Fejlesztő: Salix Games; Kiadó: Hidden Trap; Platform: PC, PS4, Xbox One, Nintendo Switch
Az Artúr-mondakör és a Hasfelmetsző Jack mítosz keveredése kellőképpen izgalmas felütésnek bizonyul, kár hogy ez a lendület csakhamar kifullad. Nem minden az, aminek látszik – az örök érvényű igazságot most a Dance of Death Du Lac & Fey is aláhúzza.
Van az úgy, hogy az ember nem hajlandó hinni csak a saját szemének, hiába olvas mindenféle véleményeket. Így voltam én is a Dance of Death Du Lac & Fey-jel – a játék már 2019-ben megjelent és kapott hideget, meleget. Végső ítéletet azonban saját kútfőből akartam hozni, ezért pont kapóra jött a négy évvel későbbi konzolos megjelenés.
A történet in medias res indul, vagyis semmi felvezetés, intro, vagy magyarázat nem előzi meg. Egy beszélgetés során derül ki, hogy Sir Lancelot du Lac és Morgan le Fey a két főszereplőnk, utóbbi egy átok kapcsán kutya formájában. Hőseinket rövid közjáték után a viktoriánus kori Londonba sodorja a sors, ahova eredetileg pont az átok megtörése kapcsán érkeznek, ámde belekeverednek egy másik ügybe is, mégpedig egy sorozatgyilkosság kinyomozásába. Az Artúr-mondakör és a Hasfelmetsző Jack mítosz keveredése kellőképpen izgalmas felütésnek bizonyul, kár hogy ez a lendület csakhamar kifullad.
Alapvetően point-and-click kalandjátékkal van dolgunk, de a gameplay kapcsán sajnos ez egy roppant leegyszerűsített formát jelent. Tárgyhasználat alig van, interakció is csak kevés, jobbára beszélgetésekre korlátozódik a tennivaló. Ha pedig egy társalgó partnerrel minden témát kimerítettünk, akkor egyértelmű ukázt kapunk, hogy merre menjünk tovább – mondhatni elég lineáris az élmény. Irányítani mindkét szereplőt tudjuk, egyikük kardozós minijátékokban fog jeleskedni (amelyek sajnos rém gagyik), másikuk pedig formájának köszönhetően tud társalogni az állatokkal.
Van azonban egy harmadik szereplő is (Mary Jane) aki szintén irányítható. A hölgy foglalkozására nézve kurtizán, így ha a gyilkosságok nem jelentenének elég indokot, akkor ennek kapcsán mindenképp mondhatjuk, hogy nem a fiatalabb korosztálynak szól a játék. Sok szó esik ugyanis az utcalány szakmájáról és bizony egy-két szexjelenet is becsúszik. Ami már csak azért is fura, mert az amúgy megkapó grafika inkább kissé cartoonos jellegű.
De ha már a külcsínről esik szó, sajnos el kell mondani, hogy leginkább csak a karakterek néznek ki jól, a hátterek gyakran elmosódottak vagy pixelesek, néhány NPC pedig nem 3D-s mint a főbb szereplők, hanem csak 2D-s papírmasé figurák. Nem néznek ki rosszul (sőt!), de a környezetből erősen kilógnak. A negatívumok sorát az irányítással tudom folytatni, ami sajnos csapnivaló. Karaktereink megvadult csónakként közlekednek, mindent eltolnak ami az útjukba kerül és szinte mindenhol ki tudnak szaladni a képernyőről (hogy aztán nehézkesen lehessen őket visszaterelgetni).
Hiába tehát a vizuálisan vonzó művészeti stílus, a remek felütés és a kiváló szinkron (Gareth David-Lloyd – Torchwood, Perdita Weeks – Magnum P.I. és Alexandra Roach – Black Mirror), a Dance of Death Du Lac & Fey leginkább egy szűk réteg, a mindenevő kalandjátékosok számára lehet vonzó. Kevés a helyszín, kevés a tennivaló – a cselekmény csigalassú kibontakozását pedig az összekötő részek botrányos irányítása teszi keserédessé. Jó szívvel nem tudom ajánlani, csakis egy leárazás során érdemes belevágni, ha valaki mégis ellenállhatatlan vágyat érez magában.
Legutóbb ezt teszteltük:
