Fejlesztő: Grove Street Games; Kiadó: Rockstar Games; Platform: PC, Xbox One, Xbox Series X|S, PS4, PS5, Nintendo Switch
A Grand Theft Auto sorozat történelmet írt a maga idejében, The Trilogy kiadás most szintén, de nem biztos, hogy ugyanolyan módon.
“Tudom mit tettél tavaly nyáron” – szólt a tinihorror évekkel (vagyis évtizedekkel) ezelőtt, de ezt nyugodt szívvel elhessegethettük, hogy csak egy butuska film. A Rockstar viszont nagyon is tudja, hogy mit csináltunk 2001, 2002 és 2004 októberében. A Grand Theft Auto sorozat sikere elképesztő magasságokba szökkent a 3D-s korszak bekövetkeztével, így talán nem is olyan nagy csoda, hogy a mostani remaster lázban (Crysis, Alan Wake, Sonic, Zelda) ezek a klasszikus sikerjátékok is előkerültek.
Pedig első látásra nem is biztos hogy mindenki örül. A “minek ez már megint” tábor jogos indokai között szerepelhet érvként, hogy új számozott epizód immár nyolc(!) esztendeje nem készült, amire még nem volt példa a széria fennállása alatt. Ennyi idő elképesztően soknak számít, még úgy is, hogy tudjuk, hogy a Rockstar életéből jelentős időt elvett a Red Dead Redemption 2 összekalapálása. Az igazság viszont az, hogy új GTA-ról még mindig nem tudunk hivatalosan, csupán a legutóbbi ötös sokadik felújításáról (hihetetlen, de egy harmadik konzolgenerációra is kijön), ráadásul az is késik.
A másik oldalról viszont mégis van létjogosultsága a felújításoknak – még akkor is, ha a jelenleg futó, új konzolokat korábban olyan pletykákkal támogatták meg, hogy már képesek lehetnek hardveresen feljavítani a régi játékokat és ezáltal ellehetetlenül majd ez az újrázós biznisz (egyelőre nem így fest). Ezek a címek ugyanis már csaknem 20 esztendősek, gyakorlatilag a PS2 korszak szülöttei. Azóta viszont rengeteg minden történt, a technológia össze sem hasonlítható már az akkorival, így egyáltalán nem ördögtől való, ha valaki olyan igénnyel áll elő, hogy tulajdonképp, miért nem lehet a mai kor vívmányait kihasználva kicsit ráncfelvarrni ezeket a régi klasszikusokat, hogy ha elővennénk némi nosztalgiázásra őket, akkor ne kelljen öklömnyi pixeleket és gazdagon mosott textúrákat bámulnunk.
Nos a Grand Theft Auto: The Trilogy – The Definitive Edition pontosan ezen okból készült. Aki azonban egy kicsit is olvassa a videojátékos híreket, az már tapasztalhatta, hogy az új kiadással kapcsolatban nem éppen pozitív visszajelzések érkeznek. Baj van? Ahogy vesszük. A helyzet szokás szerint nem is teljesen fekete és nem is teljesen fehér, azonban az emberek szeretnek végletekben gondolkodni. A tömegek egyik fele lincshangulatban használhatatlan végeredményről beszél, a másik (kisebbik) oldal meg hurráoptimizmusban égve sértődötten a “nincs is itt semmi baj és aki máshogy gondolja az hülye” dalt kántálja. Az igazság valahol félúton van és mi most igyekszünk objektíven tiszta vizet önteni a pohárba. Azok azonban akik szeretnek a saját szemüknek hinni, abban a remek lehetőség előtt állnak, hogy ki is próbálhatják a stuffokat. A San Andreas ugyanis bekerült a Game Passba Xboxon, a PlayStation tulajok pedig a Grand Theft Auto III-at nyüstölhetik majd hamarosan, amennyiben a PS Now előfizetői közé tartoznak.
Már az elején szeretném leszögezni, hogy a mi tesztünk Xbox Series X-en készült. Mindez azért lényeges, mert az egyes platformokon a minőség is nagyban eltér. A legtöbbet például a Nintendo Switch változatot köpködik, PC-n meg már a megjelenés napján eltávolították a játékot a Rockstar saját store-jából (kizárólag ott jelent meg), igaz nem a hibák miatt, hanem mert olyan tartalom maradt benne és volt elérhető, aminek nem lett volna szabad. De aki mélyenszántó, profi, mindenre kiterjedő elemzést szeretne, az találhat olyat is.
Kezdjük azzal ami jó. Mindhárom játék (az említetteken túl a Liberty City a harmadik) alaposan le lett porolva. Az ósdi RAGE engine kidobásra került és Unreal 4 motor hajtja meg az új változatokat. Ennek okán a felbontás a 4K-t ostromolja, a frame rate pedig a 60 FPS-t. Két módozat is elérhető a mostani divatnak megfelelően, a fidelity (látvány) és a performance (teljesítmény). A textúrák jelentős részét nagyobb felbontásúra cserélték, mindez elsősorban a belső tereken igen látványos, valamint egyes karaktereken (pl. ruhákon, vagy szőrzeten). No meg épületeken, ugyanis sokkal nagyobb a látótávolság is. Ha meg már a külső részeknél tartunk említsük meg a fákat, bokrokat, növényzetet, amelyek új megjelenítése a régi lapka megoldásokhoz képest ég és föld. A bevilágítás is cserélődött és a legtöbb helyen előnyére változott. Elég ha csak a San Andreas prológjában lévő részre gondolunk, amikor az egyik zsaru fején átsejlett a nap az eredeti változatban (és ami már akkoriban is irtó cikinek számított) – na ilyen például nincs.
Van viszont setétség (és ezzel immár rá is tértünk a “mi rossz” listára). Talán az új bevilágítás kapcsán ugyanis rengeteg jelenet egyszerűen túl sötét lett. Főleg karaktereknél, az átvezetőkben zavaró a dolog. A játékokban ugyanis a legtöbb szereplő eleve színesbőrű és amikor ők kapnak egy darkosabb árnyalatot (csak semmi rasszizmus), az nem ideális. De nem csak ez a gond a látvánnyal. Az eredetileg pozitívumnak szánt időjárás effektek pimpelése is visszafelé sült el. Kezdve az esővel, amit sikerült igazán elrontani, az esőcseppek ugyanis olyan világosak és olyan sűrűn hullanak, hogy gyakorlatilag elveszik a fókuszt és kiégetik az ember szemét (pláne egy HDR képes megjelenítőn) – baromi zavaró. Ha azt hinnéd hogy ilyenkor egyszerűen csak félre kell állni és bemenekülni valami fedett helyre, akkor tévedsz, ugyanis sok ilyen szegmensben egyszerűen ugyanúgy esik (például egy híd alatt). A másik gond a köddel van, vagyis azzal hogy az nincs. A dolog alapvetően szintén előny kéne hogy legyen – régebben gyakran alkalmazták a fejlesztők ezt a trükköt, hogy eltakarják a távolabbi részeket, ugyanis nagyon sok részlet esetén komoly lassulás jelentkezett. Mostanában erre nincs már szükség, viszont a köd hiánya egyszerűen furává teszi a látványt. Leginkább akkor van gond, amikor messzire ellátunk (például a repülős részek), mert olyan érzés, mintha egy játékeditorba töltötte volna be a fejlesztő az adott pályarészt, hogy megkezdje rajta a napi feladatokat – egyszerűen nem életszerű (túl steril) ami a szemünk elé tárul. Másrészt meg megint csak az átvezetők kaptak ezáltal egy teljesen más művészi irányt, például a GTA III intrójából ismerős misztikus kékes köd, amely igazi nagyvárosi hangulatot adott már a múlté.
A panaszkodásnak azonban sajnos még nincs vége. Az egyik legnagyobb probléma sajnos a teljesítményt érinti. Hiába van két grafikai módozat is, amiben futtathatjuk a játékokat, mind a kettő gyakran megbicsaklik. Arról van szó, hogy mozgalmasabb jeleneteknél egész egyszerűen beesik a képfrissítés, és nem csak picit, hanem nagyon (kb. a felére, tehát 60 FPS-nél csaknem 30-ra, ami nagyon nagy differencia és komolyan elvesz az élményből). A felújított grafika sem fenékig tejfel. Közismert, hogy a klasszikus GTA-k kissé rajzfilmes stílusúak (hiszen akkoriban még nem volt lehetőség olyan részletes kidolgozásra, mint manapság) és a felújított változatok ezt a vonalat erősítik. Néhány esetben viszont (például NPC-k ábrázolása) kicsit túlszaladt a cerka. Egyes mellékszereplők értelmetlenül cukira, vagy lufifejűre lettek véve és egész egyszerűen meg sem közelítik az eredeti változatukat, ami szintén sokat ront az összképen (pláne ha valaki sokat tolta a korábbi változatokat).
Nem maradhatnak el a bugok sem a felsorolásból, mert akadnak szép számmal. Pár helyen például rossz az ütközésfigyelés és át lehet esni a talajon, máshol gyenge minőségű, vagy hibás textúrák sokkolják a játékost. Vannak azonban olyan elemek, amit sokan bugnak gondolnak, viszont nem feltétlenül azok. Ilyenek az animációk, vagy az autók vezethetősége. A Grand Theft Auto: The Trilogy egy remaster. Őszintén remélem, hogy nem kell kielemeznem, hogy miben különbözik ez egy remake-től (pláne egy reboottól), de dióhéjban legyen elég annyi, hogy a fejlesztők a legtöbbször ilyenkor nem nyúlnak a játékmenethez, csak a látványt húzzák mai szintre. Túl sok beavatkozás akár végzetes is lehetne, hiszen 15-20 éves kódsorokról beszélünk, amiknél még az is csodaszámba megy, hogy túlélnek egy engine transzplantációt. Minden nagyobb beavatkozás kapcsán jó esély van rá, hogy szétesik az egész játék és kártyavárként omlik össze. Miért nem csináltak akkor remake-et? Mert az egy sokkal nagyobb kaliberű projekt, majdnem mintha egy új játék készülne. Így is implementálták a GTA V irányításának részleteit, illetve javítottak a fegyveres részeken illetve a célzáson. Az eredmény nem egyöntetű siker, de nem is tragikus – inkább azt mondom, hogy szokni kell.
Végezetül szóljunk pár szót a zenékről is, hiszen a trilógiának szerves része volt mindig is, talán itt kaptunk először nagyon komoly soundtracket körítésnek. Nos természetesen(?) itt is vannak változások. Húsz év távlatából bizonyos licenszek lejártak, és azok megújítása nem is feltétlenül pénz kérdése, mert időközben esetleg megváltozott a jogtulajdonos, akivel nem feltétlenül lehet zöld ágra vergődni. Részemről majdnem elsőként futottam bele a The Cult örökbecsűjébe, a “She Sells Sanctuary”-ba (pedig nincs is listázva a felújítás dalai közt) és a “csavart nővérek” is rockolni akartak elég hamar. Mindig az kell azonban ami nincs. Hiába vannak olyan komoly előadók, mint Depeche Mode, Faith No More, Living Colour, Stone Temple Pilots, ha mindenki a kicseszett Billie Jeant siratja (és nem félrement a szerelmi ügy kapcsán). Valóban nincs benne, sajnálatos, deal with it. Részemről sokkal fájdalmasabb hiányzó Gary Numantól a “Cars”.
Szó mi szó: a Grand Theft Auto: The Trilogy – The Definitive Edition valóban nem úgy sikerült, ahogy azt a sorozat renoméja megkívánná. A tragikustól, aminek sokan szeretnék beállítani, azonban talán távol van. Hogy kinek mennyire lesz játszható az élmény, az teljesen szubjektív. Javaslok vásárlás előtt egy végigjátszásba belelesni a kiválasztott platformról valamelyik videomegosztón és az alapján dönteni. Az biztos, hogy sok kompromisszumot kell hozni, illetve mindenkit más fog zavarni és különböző szinteken (másrészről meg kell jegyezzem, hogy az eredeti változat játszása is legalább ugyanennyi effortot igényel, mert ugye az emlékek megszépülnek – ilyenkor szembesülhetünk azzal, hogy nem minden úgy van, ahogy emlékszünk). Talán lesz aki az achievementek és trófeák miatt vág bele, hiszen immár azok is vannak – így akad kihívás.
Hogy hol ment félre az egész, azt nehéz kielemezni. Talán hiba volt a Grove Street Gamesre bízni a remastert, de valószínű, hogy a Rockstar csapatok más projekteken ügyködnek. No nem mintha nyeretlen kétévesekről volna szó, hiszen a csapat már egy évtizede szállít különböző portokat (és jellemzően pont a Rockstarnak), de már a korábbi munkáik sem voltak makulátlanok. De ha legalább így alakult, az árazás viszont még megérdemel egy alapos hisztit. 21.000 forint ugyan a mai viszonylatban nem is olyan sok, pláne nem három játékért, de azért ha körbenézünk, hogy más felújítások mennyiért mentek, akkor ennek a fele jóval észszerűbb volna. Így a már kielemzett negatívumok mentén azt tudom még ajánlani, hogy érdemes megvárni egy alapos leértékelést. Tekintve a negatív fogadtatást, talán nem is kell olyan sokat aludni addig.
Legutóbb ezt teszteltük:
