Fejlesztő: Acid Nerve; Kiadó: Devolver Digital; Platform: PC, Xbox One & Series X|S
Károgásnak helye nincs, az idei független videojátékos felhozatal egyik leghangulatosabb remekműve kétség kívül a Death’s Door, amiben varjúval aratunk lelkeket.
Jóformán csak szuperlatívuszokban lehet beszélni az Acid Nerve és a Devolver Digital második együttműködéséről: legfrissebb címük, a Koronavírus járvány miatt elhúzódó Death’s Door számos szempontból hasonlít a mindössze két (fő) fejlesztőből álló csapat előző munkájára, a Titan Soulsra. A felülnézetes akciójátékban grandiózus görög mitológiai lényeket levadászva kellett lelkeket gyűjtögetnünk. Jelen címünk közel sem tartogat akkora kihívásokat, mint 2015-ben debütált elődje, melyben mindössze egyetlen találat elég volt ahhoz, hogy újra próbálkozzunk a soron következő titánunk kiiktatásával.
Ezúttal egy apró varjút irányítunk, akivel aratóként (reaper) a túlvilágon különböző spirituszok elkobzása a feladatunk, s ebben – kedves szavak híján – segítségünkre lesz egy piros fénykard szerű szablya. A Death’s Doorban különböző hatalmasra nőtt lények mellett kisebb ellenfelek keserítik meg az utazásunkat. A játékmenet tehát voltaképpen végtelenül egyszerű, ám eme megállapítást egyáltalán nem érdemes negatívumként kezelni, ugyanis a pályák felépítése rendkívül jól átgondolt, egyszerűen kellemes rohangálni rajtuk és gyönyörködni az aprólékosan kidolgozott tájakon, valamint útvonalakon, miközben a felbukkanó ellenségeinket kaszaboljuk. Mindemellett dallamos muzsika szól, amit a fejlesztőcég fent említett alkotása és a Moonlighter zenéjéért is kezeskedő David Fenn komponált.
A területek mindegyikén felszerezhetünk különféle tárgyakat, találunk köztük hasznosat és platformerekre jellemző gyűjtögethető cuccokat is. Az utóbbival némileg betekintést nyerünk a Death’s Door előtti világba. Azonban az előbbit erősítendő például az öt eldugott fegyver: ezeket érdemes mielőbb – még a főellenségek szembeszállása előtt – megtalálni, mivel eltérő ütőképességük és hatékonyságuk sokszor valamelyik „óriás” legyőzése apropóján jön kapóra. Miután megdolgoztattuk gigantikus nemezeseinket, jutalmul képességeket kapunk: így pedig újabb zónák nyílnak meg előttünk, továbbá a Halál ajtajába is csak a végelszámolásnál tudunk bemerészkedni.
A kaszás átvitt értelemben tárt karokkal vár bennünket, hisz a játék egészségesen nehézre sikeredett. Alapvetően négy HP segíti az életben maradásunkat, s kétféleképpen lehet újra tölteni: keresgélhetünk magokat, melyeket kaspókba pottyantás után újfent teli életerővel folytathatjuk kalandjaikat. Vagy visszamehetünk a több mentési ponton található nyílászárón keresztül a főhadiszállásunkra (voltaképp egy irodába). Nem alkalmazhatjuk ész nélkül az eltulajdonított tálentumokat sem, amiket gombák vagy vázák szétszabdalásával vagy rosszakaróink likvidálásával maximalizálhatunk.
A Death’s Door számos távol-keleti kikacsintást tartalmaz, merthogy a melódiák kétség kívül Hisaishi Joe egyedi munkásságát idézik, míg a külcsín a japán mangákból és animékből merít – az egyik komolyabb riválisunk például kifjezettten hasonlít a Chihiro Szellemországban Yubabájára. Igazság szerint a térkép hiányát leszámítva nincs olyan pontja a duó remekművének, amibe akár egy hangyányit is bele lehetne kötni. A végigjátszás után hiba volna egyből a törlésre nyomni, érdemes tovább kutakodni, mivel a teljes lezárás bőven tartogat meglepetéseket.
Legutóbb ezt értékeltük:
