Belle: A sárkány és a szeplős hercegnő (Ryû to sobakasu no hime), rendezte: Mamoru Hosoda, forgatókönyv: Mamoru Hosoda, szereplők: Kaho Nakamura, Ryô Narita, Shôta Sometani, Tina Tamashiro. Japán animációs film, 122 perc, 2021. (16)
Belle hangja minden sebet begyógyít
A vegyes fogadtatású 2017-es remake után Mamoru Hosoda elkészítette a Szépség és a szörnyeteg méltó feldolgozását, a Belle: A sárkány és a szeplős hercegnőt, amely nem csak aktuális témája, hanem lenyűgöző animációs stílusa miatt is izgalmas lehet a rajongók számára. Hosoda neve a hazai közönség számára sem ismeretlen, hiszen korábbi munkái, A fiú és a szörnyeteg és a Mirai – Lány a jövőből egyaránt sikert arattak a mozikban. Legújabb anime szuperprodukciója sem okozott csalódást, sőt a Belle talán túlzás nélkül 2021 legjobb animációja, amire a cannes-i debütálása, valamint a pozitív kritikák a garanciák.
A Mozinet minden évben igyekszik különleges darabokkal elárasztani a magyar filmfogyasztókat, melyek között vannak európai szerzői alkotások, amerikai független filmek és japán animék. A forgalmazó Mamoru Hosoda korábbi darabjai közül A fiú és a szörnyeteg és a Mirai – Lány a jövőből című mozikat hozta el, hogy a magyar nézők is megismerkedjenek a feltörekvő japán rendező-forgatókönyvíró munkásságával. Azt azonban érdemes hozzátenni, hogy Hosodának e művek előtt is voltak formabontó dobásai, mint a Nyári háborúk, vagy a Farkasgyermek. A művész kedvelt témái közé tartoznak a gyermekek világa, a felnövéstörténetek, gyerekek képzeletének formabontó vizuális ábrázolása és a gyerek-felnőtt viszony kifordítása. Emiatt legtöbb filmje hasonlít egymásra, mind feszegetett témáiban, mind képi megoldásaiban. Így – kis túlzással – az egész filmszakma várta már, hogy beérik-e az ötvenes éveit taposó művész, vagy megmarad tucatanimegyárosnak. A Belle után viszont úgy érzem, hogy egyszerre találta meg saját hangját, miközben kiszolgálta a nézői elvárásokat. Készített egy megaprodukciót, aminek lelke van, és mi, nézők ezért igazán hálásak lehetünk.
A történet Suzuról (Kaho Nakamura), a gimnazista lányról szól, akit anyja halála miatti letargiájából U virtuális világa ránt ki. Ebben a VR-szerű valóságban Suzu már nem az a félénk lány, mint amilyennek megismerjük, hanem a gyönyörű Belle, az U legnépszerűbb énekesnője. Ezek után minden felhőtlennek tűnik, amíg egyik koncertjét meg nem zavarja a Szörnyeteg, akit üldöznek a program rendfenntartói. Belle érdeklődését felkelti a goromba szörny és a lány elkezdi kutatni, ki lehet ő a való életben. Az ellenszenvből csakhamar barátság lesz, ám idővel kezdenek szétesni a dolgok és Suzu élete fenekestől felfordul.
Az már a sztoriból kiderül, hogy Hosoda ügyesen lecserélte a Szépség és a Szörnyeteg romantikus alapszituációját egy szimpla barátságra. Ez a változtatás indokolt is a narratíva szempontjából. Emellett még rengeteg változtatást eszközölt a Disney-mozihoz képest, ezért aki egy egyszerű Szépség és a szörnyeteg adaptációra számít annak csalódnia kell. De az elkötelezett rajongók se legyenek elkenődve, hiszen a Belle-ben számtalan referencia van az eredeti mesére. Kezdve az ismerős helyszínektől egészen a Gaston-forma „főgonoszig”.
Ami azonban igazán felejthetetlenné teszi a Belle-t, az világának kidolgozottsága. Őszintén szólva, aki teheti, nagyvásznon nézze meg Hosoda legújabb animéjét, mert a Dűne óta nem volt részem ilyen frenetikus látványorgiában. U univerzuma, amit a Hangok terveztek, egy virtuális program, ahol minden felhasználónak van egy karaktere (MINT), ami a személy kinézetéhez igazodik, s azt alakítja át biometrikus adatok segítségével. A készítők ennek megkreálásakor még arra is figyeltek, hogy virtuális világ abban is megkülönböztethető legyen a valóságtól, hogy az előbbiben néha láthatók programhibák. Kis villanások, amik elhitetik velünk, ez valóban csak egy program. Másrészt azért más U, mint a valóság, mert U-ban a figurák animációja 3D-s, míg a rendes világban a karakterek hagyományos 2D-s animációval vannak megkreálva. Vizuális sokszínűsége azonban nem lehet meglepő azoknak, akik kicsit is ismerik a rendező munkásságát, hiszen ilyen kreatív trükköket használtak például a Mirai – Lány a jövőből és Nyári háborúk című alkotásokban is.
A külső mellett viszont éppen olyan fontos a tartalom is, amiből szerencsére nincs hiány Hosoda közösségi média kritikus kalandjában. A direktor egyrészt, noha felszínesen, de megfogalmazza filmjében a social media platformok általi szociális szorongás káros hatásait, s a lájkok és kommentek semmisségét, amikor valódi segítségnyújtásról lenne szó, hiszen egy együttérző üzenet mit sem ér, mikor másnak tettekre volna szüksége. (Ez az olvasat egyébként különös aktualitást nyert a Facebook Meta megjelenésével.) Másrészről viszont a Belle egy lány traumafeldolgozásának és barátságainak története is.
Suzu gyerekként elvesztette édesanyját, ami nem csak hangulatára, de az apjával való kapcsolatára is rányomja a bélyegét. Egyszerre kell feldolgoznia anyukája elvesztését, leküzdenie osztálytársa iránti érzelmeit és megmenteni a Szörnyeteget, bárki is legyen ő valójában. Hisz a lány végső soron önzetlen, kedves és segítőkész, egy igazi Szépség. Míg a Szörnyeteg egy mogorva, fájdalmakkal küzdő, harcias, agresszív, de megérthető karakter, kinek szenvedése olyan átélhető, akár Suzu-é. Az érzelmi csúcspontok mégis azok, amikor a főhősnő dalra fakad. Suzu a valóságban anyja halála óta képtelen énekelni, míg az U-ban álcába bújva angyali hangon dalol. A katarzis azonban akkor jön el, mikor a két világ egy dalban összeér, s elmosódik a határ a valós és a virtuális problémák között. Azt mondanom sem kell, hogy Hosoda legújabb alkotása sem tökéletes, magában hordozza az animék érzelmi túltelítettségét, ami sokak gyomrát megfeküdheti, továbbá a csúcsponton használt múltidező bevágások elég olcsó filmes eszközök, valamint a mű hangvételében és mondanivalójában sem olyan felnőttes és átgondolt, mint a Mirai, ám a látottak, s a dalok okozta katartikus élmény kárpótolnak minket ezekért a gyengeségekért.
A Belle megtekintése közben az a jár fejünkben, egyszer vajon mi is elérjük azt a szintet, mikor egy másik életet élhetünk a virtuális térben, aztán rádöbbenünk, hogy már most is ezt tesszük. Keserédes, de belátható tény ez, amit mindig érdemes észben tartani, ha jövőről szóló filmeket nézünk, mert belegondolva, nincs is az olyan távol.
