Tokyo Vice 1. évad (Tokyo Vice), kitaláló: J.T. Rogers, szereplők: Ansel Elgort, Ken Watanabe, Rachel Keller, 1. évad (8 rész, 50-65 perc), 2022., 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
A felszín alatt
Egy nagydumás fiatal amerikai srác a fejébe veszi, hogy bűnügyi újságíró lesz Tokióban és bár a helyiek nem kifejezetten rajonganak az ötletéért, mégis sikerül 12 évet lehúznia és ismertté válnia. Visszaemlékezéseiben bemutatja a jakuza működését és a klánok harcát, ami nagyon jó filmes anyag, ugyanakkor az életbiztosítás megkötésénél alaposan felsrófolja a havidíjat. A Tokyo Vice úgy tud izgalmas és szórakoztató lenni, hogy akcióból ad a legkevesebbet, de mindezt nagyon jól és ügyesen ellensúlyozza a karakterábrázolással és atmoszférateremtéssel. Ha még 2013-ban megvalósítják, Daniel Radcliffe lett volna a főszereplője.
A kilencvenes években járunk. Az amerikai Jake Edelstein (Ansel Elgort) a japán kultúra és nyelv szerelmese, ezért úgy dönt, hogy az egyik legnagyobb és legismertebb tokiói lapnál keres munkát, ahol elsajátíthatja az újságírás minden csínját-bínját. Hatalmasat kell csalódnia, a bűnügyi rovatnál ugyanis egyetlen dolga a hivatalos (értsd: semmitmondó) rendőri közlemények szolgai módon történő lemásolása. Egy ekkora városban senki nem akarja felzaklatni a valósággal a lakosságot, ő azonban ezt képtelen elfogadni és saját szakállára elkezd nyomozni látszólag össze nem függő öngyilkosságok ügyében.
A rendőrségnél is próbál kapcsolatokat kiépíteni, de ott sem jobb a helyzet. Mindenki tudja, hogy a jakuza volt, van, lesz, ezért az elsődleges cél a zavartalan működés biztosítása, vagyis, hogy az egyes klánok elégedjenek meg azzal, ami van. A bajok akkor kezdődnek, amikor egy nagyravágyó klánvezér a módszerekben nem válogatva terjeszkedésbe fog. Ahogy múlik az idő, Jake ráébred, hogy az igazi Japán a felszín alatt rejtőzik. Vérbeli újságíróként ered a bűn nyomába, amivel saját maga és barátai életét is kockáztatja.
A Missouriban nevelkedett Jake Edelstein 1993-ban, 19 évesen kezdett el japán irodalmat tanulni Tokióban, majd – első nem japán alkalmazottként – újságíró lett az egyik legnagyobb helyi lapnál, ahol 12 évig dolgozott. 2009-ben írta meg visszaemlékezését az ott töltött évekről, mellyel számos rajongót és ellenséget szerzett magának. A leírtak valóságtartalmát sokan megkérdőjelezik, de szerintem a sztori már akkor is üt, ha az ötöde igaz, minden esetre az HBO meglátta benne a potenciált és egy izgalmas és szórakoztató sorozatot készített belőle. A cselekmény az átélt élmények és a fikció keveréke, valós személyek ihlették és a korszakot is hűen idézi meg.
Az első részt Michael Mann rendezte, megadva ezzel az alaphangulatot, egyben ő a sorozat egyik producere. Az HBO semmit nem bízott a véletlenre, a többi részt is olyanok jegyzik, akik nagyon jók az alvilági karakterek megjelenítésében. A producerek között pedig megtaláljuk magát Jake Edelsteint is, de itt van pl. az Oscar-díjas John Lesher, a hétszeres Primetime Emmy-jelölt Alan Poul, Brad Carpenter vagy a főszereplő Ansel Elgort és Ken Watanabe is.
Tokió rengeteget változott az elmúlt évtizedekben, ezért a kilencvenes évek hangulatát inkább belső terekkel és kevésbé forgalmas helyekkel próbálták meg visszaadni, ami kifejezetten jól működik. A csillogó-villogó modern Japán helyett megkapjuk az alvilágot, az éjszakai életet. Az időpont ugyancsak izgalmassá teszi a cselekményt, mobiltelefon ugyan már létezik, de még nincs Insta, Face, Messenger, Twitter, szélessávú korlátlan internet, okoskütyük és hasonlók. Valószínűleg teljesen máshogy nézne ki ez az egész, ha a jelenben játszódna és egyáltalán nem biztos, hogy jobb lenne.
Ansel Elgort csibészes mosolya jól illik a sorozatba, tehetsége eddig sem volt kérdéses, de ezúttal nagyon odatette magát, rengetegszer szólal meg japánul, ami nem lehetett egy könnyű feladat. Karaktere fiatal és becsvágyó, aki csak a legszükségesebb mértékben tartja be a játékszabályokat, vérbeli oknyomozó újságíró, olykor meggondolatlan és türelmetlensége miatt lukra fut, de mindig sikerül felvennie a fonalat, jók a megérzései, lojális és becsületes ember, amivel előbb-utóbb kivívja a helyiek elismerését. Lesznek, akik segítik és olyanok is, akik az életére törnek.
Katagiri (Ken Watanabe) egy idősebb nyomozó, aki megvesztegethetetlen és inkább egyedül szeret dolgozni, de egy idő után saját fiaként tekint a srácra és segít neki eligazodni a bűn útvesztőjében. Samantha (Rachel Keller) egy mélyen vallásos lányból válik sikeres és keresett társalkodónővé (ennek bemutatása szinte egy külön sztori a sztoriban), miközben egy sötét titkot őriz a múltból. Két amerikaiként hamar egymásra találnak Jake-kel. 
Sato (Sho Kasamatsu) egy fiatal jakuza, aki egyszerre próbál megfelelni a saját erkölcsi normájának és főnöke elvárásainak (a védelmi pénzek beszedését illetően). Miyamoto (Hideaki Ito) afféle sztárzsaru, aki nem mindig jár tisztességes úton. Kölcsönösen keresik a másik barátságát Jake-kel, persze nem emberbaráti szeretetből. Eimi (Rinko Kikuchi) főnöke az újságnál, aki tökéletesen hozza azt, amit a lapnál elvárnak tőle, ám egy idő után magával ragadja beosztottja lelkesedése és előtör belőle újságíró énje.
A sztori tehát sokszereplős (csak a legfontosabbakat soroltam fel), de sebessége (lassú, de nem vontatott!) miatt könnyen és jól követhető, mert nem az akción van a lényeg, hanem az embereken, a jellemábrázoláson. Mindenkit más motivál, de jellemzően az egymásnak tett apró szívességekre épül ez az egész, ahol nagyon fontos a becsület és a feltétlen hűség, az adott szónak súlya van, illetve az embert az előremutató ötletei, a hozzáértése és a teljesítménye alapján ítélik meg. A nők ebben a társadalomban némileg el vannak nyomva, de azért ne felejtsük el, voltak köztük olyanok, akik egészen sokra vitték és ezúttal is próbálnak kitörni a hagyományos szerepekből. Szeretők, ágyasok, középvezetők, anyák és feleségek.
A fő sodorban két klán feszül egymásnak, az egyiket egy idős, megfontolt és sokat megélt ember vezeti (Shun Sugata), aki nyugalmat és békét szeretne, megelégszik azzal a hatalommal és vagyonnal, ami van, tiszteli a hagyományokat, szigorú, de igazságos főnök. A másik kegyetlen és gonosz (Ayumi Tanida), hatalmát félelemmel tartja fent, orvosi kezelésre szorul, ráadásul a férfipotenciállal is problémák vannak, ami tovább fokozza frusztráltságát. Írott és íratlan szabályok irányítják a jakuza mindennapjait, a szervezett bűnözés a modern Japán része, alkalmazkodik, figyel, tanul és próbálja megőrizni befolyását. Sok fiatal számára kecsegtető gondolat a tagjává válni, de nem mindenkinek való, szép számmal vannak áldozatok, meghasonlók. Jake külső szemlélőből válik bennfentessé és csak rajta áll, hogy az általa megszerzett információkból mennyit és hogyan használ fel. Felfoghatjuk az egészet akár egy felnövéstörténetnek is, ahol egy nagydumás amerikai srácból a helyi viszonyokat jól ismerő és ahhoz többé-kevésbé alkalmazkodó, dörzsölt újságíróvá válik.
A Tokyo Vice jól megírt és kivitelezett cselekménye, atmoszférája egy idegen kultúrába visz minket, ahol valós élményeket, történéseket és személyeket gyúrtak össze és csempésztek bele kitalált elemeket, hogy egy színvonalas sorozat kerekedjen belőle. Hogy Edelstein mennyire engedte szabadjára a fantáziáját, igazából lényegtelen, mert ahogy már fentebb leírtam, ha csak az ötöde történt meg vele, már akkor is irigylésre méltó fiatalkora volt. Mivel az eső évad csak néhány évet ölel fel és nem kapott lezárást, már most nagyon várom a folytatást.
