Fenevad (Beast), rendezte: Baltasar Kormákur, szereplők: Idris Elba, Sharlto Copley, amerikai thriller, 93 perc, 2022., 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
Az oroszlán is macska…
Az izlandi Baltasar Kormákur Afrikában forgatott hollywoodi filmet CGI oroszlánokkal és a szokásos panelekkel, így a végeredmény nem váltja meg a világot, nem újítja meg a műfajt, de a maga módján szórakoztató és időnként tényleg a frászt hozza ránk. A Fenevad lehetett volna sokkal jobb is, de nem lett, mert túlságosan kiszámítható és tucatfilm benyomását kelti. Leginkább semmilyen, mert még ahhoz is lusta, hogy rossz legyen. Vajon hova tűnt a Baltasar-szív?
Dr. Nate Samuels (Idris Elba) két lányával, Merrel és Norah-val Dél-Afrikába utazik, hogy megmutassa nekik a közelmúltban elhunyt édesanyjuk szülőhelyét. A helyszínen régi barátja, Martin Battles (Sharlto Copley) várja, aki vadőrként vigyázza a környék élővilágának nyugalmát. Az orvosnak lelkiismeret furdalása van, amiért nem volt a felesége mellett betegsége idején, ezért egyfajta békítő szándékkal viszi szafarira a lányait. Viszonylag hamar szembesülniük kell a rideg ténnyel, nyaralásuk színhelyén egy oroszlán látszólag válogatás nélkül szedi az áldozatait, bosszúból azért, amiért orvvadászok végeztek a falkájával. A csapat egy mozgásképtelen terepjáróban reked és megindul az ötletelés, hogyan tovább, hiszen fogytán vannak mindenből és sérüléseik is vannak.
Filmekben bevett szokás, hogy egy széthulló félben lévő családot valami nagy tehertétel elé állítanak, ahol a köztük lévő, megbomlani készülő kötelék megszilárdul, mikor mindenkinek megismerszik a valódi énje és rájönnek, hogy csakis egymásra számíthatnak (vagy éppen ennek az ellenkezőjére, amire szintén több példát találunk). Jelen esetben az apának bizonyítania kell, hogy a lányai mindennél fontosabbak és mindig számíthatnak rá, óvja és védelmezi őket. Azt ne kérdezze senki, hogy ehhez miért kell egy oroszlán, de az alkotók úgy vélték, ez talán nyomós ok arra, hogy kimutassák az egymás iránti érzelmeiket és kihangsúlyozzák a család egységének fontosságát. Ez persze nem az a kaland, melynek közös felidézése vidám perceket szerez mindenkinek. Két támadás között így jut idő a múltbeli sérelmek tisztázására és az önkritika gyakorlására is. Mert mikor, ha nem most és hol, ha nem itt.
Klasszikus sztorit látunk klasszikus megoldásokkal, ahol egy maroknyi ember küzd az életben maradásért egy vérszomjas fenevaddal szemben. Ha elhagyják a terepjárót, meghalnak, ha ott maradnak, ugyanúgy meghalnak. Térerő és élelem nincs, a víz és a kötszer fogytán, a CB rádió másik végéről senki nem válaszol (mondjuk a keresésükre ettől még elindulhatnának). A drámai helyzetet fokozva ott vannak a feltépett sebek (átvitt értelemben), az apa és lányai között rossz viszony, melynek rendezésére nem éppen ez a legjobb alkalom, de muszáj összefogniuk és kitartaniuk, bízva abban, hogy előbb-utóbb megérkezik a segítség, valaki rájuk talál.
A paráztatásba ugyancsak a szokott módon vágnak bele, megismerjük és megkedveljük a társaságot, beleszeretünk a helybe, látunk békés oroszlánokat, kellemes a zene és a viták ellenére is mindenki próbálja a legtöbbet kihozni ebből a nyaralásból. Az egész tényleg úgy indul, mint egy vidám, önfeledt nyaralás, mígnem ráeszmélnek, hogy bizony nincsenek egyedül. Jön az oroszlán, ami akkor támad, amikor nem számítanak rá, sosem tudják hol van és mit csinál éppen, hanem egyszer csak ott terem és meg akarja öli ni őket. Edzett nézőknek azért ez messze nem kibírhatatlan, a lelkizéstől szerintem előbb kiborulunk.
A Fenevad, mint minden olyan film, amiben állatok támadnak emberre magában hordozza azt a veszélyt, hogy az adott állat népszerűsége csökken, miután a néző teljesen félreismeri a szokásait, életmódját és ezáltal teljesen rosszul méri fel a veszélyességét. Szerencsére a legtöbb néző nem tud tevőlegesen részt venni az az állat elleni hadjáratban, de sajnos volt már erre néhány példa a múltban. Különösen szomorú ez, ha veszélyeztetett fajról van szó, melynek természetese élőhelye folyamatosan csökken és félő, hogy néhány évtizeden belül eltűnik a föld színéről.
A filmesek persze elébe mennek ezeknek a dolgoknak, most is kábé ezerszer hangzik el, hogy normális körülmények között az oroszlán soha nem csinál ilyet. Kérdésként merül fel, akkor miért pont az oroszlánnal hozzák a frászt az emberre (lehetne pl. szirtiborz is vagy egy dühös Charles Bronson), ami egyébként a legtöbb ragadozóhoz hasonlóan, ha nem is fél az embertől, de jobbnak tartja elkerülni és nem foglalkozni vele. Amiért az oroszlántól mégis félünk, az éppen a rémtörténeteknek, a tévképzeteknek és az állat nem ismerésének köszönhető.
A képzavarral élve a film átesik a ló túloldalára, a Martin által felnevelt és a vadonba visszaengedett oroszlánok úgy fogadják őt, mintha legalábbis játékos dalmaták lennének. Megnézem, ki marad talpon, amikor a vállára teszi a mancsait egy 250 kilogrammos, bozontos hím. Az igazság valahol félúton lehet, az oroszlánok nem haverkodnak az emberrel, de nem is tépik szét minden ok nélkül.
A hibákat, ha akarjuk észrevesszük, ha nem akarjuk, nem vesszük észre, de attól még ott vannak. A filmben a terepjáró ablakán keresztül támadó oroszlán sokkal mélyebb és halálosabb sebeket ejt, mint a nyílt terepen, amikor teljes testsúlyával (igen, azzal a 250 kilóval) ráveti magát az emberre, majd összevissza marcangolja. A szélvédő meglepően strapabíró, mert azt minden más esetben egy 70 kilós gyalogos simán betöri. Aztán ott van az a rész amikor az orvos Nate az egész életét a vadonban töltő Martinnak részletesen elmondja, hogyan kell egy vadállat okozta sebet ellátni a keze ügyében lévő eszközökkel. Valószínűleg erről egy vadőrnek fogalma sincs, mint ahogy a filmben Martinnak tényleg nincs. Ezek után már simán elnézzük neki, hogy következetesen a dzsungel szót használja, amikor az oroszlán a szavannán él (és maga Martin is). Talán a tigrissel keveri, ki tudja. A filmben az is elhangzik, hogy a CB rádió gombját benyomva kell tartani, ha beszélni akarunk és úgy látszik, erre az oroszlán is odafigyelt, mert amikor megtalálja a CB rádiót, a másik oldalon tökéletesen hallani mindent, amit éppen csinál. Nem akarod ezeket észrevenni, nem is ezért ültél be, de ott vannak, látod, hallod, érzed és bizony bánt.
A Fenevadban valószínűleg azért vannak oroszlánok, mert azoktól fosunk a legjobban, nagy a karmuk, hegyesek a fogaik, lobog a sörényük és ijesztő az üvöltésük. Meg ugye ők az állatok királya, még akkor is, ha történetesen a nőstények vadásznak. Ez Idris Elba sokadik filmje, melyben a tehetségét szinte sehogy nem használja ki. Galamb szinkronját egyébként nagyon bírom, de ezúttal úgy hatott az egész, mintha a Central Parkban járnánk és a paleontológus dr. Ross Geller menekülne egy T-Rex elől. A hanglejtést ezúttal nem sikerült jól belőnie. Kormákur jó a feszültségkeltésben és a drámában, nagyon jól el tudja kapni a szereplőket, illetve a helyszínt és valószínűleg elképesztően sok munkája van ebben a filmben, ami ugyan a maga módján tulajdonképpen – mondjuk ki – szórakoztató, de rengeteg mindent veszni hagyott benne. 
