carey Mulligan, Laverne Cox, Bo Burnham. Angol-amerikai thriller, dráma, 113 perc, 2020.
Az utóbbi évek egyik listavezető bulvártémája a MeToo botrányok sorozata volt, ami miatt csontvázak zuhantak ki a szekrényből, karrierek törtek derékba. Ebből a megközelítésből az Ígéretes fiatal nő lehetne akár egy hangos feminista kiáltvány is, ám szerencsére az alkotók ezt a csapdát ügyesen megkerülték. Ehhez persze Carey Mulligan bájos kisugárzása is kellett, aki végre nem azt a hideg és számító nőt hozza, mint amit például Rosamund Pike-tól az utóbbi időkben kénytelenek voltunk megszokni.
A film szembesít minden nő rémálmával, azzal a borzalmas helyzettel, amikor egy átbulizott éjszaka után úgy ébredsz, hogy nem tudod, mi történt veled. A partidrogok színtelen-szagtalan tárházának kiapadhatatlan világában ez sajnos szinte bárkivel megeshet. Persze felvetődik a kérdés, miért kell eszméletvesztésig inni, de az is, hogy miért kell ezt kihasználni? Aki kapart már össze nőt ilyen cudar állapotban, az tudja, hogy a legkevésbé sem kívánatosak, legalábbis a legtöbb ember számára. Csakhogy egyre betegebb a világ és mindig vannak, akikben felvetődik a kérdés: miért ne?
Cassie (Carey Mulligan), fiatal, csinos, harmincas évei elejét taposó nő, aki éjszakáit azzal tölti, hogy eljátssza, hogy magatehetetlenre piálva tálcán kínálja magát azoknak a férfiaknak, akik könnyű prédára lesve képzeletbeli trófeagyűjteményük egy újabb darabját gyarapíthatják általa. Csakhogy a strigulákat Cassie húzza másnap kis noteszébe, amiről csak sejtésünk lehet, hogy olyan férfiakat jelöl, akik valószínűleg rászolgáltak a büntetésükre. Cassie szavakkal öl, aláz és megrémít, áldozatainak pedig valószínűleg egy életre elveszi a kedvét az efféle mocskos cselekedetektől, vagyis a magatehetetlen nők kihasználásától, megalázásától és megerőszakolásától. Intelligens, humoros, karaktere teljes apátiával párosul, ami tökéletesen adja vissza azt a kettősséget, amit egy komoly traumát megtapasztalt nő képviselhet. Egy valamikori eminens orvostanhallgatóként életét egy közvetett tragédia olyan szinten vágta gajra, hogy az egyetlen dolog, ami célt ad nem túl érdekes életének, a bosszú, az igazságszolgáltatás (ha már a törvény sok esetben szemet hunyt az elkövetők felett…).
Nem az a killbilles megtorló figura, önazonos karaktere sokkal szerethetőbb annál. Szociális kapcsolatait szinte nullára redukálva vegetál az unalmas munkájában és az otthon „családias” légkörében. Tulajdonképpen egyetlen jelenetben sem látjuk, mit is tett áldozataival. Szokatlanul súlyos snittek ezek Mulligantől, és nem értjük, hogy csinálja, de megfagy bennünk a vér.
Külön öröm, hogy az alkotók anélkül hoztak ebbe a nyomasztó légkörbe egy nagyon laza romantikus vonalat, hogy telepakolták volna azt az ilyenkor szokásos klisékkel. Sőt, egész érdekes fordulattal fejelték meg ezt a szálat is. Az alkotók a férfi karaktereket nagyon széles skálára helyezve üzenik, hogy a legjóképűbb és a nőknél sikeres pasik is ugyanolyan potenciális elkövetők lehetnek, mint a szétcsúszott, kevésbé szívtipró junkiek, vagy épp a karrierjük csúcsán lévő, egzisztenciálisan stabil férfiak. A történet a háttérben erősen reflektál a szülők belső vívódására is (hisz ők is áldozatok), akik kénytelenek végignézni, ahogyan gyönyörű, okos kislányuk elszúrja az életét.
Bőven akad tehát olvasnivaló a sorok között is. Cassie sajátos módszerei, az igazságszolgáltatásnak tartva görbe tükröt, az arctalan áldozatok lelki üdvéért kiált. Persze tudjuk, hogy ez csak filmen működik (vagy még ott sem), elég valószínűtlen, hogy ebben a világban, ahol befolyással és pénzzel szinte bármit megúszhatsz, a Cassie-hez hasonló nők elérnének bármit is. Azzal, hogy nekimegy mindenkinek, akinek-közvetlen, vagy csak közvetve-köze volt az események tragikus kimeneteléhez, eléggé szentimentalista ízt kölcsönöz a filmnek. S bár végig szurkolunk Cassie-nek, a felszínét sem karcolgatjuk annak, mekkorát képes csavarni Fennell a történeten. Cassie rúg még egy utolsót a vakvágányra szaladt életébe, meghagyva bennünk a reményt, hogy neki végre sikerülhet.
Az angyalarcú Carey Mulligan (Ásatás, Egy lányról, A szégyentelen, A nagy Gatsby) lenyűgözően intelligens, ugyanakkor nagyon elveszett, fájdalmasan önpusztító, kissé szociopata alakítása már megéri, hogy megnézd ezt a filmet. Ezúttal is olyan hevülettel játszik, hogy nem tudjuk levenni róla a szemünket.
Az Ígéretes fiatal nő a sztereotípiák és társadalmi előítéletek bizarr elegye. Egy közepes thrillerrel megspékelt erős szatíra egy kis romantikus begyűrődéssel, amely mindvégig humorral közelít az elkerülhetetlen katarzis felé. A jelenetek kvintesszenciáját a filmben felcsendülő zenék viszik a teljesség felé. Megérdemelten járna már az Oscar Carey Mulligannek, akiről nem győzzük hangsúlyozni (bár eddig is tudtuk), hogy korunk egyik legragyogóbb színésznője, és már rég nem csak ígéretes.
