
Visszanyert varázserő
A legendás állatok még itt vannak valahol, de Dumbledore titkaival nem vehetik fel a versenyt – ugyan kissé céltalanul, de végre ébredezni látszik az a varázs, amire a Harry Potter filmek óta éheztek a rajongók.
Félidőhöz érkeztünk abban az 5 részesre tervezett filmsorozatban, amit J. K. Rowling Legendás állatok és megfigyelésük című 2001-es könyvére alapozva próbál felépíteni a Warner Bros. 2016 óta, több-kevesebb sikerrel. A Harry Potter univerzum élőlényeit bemutató kézikönyv filmadaptációja vegyes kritikákkal indult, mivel az alapművek lebilincselő hangulatát aligha tudta megidézni, a második, Grindelwaldra fókuszáló epizód pedig különösen gyengére sikeredett. A harmadik rész előzetesei mégis bizakodásra adtak okot, hiszen Voldemort előfutára az eddigieknél sokkal közelebb került mugliellenes terveinek megvalósításához. A varázsvilág egy új vezető megválasztására készül, Grindelwald radikális eszméi pedig elég megnyerőek a ’30-as évek Németországában.



A Dumbledore titkai gyakran elfelejti, hogy honnan indult 6 évvel ezelőtt, mégis képes többnyire érdekfeszítő maradni – talán ez példázza a legjobban, mennyire tanácstalan a stúdió Göthe Salamander kalandjainak valódi irányával kapcsolatban. Kérdés nélkül a legerősebb film a három közül, de valószínűleg a legkevésbé összeszedett is egyben, emiatt pedig sokaknak fog csalódást okozni. Ha hagyjátok, egy rövid időre biztosan el tud varázsolni benneteket is.


